2019-ben indult útnak a The Witcher, azaz a Vaják című sorozat, amely a Netflix egyik legsikeresebb sorozatává vált. Az amerikai-lengyel-magyar fantasy-dráma Lauren Schmidt Hisrich nevéhez fűződik, aminek az alapja Andrzej Sapkowski könyvsorozata. A széria első, nyolc epizódból álló szezonja 2019 év végén debütált, a siker azonban akkora volt, hogy a készítők azonnal bejelentették a folytatást. Erre két évet kellett várni, a rajongók pedig csak gyűltek, így nem csoda, hogy egyre több mindent kapni a The Witcher logójával és szereplőivel.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen meglepetéseket válogathatunk ezeknek a rajongóknak.
A Vaják sorozat
A széria már hároméves múlttal rendelkezik, hiszen az első epizódot 2019-ben mutatták be. Azóta hatalmas népszerűségre tett szert, amit a Pamutlabor Pólónyomda The Witcher pólókkal lovagolt meg. Maga a sztori egy fiktív középkori világban játszódik, amiben Ríviai Geralt, a magányos szörnyvadász, Vengerbergi Yennefer a nagy varázslónő, valamint Ciri cintrai hercegnő kiderítette, hogy szoros kapocs van köztük. A hétköznapi emberek és a mágikus erőkkel rendelkező lények – mint a tündérek vagy a vámpírok – által benépesített világban Ríviai Geralt egy bérgyilkos, aki ezeknek a szörnyeknek az irtásával foglalkozik.
A főszerepben a jóképű Henry Cavill, aki Ríviai Geraltot alakítja, mellette Freya Allan, mint Ciri hercegnő és Anya Chalotra, mint Vengerbergi Yennefer látható. Hazánkban szintén bemutatták a Netflixen. Egy-egy rész nagyjából egyórás, így viszonylag hosszan élvezhetőek az epizódok. A nagy sikerre való tekintettel azóta rengeteg ajándéktárgy, párna és hasonló apróságok jöttek ki a sorozattal kapcsolatban.
Egyedi ajándéktárgyak The Witcher rajongók számára
A Pamutlabor Pólónyomda a kezdetekkor úgy gondolta, hogy a többi sorozatos terméke mellé behozza a Vajákos darabjait is. Ezáltal kapható náluk “Witcher Silhouette”, “Witcher Meme”, valamint “Witcher Quote” feliratos póló is, amelyek egytől egyig remek meglepetések a fanok számára. Emellé választhatunk “Triss”-es, “Place of Power”, vagy éppen “White Wolf” változatokat egyaránt.
Persze az ajándéktárgyak listája nem merül ki a ruhákban, hiszen rendelhetőek Vajákos bögrék, vászontáskák, párnahuzatok, telefontokok, de akár még kutyaruhák is. A kínálat tehát igen széles, ha olyan ismerősünk van, akiről tudjuk, hogy él-hal a sorozatért.
Mi várható a jövőben?
Egyelőre úgy tűnik, hogy hamarosan ismét végignézhetünk egy The Witcher évadot, hiszen várhatóan 2023 nyarán érkezik a következő szezon. Így egy darabig még biztosan válogathatunk a könnyen beszerezhető apróságok közül, amik a sorozathoz kapcsolódnak. Amennyiben pedig minden jól megy, úgy várhatóan készül majd 4. és 5. szezon egyaránt, ez azonban egyelőre még kérdőjel.