Közös közleményt adott ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a 2022. március 16-ára tevezett sztrájk alattiú, még elégséges szolgáltatásrsal kapcsolatban, elsőfokon hozott bírósági végzésről.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mint írják a szakszervezetek 2022. február 24-én kapták kézhez a sztrájkügyekben illetékes Fővárosi Törvényszék végzését, mely szerint a szakszervezetek, illetve a kormány kérelmét is elutasították.
A bíróság végzéséből, és az azzal együtt megküldött ellenkérelemből kiderült, hogy a kormányoldal – a korábbi nemperes eljáráshoz hasonlóan – ismét kérte a sztrájkkövetelések jogellenességének megállapítását. Ezt a kérelmet azonban a bíróság elutasította.
A szakszervezetek február elején benyújtották a márciusi sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatukat a kormánynak, amelyről azonban a kormány nem volt hajlandó egyeztetni, mondván, erről időközben kormányrendeletet alkotott.
Ez az idén februári sztrájktörő rendelet, amelyben sztrájk esetére olyan minimális szolgáltatást (tanítást, felügyeletet stb.) határoztak meg, amely esetén nem sok értelme van a munkabeszüntetésnek.
A szakszervezetek még korábban a sztrájktörvény rendelkezései alapján bírósághoz fordultak, mivel a sztrájktörvény előírja, hogy megállapodás hiánya esetén nemperes eljárásban kell dönteni a két fél ajánlata közül.
– Tekintettel arra, hogy a kormányoldal az egyeztetéseken nem terjesztett elő ellenajánlatot, a szakszervezetek ezt nem ismerhették meg, de azt sem, hogy a bíróságnak milyen tartalmú ellenkérelmet nyújtottak be – írják a péntek koraesti közleményben.
Különös pikantériája szerintük az ügynek, hogy a kormány viszontkérelme alapján a szakszervezeteknek is biztosítani kellett volna a lehetőséget észrevételeik megtételére, ám az elsőfokú bíróság a kérelmezők álláspontjának ismerete nélkül döntött ebben a kérdésben.
Ez azonban a „Hallgattassék meg a másik fél” ősi, római jogi alapelvének sérelmét jelenti, írják.
A Fővárosi Törvényszék ugyanis nem tartotta indokoltnak a bírói kezdeményezésre történő egyedi normakontroll eljárás indítását. A 36/2022. (II. 11.) Kormámnyrendeletben foglaltakat tekinti fő szabálynak. Magyarán a sztrájktörőnek igen, túlságosan demokratikusnak már nem nevezhető rendeletből indulnak ki és arra hivatkoztak. Tették azonban ezt a szakszervezetek szerint pusztán azon az alapon, hogy veszélyhelyzetben (járványban) született a rendelet, és tették és mondták ezt ki anélkül, hogy tartalmilag vizsgálták volna, írják. Így nem tartották a rengeteg pedagógus által elvetett, és Alaptörvénybe ütközőnek mondott rendeletet.
A szakszervezetek azonban fenntartják álláspontjukat, miszerint a kormányrendelet, “amelyet a kormány a felhatalmazási törvény mögé bújva hozott, alaptörvény-ellenes”.
„A veszélyhelyzettel semmiféle összefüggésben nem lévő rendeleti korlátozás kiüresíti, a külvilág számára észrevehetetlenné tenné a sztrájkot, ráadásul olyan feltételeket szab, amelyek a mindennapokban sem betarthatók a többi közt éppen a szakemberhiány miatt, amelynek enyhítésére a sztrájkkövetelések irányulnak. Emiatt az elsőfokú végzést a szakszervezetek rövid úton megfellebbezik” – közölték.
Kiemelték mindezen túl azonban azt is, hogy az elsőfokon meghozott bírósági végzés ugyanakkor megerősítette: az Alkotmánybíróság jogosult a rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására. A szakszervezetek pedig a napokban alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Az erről szóló kérelmet dr. Schiffer András ügyvéd nyújtotta be.
A szakszervezetek szerint az ebben az ügyben eddig történtek is mutatják, hogy ma Magyarországon milyen mértékben lehetetlenült el a sztrájkjog mint alapjog gyakorlása, amelyet még inkább alátámaszt az országos polgári engedetlenségi mozgalom.
„Most már nemcsak a gyermekek, a tanulók jövőjét meghatározó, mindenki számára elérhető, használható tudást biztosító közoktatás feltételeinek megteremtése a cél, hanem az alapvető munkavállalói jogok és az érdekérvényesítés jogszerű eszközeinek, a sztrájkjognak és az érdekegyeztetésnek a helyreállítása is” – zárul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete közös közleménye.

19? Lapot!