Súlyos, hosszan tartó betegség következtében elhunyt dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott professzora. 74 éves volt. Pécs városa tavaly szeptemberben, a város napján Pro Civitate-díjjal ismerte el a PTE korábbi, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának alapítója és egykori dékánja, a PTE egykori rektorhelyettese több évtizedes oktatói-nevelői, iskolaszervezői munkásságát.
Van valami sorsszerű abban, hogy Koltai Dénes halálhírét május elsején kell közölnünk. A baloldaliságát mindvégig vállaló és felvállaló iskolaalapító egyetemi ember ugyanis barátait, jó ismerőseit évről évre meginvitálta otthonába május elsejére. Számos alkalommal kaptam én magam is meghívást rá, és nem csak mint újságíró, sőt, elsősorban nem mint újságíró, hanem mint egykori tanítványa. Soha nem volt gátja az újabb meghívásnak, hogy ezekre az alkalmakra nem mentem el. Az idei május elsejét azonban már nem érte meg, szombaton este adta fel a küzdelmet, 74 éves korában ment el.
Koltai Dénes számomra több volt, mint egy volt egyetemi oktató. Komoly, személyes szerepe volt abban, hogy felvettek az egyetemre. És ezt így, soha nem köszöntem meg neki.
Ugyan nem akkor vettek fel a PTE Bölcsészettudományi Karára, az egykori közművelődési tanszékből magát kinövő felnőttképzési intézetbe, amikor ez eldőlt, csak egy évvel később, de ha az első próbálkozásomkor nem úgy viselkedik, nem olyan a légkör, nem úgy ítélik meg, amit és főként, ahogyan akkor hallottak tőlem, akkor talán nagyon más utat vett volna az életem.
És roppant önző vagy köldöknézős dolognak hathat egy olyan nagyformátumú ember halála kapcsán a saját életem egyik meghatározó élményéről beszélni, sőt ezzel kezdeni, de az az eset is külön jelzőhalmozás nélkül is jól jellemzi Koltai Dénest, Koltai Tanár Urat az, ahogyan akkor hozzáállt egy valóban kissé laza, vagy talán pofátlan felvételizőhöz. Szóbeli és írásbeli is volt. És mivel a középiskola legfontosabb éveiben a rock and roll-életérzés jobban érdekelt, mint az, hogy hányasra kerekedik a jegyem, onnan nem is vittem magammal pontokat. Akkor még volt arra lehetőség, hogy az ilyen renegád arcok az egyetemen, ott helyben bizonyítsanak. És Koltai Dénes a másodperc tört része alatt átlátta a helyzetet, ahogyan a bizottság majdnem minden más tagja is, fiatal oktatók és még hallgatók, akik az akkor még szinte családi hangulatú tanszéken nevelkedtek. A lényeg: maximális pontszámmal léptem ki onnan, de még így is lemaradtam. Olyan bíztatást kaptam azonban a következő évre, ami erős ösztönző erővel hatott. Nem csak a szak, hanem a tanszék, a légkör, az oktatók miatt is mentem vissza az egyetemre, és vettek fel a következő évben a “Koltai-tanszékre”. Ahová már az első alkalommal is azért jelentkeztem más szak mellett, mert egy már oda járó hallgató ódákat zengett a légkörről. A sors iróniája (és így lesz igazán kerek és viszonyítható a fenti nagy bevezető), hogy a másik szak felvételijén, kicsit más megközelítésből persze, de kb. ugyanazt a tételt húztam a szóbelin, de ott nagyon más hangulatú volt a beszélgetés, oda nem is jelentkeztem újra. Tudják, az egyik helyen azt értékelték és azt keresték, hogy mit tudok, a másikon pedig, hogy mit nem.
Koltai Dénes csupán 75 éves volt, fiatal még a halálhoz, egy olyan tevékeny életút hosszabb és egészségben gazdagabb időskort ért volna. A sors azonban nagyon sokszor nem így méri ki azt, hogy kinek, mi jut. Ugyanakkor pedig olyan is volt, mint akinek hét élete volt, több infarktust és más betegséget is átvészelt, felállt belőle, holott már voltak, akik a halálhírét keltették jóval korábban is. Akkor is felmerült megrendült egészségi állapota, amikor utoljára felmerült a neve, mint lehetséges pécsi polgármester-jelölt, MSZP-s természetesen, hiszen ő azok közé tartozott, akik valóban egykori MSZMP-sek voltak, majd az MSZP tagjai lettek, befolyásos tagjai. Koltai Dénes az MSZMP Pécsi Városi Bizottsága első titkára volt a rendszerváltás előtt, ő volt az utolsó pécsi első titkár.
Visszatérve a 2010-es évekre, végül nem szavaztak neki bizalmat, nem lett MSZP-s polgármester-jelölt Páva Zsolttal szemben. Talán, de tényleg csak talán el is vállalta volna, de igazából ahogyan visszaemlékszem az akkori beszélgetéseimre vele, az igazság sokkal inkább az volt, hogy csak tetszett neki, hogy voltak még sokan a városban, akiknél felmerült a neve. Ja, és cseppet sem tűnt olyannak, aki amúgy ne lett volna alkalmas a feladatra.
Akkor is, előtte is, később is beszéltünk, kapcsolatban voltunk, időnként felhívott, szeretett tudni a tanítványairól, és akinek csak tudott, annak követte az útját. OK, egy újságíró nagyon szem előtt van, de nem volt olyan rövid telefonbeszélgetésünk, ahol ne jött volna elő még jó néhány korábbi tanítvány, akikről ugyanúgy tudott, mint azokról, akik jobban szem előtt voltak.
Utoljára tavaly, szeptember elsején láttam, szót is váltottunk. Pécs vezetése volt olyan bölcs, hogy még életében egy magas városi kitüntetést adott át a részére. Pro Civitate díjat kapott. Akkor már sokan tudták, én is tudtam, hogy súlyos beteg, de azért nagyon rossz és szívbemarkoló volt látni. Sajnos a legtöbben valószínűleg éltünk már át ilyet, amikor egy ideje nem látott, nem is olyan rég még életerős emberre ráismerünk ugyan, de keressük benne régi önmagát. A Tanár Úr amennyire csak lehet, tartotta magát, és megőrizte a tartását, pedig már a járás is nehezen ment neki, sőt bizakodó volt, és még a régi derűjéből is maradt a tarsolyában.
Koltai Dénes 1947-ben született, a Zipernowsky-ba járt Pécsen, ott érettségizett és kapott technikusi vizsgát, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolára ment, földrajz-rajz szakon végzett. A pécsi tanárképző főiskola után az egyetemi végzettséget már Budapesten, az ELTE-n szerezte meg (1976), pedagógia szakon, a hetvenes évek végén pedig doktori címet szerzett bölcsészettudományból.
Az egyetemi órákon, ha épp olyan részhez ért a tudomány nyelve és a szakirodalom helyett az életből is jöttek sűrűn a példák, így tudtam meg a hivatalos életrajz lapozgatása nélkül is azt, hogy hova járt középiskolába, vagy hogy dolgozott a bányavállalatnál is. A Mecseki Szénbányáknál is a népművelés volt az, amivel foglalkozott.
Nem kikerülhető, és nem is tagadta soha, hogy a rendszerváltás előtt is politizált, s mint fentebb már szó volt róla, nem is akármilyen szinten. A 70-es évek elején már az MSZMP Baranya megyei Bizottság Oktatási Igazgatóságán tanszékvezető tanár volt, tíz éven át, 1983-ig dolgozott ott. És ott volt 1974-ben a PTE Közművelődési Szakcsoport megalakulásánál, már ott is a felnőttoktatással, andragógiával foglalkozott. Azzal, ami aztán az életművének a koronája lett. Egy önálló intézetet alapított, a FEEFI-t, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Intézetet, majd egyetemi kart, a PTE Felnőttképzési Karát. Ami mára már nincs, de ez jórészt nem rajta múlt.
Felnőttképzéssel, és a modern kor kihívásaival foglalkozott, és szívén viselte a leghátrányosabb helyzetű emberek és a roma emberek sorsát is. Nem mindennapi életének egy nem mindennapi címe, hogy tiszteletbeli cigány vajda címmel is felruházták.
Egészen bizonyos, hogy elsősorban életszeretetével és emberségével érte el ezt is.
Egy tevékeny, nagy életút zárult le tegnap. Koltai Dénest nem csak városszerte ismerték és kedvelték nagyon sokan, köztük olyanok is, akik nem azokat az értékeket vallották magukénak, amelyeknek a legfontosabb emberi értékei mellett ő mindvégig kitartott.
Javítás – 2022. május 4. 13.10: eredetileg azt írtuk, dr. Koltai Dénes 75 éves volt, a tévedésért elnézést kérünk!
19? Lapot!
