Akinek nyárra esik a születésnapja, és meg szeretné azt egy kis szűkebb baráti társasággal ünnepelni, vagy pedig szeretne részt venni valamelyik nyári fesztiválon, egy jót bulizni, bizony jól el kell gondolkodnia, hogy melyik zsebébe nyúljon bele és mennyire. Ráadásul ha valaki már túl van a nyári pihenésén is, akkor már az is lehet, hogy rendesen kiürült a pénztárca.
A cikk a hirdetés után folytatódik
De ha valaki tudatosan megszervezi a szórakozásait, a bulikat, az ünnepléseket, akkor jut is, marad is. A következőkben erre vonatkozó ötletek olvashatók.
Otthon vagy kültéren?
Ízlések és pofonok, tartja a mondás, mindenki más. Van, akinek az is szórakozás, ha otthon ücsörög és egy pohár sör mellett megnéz egy jó filmet. A másik véglet, aki beleveti magát az éjszakai életbe egy nagyvárosban, és költekezik ezerrel. Minden bizonnyal az egyensúly valahol középen van, és a Bonus Shop kerti sütödei eszközei segítséget nyújtanak abban, hogy reális keretek között maradjon egy születésnapi vagy valamilyen évfordulós ünneplés.
Egy szórakozóhelyen való időtöltés több szempontból is költséges mulatság. Eljutni még el lehet odáig tömegközlekedéssel, de hazajutni már esélyesebb a taxi igénybevételével. Minden bulizós hely szép summákat kér el a belépődíjakért, de vannak olyan helyek, ahol van lehetőség egy kis kedvezményre, ha elég korán érkezünk. Az italok ára az egekben, és akkor még nem beszéltünk az ételfogyasztásról, hiszen ha korábban érkezünk, hajnalig biztosan megéhezünk.
Tippek a spórolásra
Sokan úgy érzik, ha bankkártyát használnak, akkor végtelen mennyiséget költhetnek. Vigyél készpénzt és előre számold ki, hogy nagyjából mennyire lesz szükséged, ha enni és inni is akarsz, és melyik belépődíj kategóriába fogsz beleesni.
Ha így is, úgy is később fogsz érkezni, és megfizeted a busás belépődíjat, akkor legalább egyél otthon, sokat fogsz tudni azzal takarékoskodni. Bizonyos életkorban divat a lerészegedés, de ha belegondolsz, egy-két pohár bor után is már megjöhet a jókedved. Ahhoz, hogy jól érezd magad, nem kell dülöngélni, nem beszélve arról, hogy úgy ismerkedni sem fogsz tudni.
A legjobb megoldás, ha otthonodba szervezed meg a közös ünneplést. Jóval olcsóbb, ha az egyik közeli szupermarketben bevásárolsz előre mindent, ami szükséges lehet. De azt is megbeszélheted a meghívottakkal, ha már úgyis neked van születésnapod, hogy van, aki süthet valamit, van, aki innivalót hozhat, így a rád háruló anyagi és fizikai teher jócskán csökkenhet.
A kerti grillezés varázsa
Aki olyan szerencsés, hogy kerttel is rendelkezik, ne habozzon, rendezze oda a kerti partiját. A hoznivaló ételek, italok elosztása itt is megtörténhet, de ha a házigazdának van a tulajdonában a kis főzőberendezés, egy kerti grill, akkor célszerű, ha ő pácolja be a húsokat, ő készíti elő a kolbászokat.
Az ételek és italok biztosítása mellett gondoskodni kell a vendégek kényelméről is. A Bonus Shop kínálatában az esztétikus és egyben praktikus kerti bútorokat és árnyékolókat is beszerezheted ehhez, ráadásul ezek a termékek örök ideig megmaradhatnak, nem mint az egy estés szülinapi parti.