Tizenkilenc év után ért ismét Pécsre a Tour de Hongrie, és bátran mondható, hogy fantasztikus verseny kerekedett. A magyar kerékpáros körverseny idei harmadik, Kaposvár-Pécs szakaszát az előrejelzés és a vészjósló délelőtti pécsi időjárás ellenére végül kifejezetten kellemesnek mondható körülmények közt rendezhették meg. A befutó a Pécsi Állatkernél volt, ahol egy svájci kerékpáros ért át elsőként a célvonalon.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A svájci Marc Hirschi nyerte a Tour de Hongrie 2023 harmadik szakaszát, s ennek köszönhetően is a következő versenynapon ő viselheti a sárga trikót, vagyis vezeti az összetett versenyt. A 180 kilométeres (egészen pontosan 179,9 km-es) szakaszon 2500 méter volt a szintkülönbség, és így voltak benne kifejezetten kemény részek is (hosszabb, komoly munkát igénylő emelkedők), nem beszélve a pécsi Bárány utcáról, amely (nagyjából a jóval rövidebb Radnics utca mellett) még a Mecsek lábánál elterülő Pécsen is “legendásan” meredek. Ráadásul ezt az utat háromszor is le kellett küzdeniük azoknak, akik végigmentek a mai szakaszon a Tour de Hongrie-n.

Így ért Pécs belvárosába a kerékpáros körverseny:

A kerékpáros körverseny mai versenynapja Kaposvárról indult, majd Gödrénél kerekeztek át Baranyába, ahonnan többek közt Oroszlót és Magyarszéket érintve jutottak el Mánfára. Az ottani emelkedő után Pécs felé, a szerepentinre fordultak, hogy aztán a Széchenyi térig jussanak, ahonnan pedig gyakorlatilag indultak ismét egy újabb körre, csak akkor már a már emlegetett Bárány utcát os bevéve Orfű és Magyarhertelend felé ereszkedtek le. Ezt a kört még kétszer megtették, hogy aztán az állatkertnél befejezhessék a “hegyi menőknek” is kihívást jelentő szakaszt.

A meredek pécsi hegyi szakaszok után alaposan szétszakadt a mezőny, de az élboly még az utolsó nagy ráfordulás előtt is egyben volt, így a UAE Team Emirates versenyzőjének, Marc Hirschi-nek komoly hajrára volt szüksége ahhoz, hogy mindenkit lehagyjon a végén, s tulajdonképpen a szakaszgyőzelem az utolsó emelkedőn dőlt el. A svájci bringás 4 óra 26 perc 57 másodperc alatt teljesítette a 180 kilométeres szakaszt.

A legjobb magyar Dina Márton (ATT Investments) lett, aki tizedikként, csupán 23 másodperc hátránnyal ért célba Pécsett, aki így az összetettben nyolcadik a magyar kerékpáros körversenyen.

Fotógaléria: Rajnai Richárd

KategóriákPOP