Orbán Viktorék kedvenc napilapja (a Nemzeti Sportot nem számolva) ír arról, hogy (papíron) önként távozik Varga Judit igazságügyi miniszter. A Magyar Nemzet tegnap, azzal kezdte a nyilvánvalóan Orbán Viktor közvetlen környezetéből származó (mai) információ megszellőztetését, hogy Varga Judit fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját. Frissítve!!

A cikk a hirdetés után folytatódik



13.50 Már meg is van az utód

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke beszélt arról az MTI-nek, hogy a miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit lemondását, sőt már az is megvan, hogy ki lesz az új igazságügyi miniszter: Orbán Viktor Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli a posztra.

Korábban írtuk

A Magyar Nemzetnek ezt követően, mai cikkében szólaltatta meg az igazságügyi minisztert, amelynek kapcsán a miniszter “elárulta”, hogy igazságügyi miniszteri posztjáról is lemond:

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

A Magyar Nemzet cikkében arról is írnak, hogy Varga Judit a döntését már közölte Orbán Viktorral is:„Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

Varga Judit “hatalmas megtiszteltetésként” beszélt az elmúlt években végzett miniszteri munkájáról, többek közt azért is, mert “a magyar érdekek képviselete” felemelő érzés volt.

Varga Judit a Magyar Nemzet cikkében arról is beszélt, hogy a jövőben a konzervatív erők megerősödését reméli, és ő a további munkájával ezt a célt fogja szolgálni.

Varga Judit korábban azzal is bekerült a hírekbe, hogy férje bejelentette, majd ő is megerősítette, hogy elválnak. Sokkal inkább közéleti és közügy volt az vele kapcsolatban azonban, hogy akár tudott a Völner-Schadl ügyről, akár nem, miniszterként vállalnia kellett volna a felelősségét az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb hazai politikai korrupciós botrányáért és lemondania. Sőt, a tegnapi hír kapcsán, hogy Varga Judit Brüsszelbe távozhat, a közösségi médiában sokan felvetették, hogy az igazságügyi miniszter új feladatának talán köze lehet a Schadl-Völner ügyhöz, abba gyakorlatilag miniszterként belebukott, de még politikusként nem engedték el a kezét teljesen, ezt most már szinte tényként lehet kezelni. A Fidesz és Orbán gyakorlatában ugyanis többször visszatért ez a vád vagy gyanú, többek közt Áder Jánossal, Bánki Erikkel, vagy éppen Navracsics Tiborral szemben, amikor Brüsszelben vállaltak feladatot, vagy éppen a pletykák szerint Brüsszelbe “száműzték” őket. Az említett személyek számára egyébként később volt visszaút “a fősodorba”.

Az meg már egy külön kérdés, és erős gyanúja a Schadl-Völner-ügynek – habár nem az ügyészség és a rendőrség gyanúja ez –, hogy ebben az ügyben talán Varga Judit nevének is, de Rogán Antal nevének még inkább szerepelnie kellett volna.

Címkék:
KategóriákMETÁL