Úgy volt, hogy ma ítéletet hirdetnek a Volvo-gate néven elhíresült, az elmúlt élvtizedek legsúlyosabbnak tartott, nyilvánosságra került pécsi korrupciós ügyében, ám a bíróság még időt kért. A Kaposvári Törvényszék úgy döntött, hogy nem közvetlenül a perbeszédek elhangzása után, hanem csak később hozza meg döntését, s csak a jövő pénteken derül ki, hogyan zárul első fokon a 2015-ös pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatban indult  büntetőper. Négy vádlottból kettő várja az ítéletet, az elsőrendű vádlott már nem élhette meg az eljárás végét.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem korrupciós, de korrupciós jellegű ügyről van szó az ügyészség szerint a Volvo-gate néven ismertté vált bűnügyben. Sőt, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt indult eljárás mai tárgyalási napján, a Kaposvári Törvényszéken az is elhangzott az ügyészi perbeszéd során, hogy az esetet nagyfokú szervezettség jellemzi, mégha a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény tényként nem is állapítható meg szerintük sem. A fentiek azonban a vádhatóság szerint súlyosító tényezők. Az ügyész elismerte, hogy a buszok beszerzésére valóban szükség volt, azokat valóban leszállították és valóban futnak a mai napig Pécs útjain. Ahogyan az is igaz, hogy a vádlottak büntetlen előéletűek, amit enyhítő körülményként lehet az ügyész szerint figyelembe venni. Ugyanakkor, habár igaz, hogy sok idő telt el mostanáig, 8 év a buszok beszerzése óta, de miután szerinte a vádlottak egy része maga is sokat tett az eljárás elhúzódásáért, azt kérte a bíróságtól, hogy az idő múlását ne vegye olyan mértékben figyelembe enyhítő körülményként, mint egy átlagos ügy esetében tenné.

666 millió forint – 2015-ös áron

Az ügy lényegében arról szól, hogy egy pécsi önkormányzati használt buszflotta-beszerzést saját egyéni boldogulásukra használtak fel néhányan. Az ügyészség szerint mintegy 666 millió forintnyi közpénzt csaltak el. Mint az ismert lehet, a per elsőrendű vádlottja tavaly év elején elhunyt, míg a harmadrendű vádlott az első előkészítő ülésen bűnösnek mondta magát pénzmosásban, őt emiatt 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és a 2015-ben számára elutalt pénz, mintegy 170 millió forint megfizetésére. A 666 millió forint mai áron mintegy 800 millió forint lenne.

Úgy volt, aztán mégsem

Úgy volt ugyan, hogy csütörtökön már határozatot hirdetnek, a nap első felében a perbeszédek következnek, ebédszünet után pedig az ítéletet hirdeti ki és indokolja azt meg a bíróság, végül azonban ez utóbbi nem következett be, délben a háromfős büntető tanácsot vezető bíró, dr. Vadócz Attila berekesztette a tárgyalást. Az indoklás azt sejtette, hogy az ügy súlya miatt szüksége van a bíróságnak még időre a döntés meghozatalához.  Az új és egyben utolsó elsőfokú tárgyalási nap a jövő péntek, május 5-e lesz ebben az ügyben, akkor derül majd ki, hogyan végződik a hollandiai használt Volvo-buszok beszerzése kapcsán megindult eljárás.

Ketten maradtak

Aminek a végét már csak két vádlott várja, habár csütörtökön az elvileg tervezett ítélethirdetés napján a helyszínen csak egyikük hallgatta végig a perbeszédeket, a másodrendű, Cs. A. A csütörtöki tárgyalás utolsó momentumaként a volt pécsi sörgyárigazgató és egykori tiszteletbeli holland konzul az utolsó szó jogán elnézést kért a bíróságtól, az ügyészségtől és az ügyvédektől amiatt, ahogyan az eljárás elején viselkedett. Akkori, az eljárás híre utáni zaklatott állapotával indokolta azt, ami akkoriban történt, így lényegében azt, hogy performanszokba hajló sajtótájékoztatókat tartott a helyett, hogy több előkészítő ülésre is elment volna, illetve különböző levelekkel bombázta a megszólítottakat.

1,6 millió eurós sikerdíj

Ő ugyanis mindvégig ártatlannak vallotta magát, és csütörtökön is, az utolsó szó jogán is azt mondta, hogy teljesen ártatlan, ezért a felmentését kéri. A számára egyébként, egy szerbiai bankszámlára utalt 1,6 millió euróról azt mondta, hogy az egy összegét és arányát tekintve szerencsés, de megérdemelt sikerdíj azért, ahogyan a tető alá hozta az üzletet. A pénz egy része, nem egészen egymillió euró zár alá van véve Hollandiában. Az egész ügy ugyanis lényegében ott és akkor robbant ki, amikor Cs. A. majdnem egymillió eurót vitt be egy hollandiai bankba, hogy a nevére szóló számlán helyezze el. A szerbiai számlájára a buszokat leszállító holland cég utalta el az 1,6 millió eurót, ami akkori áron, 313 forintos euró-árfolyamon 500 millió forint volt (mai áron kb. 600 millió forint). Az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában arról is beszélt, hogy ő üzletemberként, kapcsolataival és lobbijával segítette a pécsiek buszbeszerzését, és az üzlet létrejöttét, mert a város nagyon nehéz helyzetbe került 2014-re, a város közösségi közlekedése az összeomlás szélén volt. Lényegében azt mondta, hogy az ő szerepe és a buszokat eladó hollandiai üzletember korrektsége miatt jöhetett létre az ügylet, mert a buszokra más jelentkező is volt akkor, még magasabb áron is. Ahogyan előtte az egyik védőügyvéd, ő is megemlítette a sajtó szerepét, mondván őt a megjelent cikkekben és híradásokban nem jó színben tüntették fel, ami sok kárt okozott neki is, üzletemberként, és a családjának is.

Ügyvédje dr. Papp Gábor is azt kérte perbeszéde végén, hogy mentsék fel védencét, méghozzá bűncselekmény hiányában, ugyanis szerinte az, amit Cs. A. az eljárás során végig, következetesen mondott, azt több minden is alátámasztja, ráadásul az ügyészség által összeállított vádirat ellentmondásokat tartalmaz és nem bizonyítja, hogy védence bűnös lenne. Szerinte teljesen más mozit néznek.

Beférkőzött a politika

Dr. Papp Gábor szerint beférkőzött a tárgyalóterembe a politika, a tanúként beidézett politikusok szerepeltetésére semmi szükség nem lett volna (emlékezhetünk, Bánki Eriket és Csizi Pétert is kihallgatták többek közt, akikről kiderült, hogy az ügylet ideén jártak Hollandiában, együtt, de tagadták, hogy közük lenne a korrupciós ügyhöz – őket pl. a rendőrségi és ügyészségi szakaszban nem hallgatták ki), még az akkori pécsi polgármesterére, a fideszes Páva Zsoltéra sem, ugyanis ezeknek az embereknek szerinte nem volt közük az ügyhöz. Azt viszont nem értette, hogy a korábban magát bűnösnek valló volt harmadrendű, így az eljárásból idejekorán magát kivonó férfit miért nem hallgatta ki a bíróság? Hogyan történhetett meg, hogy a volt vádlott mindenféle indokokkal ki tudta menteni magát és végül nem hallgatták ki? Ez ugyanis szerinte nehéz helyzetbe hozta az igazságszolgáltatást. Sőt, azt is mondta, hogy szerinte a volt harmadrendű vádlott azért vallotta csak magát bűnösnek, mert ha el is ítélték, nem kellett börtönbe vonulnia, ellenben gyorsan véget ért számára az eljárás. Megjegyezzük: nemcsak arról van szó, hogy ő nem került börtönbe, mert felfüggesztettel “megúszta”, de mintegy 170 milliós fizetési kötelezettsége is keletkezett.

A politikáról a negyedrendű vádlott holland férfi ügyvédje, dr. Pallos Dénes is beszélt, szerinte is teljesen felesleges volt a politikusok beidézése. Ő arról is beszélt, hogy a média, különösen a pécsi média túlságosan is sokat foglalkozott az üggyel. Úgy tűnt arra utalt, hogy ahhoz képest, ami az ügy valós jelentősége, szerinte – ami persze abból a szempontból érthető is, hogy a saját védencéről a tárgyalóteremben ő is azt mondta, hogy nem bűnös, a vádirat pedig nem megalapozott.

A per akár oka is lehetett a fővádlott halálának

Papp Gábor a perbeszédet azzal zárta, hogy a per fővádlottja, a pécsi közösségi közlekedési cég, a Tüke Busz egykori vezérigazgatója belehalt ebbe az eljárásba, és az utolsó vallomása, vagy hozzászólása ebben a perben, nem sokkal a tavaly év elején bekövetkezett halála előtt arról szólt, hogy ő ártatlan, és ez az egész eljárás méltatlan hozzá is, a buszos céghez is és Pécs városához is. Az egyik fontos részlet ugyanis, amit a vád is felhoz, hogy az üzletkötés előtt volt egy ismert indikatív értékesítési ajánlat a buszokra, lényegesen alacsonyabb áron, az egy lecsupaszított ajánlat volt, amit nem lehet a későbbi, közbeszerzésen nyertes ajánlathoz és vételi árhoz hasonlítani.

A Kaposvári Törvényszéken zajló pernek időközben, már az eljárás végén lett egy negyedik vádlottja is, egy, az értékesítésben, s ha megáll: a csalásban is vélhetően kulcsszerepet játszó holland férfi is. Vele szemben ugyanis már Hollandiában is folyt eljárás, majd Magyarországon is meggyanúsították, de a per kezdetével nem várták meg annak a részben párhuzamos rendőrségi és ügyészségi eljárásnak a végét. A férfi cége nyerte meg a pécsi buszok beszerzésére kiírt nyílt európai közbeszerzési eljárást, és le is szállította a buszokat, amelyek azonban korábban ténylegesen nem voltak a tulajdonában, azt az ő cége opciós vételi ajánlattal foglalta le a hollandiai Volvótól, így a pályázat kiírásakor a hollandiai Volvo nem is tudott indulni, habár született olyan nyilatkozat is a részükről, hogy nem is akartak volna üzletelni a pécsi önkormányzattal. Igaz, ehhez képest az értékesítési ajánlatuk csak elutott Pécsre is a közbeszerzési kiírást megelőzően.

A holland üzletember eddig csupán egyetlen alkalommal jelent meg a magyar bíróság előtt, az elsőfokú határozat tervezett kihirdetésekor nem volt jelen, és jövő pénteken sem kötelező a személyes megjelenés.

Az ügyészség szerint Cs. A. tettesként, a holland üzletember pedig társtettesként bűnös a különösen nagy értékre elkövetett gazdasági csalásban, ezért azt kérte az ügyész a bíróságtól, hogy ítélje el őket. Cs. A. 5-12 év (középérték: 8,5 év), a holland férfi, S. P. pedid 5-10 év (középérték: 7,5 év) büntetésre is számíthat.

Már, ha a bíróság a vádhatóság álláspontjára helyezkedik, de még az is lehet, hogy ők sem azt a mozit nézik, amit az ügyészség, de azt sem, amit a védőügyvédek.

Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

Címkék:
KategóriákMETÁL