Legalább 700 millió forint jutalékot fizetett ki közvetve, 2015-ben, egy nem egészen 3500 millió forintos beszerzésben a pécsi önkormányzat buszos cége, a Tüke Busz. Közvetve fizették meg a pécsiek a harmadik személyek zsebébe vándorló szép jutalékot, ugyanis ezt a 700 milliót az a holland cég fizette ki lényegében jutalékként – megtartva egy kisebb részét –, amely leszállíthatta a buszokat. Amiket azt megelőzően már ajánlgattak Pécsnek, 2800 millió forint körüli összegért. A holland cég visszaosztás jellegűnek tűnő jutaléka többek közt egy thaiföldi offshore számlára került, elviekben egy olyan férfihoz, aki a bíróságon arra mondott igent, hogy nem dolgozott meg a részéért, a neki elutalt 170 millióért. Nagyon röviden ez az ügy volt a Volvo-gate, de mint kiderült, a bíróság szerint nem bizonyítható, hogy korrupció történt. Erről forgatott videót Hadházy Ákos a Szabad Pécs segítségével.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nagyot ment a héten Hadházy Ákos videója, amit a Parlament folyosóján vett fel, miközben Orbán Viktort igyekezett egy közérdeklődésre számot tartó ügyről kérdezni, de ő felelet helyett személyeskedett, sunyisággal vádolta, illetve szőrét hullató, sompolygó, rossz vidéki rókának nevezte Hadházyt. A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán ma pedig már a pécsi Volvo-buszok beszerzéséről, a Szabad Pécs segítségével forgatott videó jelent meg.
Még az is lehet, hogy sunyi, sompolygó, rossz vidéki rókáknak politikusoknak kellett volna igazából elvinniük a balhét a Volvo-gate néven elhíresült korrupciós ügyben, azaz a pécsi használt, hollandiai Volvo-buszok beszerzése miatt indult eljárásban őket is a vádlottak padjára ültetni – de ilyen nem történt, sőt a rendőrség és az ügyészség ki sem hallgatta őket. ERáadásul a végén, a bíróság (egyelőre első fokon, nem jogerősen) minden vádlottat felmentett, és azt mondta ki, hogy nem történt bűncselekmény, nincs szó korrupciós ügyről – erről szól az, a Hadházy Ákos politikusi Facebook-oldalán ma megjelent videó, amelyet a független országgyűlési képviselő a Szabad Pécs segítségével forgatott.
A Volvo-gate-ről a Szabad Pécs részletesen írt, mappán az ügyről ITT érhető el.
Mint arról legutóbb beszámoltunk, a Kaposvári Törvényszék a buszbeszerzéshez képest nyolc év elteltével hirdetett első fokú, egyelőre nem jogerős hatzározatot, ami viszont felmentette azt a két vádlottat, akik még a perben voltak – a harmadrendű bűnösnek vallotta magát korábban, felfüggesztettel megúszta az ügyet, az ügyészség ajánlását elfogadva, az elsőrendű viszont időközben, tavaly év elején elhunyt.
Hadházy Ákos azzal kereste meg a Szabad Pécset nemrég, hogy vegyünk részt egy, a pécsi buszbeszerzésről szóló videó elkészítésében, s mondjuk el, foglaljuk össze, amit az ügyről tudunk. A Szabad Pécs a felkérést elfogadta, a ma publikált videóban Babos Attila, felelős szerkesztő-újságíró beszél a buszügyről.
A videó végén pedig Hadházy Ákos kommentárja hallható, az alábbiakban megnézhetik és meghallgathatják:
