Sokak szerint mára, a szavazás napjára már csak két fontos kérdés maradt. Az egyik, hogy sima vagy kétharmados győzelmet arat Magyar Péter és a Tisza Párt, illetve hogy két- vagy hárompárti parlament lesz-e, azaz hogy bejut-e az új parlamentbe is a Mi Hazánk. Ahhoz azonban, hogy így legyen, szükség lesz arra is, hogy a fiatalok és az első szavazók tényleg elmenjenek leadni a voksukat, ahogyan azt a többségük ígérte. Az, hogy rekordmagas részvétel várható, nem is kérdés, ezt már a legelső mai hivatalos adatok is alátámasztották, és ezeket a várakozásokat erősítik a 11 órás eredmények is. Baranya is nagyon aktív, és nem zárható ki, hogy óriási meglepetés készül, nem a Fidesznek kedvezően. A részvételi dinamika mindenesetre a nagyobb városokban maradt meg inkább, ami szinte biztosan nem a Fideszt erősíti, sokak szerint ez kitűnik Orbán Viktor napközbeni posztjaiból is, amik inkább tűnnek kétségbeesettnek mint diadalittasnak. Várhatóan éjfél előtt kiderül, hogy ki nyerte meg a választást. Ha nem, akkor a várakozásokkal ellentétben szoros eredmény születik.

A cikk a hirdetés után folytatódik



18.20 – Veterán baranyai fideszes politikustól, talán politikusoktól búcsúzhatunk

Írtuk már korábban ebben a folyamatosan fejlődő választási cikkünkben, hogy nagy meglepetés lehet Baranyában, ami nem a Fidesz szempontjából jó hír. Azt lehetett tudni, hogy dr. Cziráky Attilának vajmi kevés esélye van arra, hogy a parlamentbe jusson, a Baranya 1-es választókerületben szinte kizárt, hogy fideszes jelölt nyerjen. Az viszont biztos, hoy amit csak lehetett, megtettek a jelölt nélpszerűsítése és elsősorban ismertté válása érdekében. A két pécsi jelölt közül ő tényleg rászorult erre, hiába volt viszonylag ismert kardiológus, kórházigazgató professzorként a megyében. Nagyon nagy meglepetés lenne, ha nem dr. Ruzsa Diána lenne a befutó, itt csak az lehetett a kérdés, hogy mennyire tudja a Fidesz megszorítani a tiszás jelöltet.

Dr. Czirákihoz képest a Baranya 2-ben induló veterán fideszes politikus, Hoppál Péter azon kevesek közé tartozik országosan is, akinek az ismertségét nem kellett növelni, mert rendkívül magasnak számít. Sokkal bajosabb az elfogadása és a kedveltsége, annak ellenére is, hogy az előző választásokat rendre behúzta. Be is kellett neki és a mostanit is be kellett volna, ha az új parlamentnek is a tagja kívánt lenni, de a rekordmagasságba részvétel, a Fidesznek kedvező szavazókörökben való viszonylagos visszafogottság, az ellenzékhez inkább húzó szavazókörök magas aktivitása és az általános kormánybuktató és rendszerváltó hangulat elsodorhatja Hoppál Pétert. Szavakban ugyan arról beszélt lapunknak nemrég, hogy majd meglátjuk milyen jó eredményt fog elérni, de még egy 40 százalékos eredmény is kiemelten jónak mondható lenne a jelenlegi helyzetben, és az, ha meg tudná szorongatni a befutónak tűnő tiszás indulót, dr. Kovács Áront.

Baranyában a Tisza szempontjából sokkal keményebb diót a hármas és a négyes körzet jelent, sokáig hihettük azt, hogy Nagy Csaba, a nagy visszaszámláló (Siklós, Szigetvár, Sellye) és Hargitai János, a 89 után is jól helyezkedő, kereszténydemokratává lett politikus (Mohács és térsége) győzelme megkérdőjelezhetetlen, de ha nem is győz egyik vagy mindkét választókerületben a Tisza indulója, sokkal szorosabb lesz a vége mint bárki mondhatta volna. A Szabad Pécs nem hivatalos információira alapuló saját tippje, hogy Kapronczai Balázs csodát tehet az ország egyik legnagyobb választókerületében, ami azt jelenti, hogy a volt fideszes pécsi alpolgármester és volt megyei közgyűlési elnök Nagy Csaba kipottyan a parlamentből. Talán egy hajszállal nagyobb esélye van a győzelemre kihívójánál Hargitai Jánosnak, de egy szoros eredmény is óriási meglepetés lenne, pláne, ha a KDNP-s politikus lenne a szomorú második.

És amit talán nagyon kevesen gondoltak, az az, hogy a jelen állás és a várható eredmény tükrében még Bánki Eriknek is van izgulni valója, pedig sokak szerint nagy kő eshetett le a szívéről, amikor a héten jogerősen véget ért a Volvo-per, és őt végül csak a Tüke Busz mint sértett jogi képviselője említette meg sértetti záróbeszédében – mint ismert ugyanis, Báni neve rendszeresen felmerült az ügyben, mint aki valójában a szálakat mozgathatta az elmúlt évtizedek legkomolyabb nyilvánosságra került korrupciós ügyében. Bánkit mindenesetre nemhogy nem ítélték el, igazából a büntetőeljárásban nem merült fel a neve és a lehetséges érintettsége a tárgyalási szakaszig, de a bíróságnak, ha lett volna is hajlandósága utána nyomoztatni, ezt nem tehette volna meg.

Bánki ugyanakkor most is listáról juthat vagy juthatott volna be a parlamentbe, de ha a Fidesz esetleg beleszalad egy hatalmas buktába, és kétharmados Tisza-kormány alakulhat, akkor nem biztos, hogy ott lesz az új parlamentben az eredetileg mohácsi politikus, mert a befutónak tűnő 40 alatti helye akár a belépési küszöbön is kívülre kerülhet. Persze az sem mindegy, hogy hányan lesznek, akik nem fogják a lista elejéről felvenni a mandátumukat.

17.45 – Ha délután öt órakor ért volna véget a szavazás, az is magas részvételt jelentett volna

De azt követően még két óráig lehet szavazni idén is, természetesen. Ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy mindenki szavazhat, aki este hét óra előtt elmegy a szavazóhelyiséghez, így ha esetleg sor is van, és abba beáll, akkor az ő szavazatát még mindenképpen megvárják.

Az NVI adatai szerint délután öt óráig a választásra jogosultak 74,23 százaléka voksolt, ami egy átlagos szavazáson is szép eredménynek számít. Így tehát borítékolni lehet, hogy átlépi majd a 80 százalékos küszöböt a végső arány, és már nem tűnik olyan sci-finek a Medián által előrejelzést 89%-os részvétel, amire azért nagyon sokan kétkedve kaphatták fel a fejüket. 17 óráig 5  587  935 fő voksolt az országban, négy éve ugyanekkor 100-ból nem egészen 63 ember ment el (62,9%), de a mostani adat az eddigi részvételi rekordot tartó 2002-es választás második fordulójában is kevesebb volt, akkor 17 óra 30 percig a szavazók 67,87 százaléka járult az urnák elé.

15.37 – 70% közelében három órakor: elképesztő mértékű felhatalmazást fog kapni az új kormány, és szinte teljességgel kizárt, hogy az a Fidesz legyen

15 óráig a szavazásra jogosultak 66 ,01%-a adta le a voksát országosan (4 968 713 szavazó járult az urnákhoz), a budapestieknek pedig a 69,23 százaléka voksolt már a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Pest megyében pedif meghaladta a 70 százalékot a részvétel, soha ilyen magas adatok nem voltak, nemcsak sorsdöntő, hanem tényleg történelmi választás a mai.

Az ellenzéki szavazók és a Fidesz-kormány bukását óhajtók az elmúlt két választáson is úgy érezhették, hogy nekik kedvez a magas részvétel, de ezúttal tényleg óriási meglepetés lenne, ha a magas részvételi adatok (hiába mondja azt a fideszes sajtó, hogy ez Orbánéknak kedvez, „Donald Trump” közvéleménykutatójára” hivatkozva) ne a Tisza földindulásszerű győzelmét hoznák. Egészen egyszerűen a Fidesz szavazói bázisának sokkal inkább van egy üvegplafonja mint a vadonatúj induló Tisza Pártnak, amely folyamatosan lendületben volt, dinamikus, lepattantak Magyar Péterről a fideszes támadások, és nemcsak a köztereken mozgatott meg hatalmas tömegeket, hanem valódi szavazói bázis áll mögötte, amiben sokkal inkább van még növekedési potenciál.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a jogosultak 56,77 százaléka (721 838 választó), 15 órára a jogosultak 69,23 százaléka (880 173 választó) járult az urnákhoz, írja az MTI.

A részvételi arány 15 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 69,67 százalék, ami 731 952 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 60,08 százalék, ebben a vármegyében 288 163-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 69,23 százaléka, 880 173 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 39,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 48,89 százaléka, a 2010-es választáson 46,78 százalék, a 2014-es választáson 45,02 százalék, nyolc évvel ezelőtt 53,64, négy évvel ezelőtt pedig 52,75 százalék voksolt 15 óráig.

14.00 – A 13 órás adat is rekord

A választásra jogosultak 54,14 százaléka, 4 075 272 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint, írj az MTI.

A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 58,01 százalék, ami 609 511 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 47,62 százalék, itt 198 192-en voksoltak.

A fővárosban a szavazók 56,77 százaléka, 721 838 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka, a 2010-es választáson 35,88 százalék, a 2014-es választáson 34,33 százalék, nyolc évvel ezelőtt 42,32, négy évvel ezelőtt pedig 40,01 százalék voksolt 13 óráig.

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után várhatóak majd a délután háromórás részvételről.

Korábban írtuk

Tisza-kormány vagy kétharmados Tisza-kormány, két- vagy hárompárti parlament. Várhatóan ez a két kérdés az, ami el fog dőlni a nap végére, a legtöbb, hiteles közvéleménykutató cég előrejelzése szerint ugyanis a Tisza Párt nyeri, mégpedig magabiztosan a 2026-os magyarországi országgyűlési választást. Sőt még az sem elképzelhetetlen ezen jóslatok szerint, hogy Magyar Péterék kétharmaddal kormányozhatnak majd a következő négy évben.

Ehhez képest persze a Fidesz sem feltett kézzel érkezett meg a mai napra, Orbán Viktor is választási győzelemre készült a beszédei alapján, egyik utolsó nyilatkozatában diadalittas napban reménykedett, de az utolsó időszakban már egyre kevésbé tűnt meggyőzőnek és magabiztosnak a kormányfő. Azt már korábban bejelentette, hogy ha a Tisza nyer, a Fidesz elfogadja a választási vereséget és átadja a kormányrudat, egy dolog azonban már biztos, amitől sokan féltek: nem maradt el a választás. 

Rendben megnyíltak a szavazókörök

A Nemzeti Választási Iroda szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel az MTI-vel azt közölte, hogy valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson. Mucsi Tamás azt mondta, hogy a 106 egyéni választókerület mind a 10 047 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.

Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást. A Tisza Párt azt közölte már korábban, hogy minden szavazókörben lesznek delegáltjaik, várhatóan mindenütt két főt is ki tudnak állítani.

Már az első részvételi adat is rekord volt, aztán a következők is

A szavazókörök reggel hat órakor nyitottak, a zárásig, azaz este 7 óráig csaknem 7,5 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, ennyien adhatják le a valamivel több mint 8 millió választásra jogosult közül idehaza a szavazatukat. De az egyre biztosabbnak tűnik, hogy vélhetően valóban rekordmagas lesz a részvétel.

Reggel 7

Reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, ami akkor mintegy háromszorosa volt a 4 évvel korábbinak.

09 óra

A NVI adatai szerint kilenc óráig a részvételi arány 16,89 százalék volt, miközben az amúgy magas részvételt hozó 2022-es választáson eddig 10,31 százalékos volt a részvételi arány. Reggel 9 óráig a legtöbben Csongrád-Csanád megye 4. választókörzetében voksoltak, ott 20,44 százalékos volt a részvételi arány – ugyanitt 2022-ben a szavazók 13,29 százalék ment el voksolni.

Délelőtt 11

A nagyon magas részvételi arány, úgy tűnik, kitart: a választásra jogosultak 37,98 százaléka, azaz 2 858 892 szavazó járult az urnákhoz délelőtt 11 óráig, ez kb. 15%-kal magasabb mint volt 4 éve, a legtöbben Békés megyében szavaztak, ott 11 órakor már a 40%-os arányt is meghaladta a részvétel.

Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 23,66 százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 27,23 százaléka, a 2010-es választáson 24,78 százalék, a 2014-es választáson 23,23 százalék, nyolc évvel ezelőtt 29,93, négy évvel ezelőtt pedig 25,77 százalék voksolt 11 óráig.

Jól sikerülhetett a mozgósítás mindkét nagy pártnak

A Szabad Pécs munkatársa és néhány megbízott külsős tudósítója reggel óta követi különböző helyszíneken az eseményeket.

Azt tudjuk mondani, hogy vélhetően a Tisza és a Fidesz is jól mozgósított, mert az olyan körzetekben is magas a részvétel, ahol többségében fiatalabbak szavaznak és ott is, ahol döntően idősebbek élnek. Az már más kérdés persze, hogy e tekintetben az utóbbi szavazókörökben mindig magasabb a részvétel a reggeli és a délelőtti órákban, míg a kisgyermekes családok tagjai és a fiatalabb szavazók közül sokan inkább a délutáni és a késő délutáni időszakokban szoktak aktívak lenni. Sok helyen láttunk rengeteg idős embert, igaz volt ahol meg alig voltak középkorúaknál idősebbek, és nem egy, nem két helyen olyanok is mentek, akik mozgásukban erősen korlátozottak voltak. Ezekben a szavazókörökben kopogtató tiszások szerint őket nem vagy nagyon nehezen fogadták és a legtöbben azt mondták, hogy ők már döntöttek, és most is a Fideszre szavaznaj, Ugyanakkor volt olyan tiszás informátorunk is, igaz, néhány szavazókörrel messzebb, de ugyanúgy a Baranya 1-ben (ahol dr. Ruzsa Dia és dr. Cziráky Attila a két igazán versenyben lévő jelölt), aki azt mondta, hogy nagyon sok idős szavazó biztosította őket arról, hogy Rusza Dianára és a Tiszára adják majd a voksukat.

Magyar Péterék sikerét, minimum várható szűk többségét jelezheti előre, hogy a részvétel dinamikája a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken ls a fővárosban megmaradt és nagyobb arányban szavaztak az itt élők a kisebb településeken és a falvakban élőkhöz képest mint 4 évvel korábban.

KategóriákMETÁL