Tervezőstúdiót nyit Pécsen 2023 őszén az IKEA, írtuk meg a hírt a bútoripari multi megbízásából megküldött sajtóközlemény alapján hétfőn. Amellett, hogy sokan olvasták cikkünket, és nyilván voltak és vannak, akik örültek annak, hogy a korábban – közreműködő partner bevonásával – megnyitott pécsi átvevőpont mellett egy új, az IKEA-hoz köthető egység nyílik Pécsett, nagyon sokan azt vetették fel, hogy igazán egy IKEA-áruháznak örülnének. És, hogy ez mennyire jót tenne Pécsnek és a régiónak is. Megkerestük ezért a fentivel és más kérdéssel is az IKEA-t, a választ lentebb olvashatják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az idén ősszel megnyitandó pécsi tervezőstúdiója már a második ilyen, magyarországi egysége lesz az 1943-ban, Svédországban alapított bútoripari multinak, olvashatták előző cikkünkben. Az elsőt Debrecenben nyitották meg. Azt is megírtuk a sajtóközlemény alapján, hogy egy ilyen tervezőstúdióban az IKEA ott dolgozó munkatársai lakberendezési tanácsadással segítik majd az érdeklődőket, valamint a rendelési folyamat kapcsán is támogatják a vásárlókat.

„Lakberendezési szakértő kollégáink személyre szabott ötletekkel, megoldásokkal és praktikus tanácsokkal tudják segíteni a vásárlókat abban, hogy a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésükre álló tereket” – mondta el többek közt a közlemény szerint a tervezőstúdió kapcsán Szabó Ágnes, a budaörsi IKEA áruház vezetője.

Csakhogy, mint a bevezetőben is írtuk, a legtöbb olvasói visszajelzés – nem meglepő módon – arról szólt, hogy egy ”igazi” IKEA-áruháznak sokkal jobban örülne a pécsiek többsége, illetve vélhetően a régióban élők is. S habár úgy tudtuk, hogy az IKEA kimondott vagy kimondatlan üzletpolitikájához az is hozzátartozott a korábbi évtizedekben, hogy csak igazán nagy városokban, vagy azok közelében nyitnak áruházat (több százezer, akár félmillió lakostól számítva – Magyarországon az IKEA-nak három áruháza van, Budapesten /Örs vezér tere/, Budaörsön és Soroksáron), mérlegelik egy-egy új áruház megnyitását, megkerestük az IKEA-t, hogy a tervezőpont megnyitása után a közeljövőben lehetséges-e, hogy Pécsett “teljes” áruházat nyissanak. Illetve (mivel ez az információ nem szerepelt a hétfői sajtóközleményben) arra is rákérdeztünk, hogy tudható-e már, hogy Pécsett hol, vagy melyik városrészben lesz az IKEA Tervezőpont. Azt a kérdést is feltettük, hogy (valóban) van-e olyan üzletpolitikája az IKEA-nak, amely a pécsi áruháznyitást objektív okok miatt kizárja, de konkrétan erre nem kaptunk választ.

Az IKEA kérdéseinkre adott válasza ugyanis a következő volt:

„Jelenleg egy Tervezőstúdió nyitását tervezzük Pécsen. Ez a formátum lehetővé teszi vásárlóink számára, hogy felfedezzék az IKEA kínálatát egy, az áruháznál kisebb alapterületű egységben különböző digitális megoldások segítségével, és inspirációt szerezzenek szakértő munkatársainktól, akik a tervezés és a rendelési folyamat során is tudnak tanácsokat adni. Úgy gondoljuk, hogy a már meglévő Átvételi Pont és a hamarosan nyíló Tervezőstúdió megfelelő kombináció arra, hogy lefedjük a Pécsen és a környéken élők igényeit. 

Ez a terjeszkedés már nagy lépés az IKEA magyarországi működésében, hisz korábban nem használtuk ezeket az újfajta formátumokat. Figyelemmel kísérjük a Tervezőstúdió forgalmát, illetve a vásárlói visszajelzéseket, és bízunk benne, hogy a jövőben további új egységeket nyithatunk majd, ezzel is szebb hétköznapokat teremtve az emberek többsége számára.

A Tervezőstúdió pontos helyéről és a nyitás dátumáról időben fogjuk tájékoztatni a vásárlókat és a média képviselőit a megszokott csatornákon.”

KategóriákPOP