Ligeti, a magyar lángelme címmel ad koncertet az egyik legnagyobb zenei újító, az idén 100 éve született Ligeti György előtt tisztelegve május 30-án a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Ajtony Csaba vezényletével és Kelemen Barnabás szólójátékával. Az évad egyik legizgalmasabb hangversenyén a zeneszerző különböző korszakainak emblematikus alkotásai mellett más szerzők hozzá kapcsolható kompozíciói is elhangzanak, így nem pusztán keresztmetszetet kapunk az életműből, hanem a teljes Ligeti-univerzumot beutazhatjuk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Többszörösen is ünnepi lesz a Pannon Filharmonikusok május 30-i hangversenye, hiszen a dátum Kocsis Zoltán születésnapjához kötődően 2021 óta egyben a magyar klasszikus zene napja, amelyre a zenekar minden évben magyar zeneszerzők műveit felvonultató műsorral készül. A jeles napon adott koncert középpontjában ez alkalommal a háború utáni zeneszerző nemzedék egyik legjelentősebb – ha nem a legjelentősebb – alakja, Ligeti György művészete áll, akinek idén világszerte ünneplik századik születésnapját a zenei együttesek.
A Pannon Filharmonikusok műsor-összeállításában a szerző művei mellett más zeneszerzők olyan alkotásai is helyet kaptak, amelyek szerkesztési módjuk révén kapcsolódnak Ligeti kompozícióihoz, és azokhoz kontextust adva segítik az értő zenehallgatást a 20. század második felének muzsikájában kevésbé jártasak számára is. De hogy a legrejtettebb érdekességek se maradjanak feltáratlanul a közönség előtt, az est karmestere, a korszak szakértő tolmácsolója, a bécsi Közép-Európai Kamarazenekar, a MIKAMO zeneigazgatója, Ajtony Csaba is mesél majd a művekről a műsorszámok között.

A koncertet a korai polifónia meghatározó képviselője, Ockeghem Deo gratias című, nem kevesebb, mint 36 különböző énekszólamra komponált műve nyitja, amely Ajtony Csaba zenekari átiratában lesz hallható. Az extrém szólamszámú darab egyike a szigorú szerkesztésű reneszánsz többszólamúság legszebb példáinak, amely fontos ihletője volt Ligetinek. Ebből inspirálódva alkotta meg az általa mikropolifóniának nevezett zenei szerkesztésmódot, ahol a hangzásban a változások apró, kicsi lépésekből állnak, és olyanok, mintha a világűrt, a világegyetemet, annak távolságait, folyamatos változásait, de meglévő állandóságát is egyszerre adnák vissza. Ligeti szavaival: „amit hallunk, az egyfajta szövevény, valami nagyon-nagyon sűrű pókháló”, ami rögtön megfigyelhető is lesz a koncert második darabjában, az 1967-ben keletkezett Lontanóban.
A reneszánsz inspirációs forrás mellől Ligeti kortárs ihletője, az általa a század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének tartott, a matematikai szépséget a zenével és humorral ötvöző, amerikai születésű Conlon Nancarrow sem hiányozhat, akinek gépzongoraetűd-sorozatából az 5. számú darab hangzik el ezúttal szintén Ajtony Csaba zenekari hangszerelésében. Nancarrow híres volt arról, hogy míg koncertjein preparált Bösendorfer zongorája játszott előadó nélkül a színpadon, ő a nézőtéren ülve figyelte közönségét, a Pannon Filharmonikusok estjének érdekessége viszont éppen az lesz, hogy a technikai korlátok nélküli, bármilyen bonyolult ritmusok és gyors tempók lejátszására képes gépzongorára írt darabot emberi kezek fogják előadni.
A kései Ligeti-művek közül a Hegedűversenyt tűzte műsorára a PFZ, amelynek első, háromtételes változatát éppen Pécsett mutatták be először Magyarországon. A versenyművet ezúttal természetesen már végleges verziójában hallhatjuk Kelemen Barnabás szólójátékával, akinek húszéves kora óta él kezében a mű, melyet elsőként játszhatott el hazai színpadon. A Hegedűverseny szintézise a kísérletező kedvnek, újfajta textúráknak és a hagyományos dallamoknak, formáknak, technikáknak, így találunk benne avantgárd megoldásokat éppúgy, ahogy reneszánsz utalásokat, bolgár táncritmust és magyar népdalt is.

A versenyműben feltűnő tradicionális dallamok vonalán tovább haladva végül a Ligeti-művek egy sokat játszott, a szerző korai korszakában komponált darabjával ér véget a műsor: az estet 50-es évek elején született Concert Românesc zárja, amelynek megírásához Ligeti az általa jól ismert román népdalokból és a falusi zenekarok gyakran disszonanciákkal teli zenéjéből merített. Noha a korabeli cenzúra felforgatónak találta, és betiltotta, ebben a műben egy, a koncerten korábban elhangzó műsorszámokhoz képest szinte már zavarba ejtően hagyományosnak tűnő kompozícióval találja szembe magát a közönség. Ligeti maga talán nem is örült volna neki, hogy ez a munkája hangzik el a PFZ hangversenyén egy érettebb műve helyett, azonban a Román concertónak – ahogy a koncert összes darabjának – nagyon is átgondolt helye van a programban.
A gazdag pécsi zenei életben is igazán ritka kincsként tűnik fel ez a rendkívül precízen összeállított, a muzsikusok számára is szép kihívásokkal teli, remek vendégművészekkel színpadra állított hangverseny; érdemes lesz tehát eljönni Pannon Filharmonikusok Ligeti-estjére, és jelenlétünkkel megerősíteni, hogy még sok hasonló, szellemünket megmozgató koncertet szeretnénk hallani a Kodály Központban.
Jegyek 2490 forintos áron kaphatók a Kodály Központ jegypénztárában és a Jegymesteren.
2023. május 30., kedd 19.00
Kodály Központ
Ligeti, a magyar lángelme
A magyar klasszikus zene napja
Johannes Ockeghem – Ajtony Csaba: Deo gratias
Ligeti György: Lontano
Conlon Nancarrow – Ajtony Csaba: Etűdök gépzongorára 5.
Ligeti György: Hegedűverseny
Ligeti György: Concert Românesc
Kelemen Barnabás – hegedű
Vezényel: Ajtony Csaba
További információ a koncertről: www.pfz.hu
