Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket (és alapítványi egyetem a pécsi is), egyelőre kihagyják azokat az Európai Unió egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ha azt kérdezte valaki az elmúlt kb. húsz évben egy random magyar egyetemistától, hogy mondjon három dolgot, ami a legjobb abban, hogy egyetemi hallgató, egészen biztosan nagyon nagy százalékban nevezik meg az Erasmus-programot. És ezt olyanok is megemlíthették, akik addig nem vettek részt rajta, mivel annyira nyilvánvaló volt a haszna és még inkább a potenciális haszna annak, hogy egy magyar egyetemista külföldi egyetemen is el tud tölteni egy szemesztert vagy többet is, illetve hogy Magyarországra is érkeznek más egyetemisták az EU országaiból.

A Népszava ma közölt információja szerint ennek is vége lehet, de egyelőre mindenképpen vége lesz, ugyanis a lap értesülése szerint biztos, hogy nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból az alapítványi fenntartású magyar egyetemek, amilyen sok nagy, neves fővárosi és a legtöbb nagy vidéki egyetem is, köztük a Pécsi Tudományegyetem is. Legalább ennyire fájó pont, hogy az Európai Bizottság “elcsípett” levele szerint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból is kizárják a 2022. december 15-e után elbírált pályázatokból, tehát a közeljövőtől és egyelőre azokat a magyarországi oktatási intézményeket, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.

A Népszava ugyanis úgy tudja, hogy az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai december végén levélben értesítették a fentiekről a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat.

A lap azt is megírta, hogy ez kb. mit is jelent, az Európai Bizottság kimutatása szerint csak 2020-ban 22 622 magyar hallgató vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval (jelenleg kb. 16,5 milliárd forinttal) támogatott.

KategóriákMETÁL