Az ember nem is gondolná, hogy egy modern csörlő mekkora segítséget jelenthet akár munkavégzésnél, akár egy-egy nem várt elakadásnál kint a terepen. Ugyanakkor ennek a teljesüléséhez a tudatos és jól átgondolt beszerzés elengedhetetlen.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Pontosan ehhez szeretnénk praktikus támpontokat nyújtani a bejegyzés keretei között. Egyenként megnézzük tehát a leglényegesebb paramétereket és funkciókat.
Az egyik, ha nem a legfontosabb paraméter elektromos csörlők esetében
Talán nem is olyan nehéz kitalálni, hogy a vonóerő az egyik, illetve inkább a legfontosabb tulajdonság. Hogy miért? Mert segít előre kalkulálni, hogy az autó méreteihez és a felhasználás várható céljaihoz mérten milyen teljesítmény lesz optimális.
Többek között a Maconwinch elektromos csörlő kategóriaoldalán is sokkal könnyebb ennek alapján mérlegelni a szóba jöhető változatok között. Fontos, hogy a vonóerőt a sebességgel együtt érdemes figyelembe venni.
Érdekességként a jobb kivitelekben fordítócsiga is dolgozik. A csigával a csörlő képes megduplázni az emelőképességét, aminek a hatására a csörlőzés időbeli szükséglete akár fele akkorára is csökkenhet.
Hol tud igazán hasznosnak bizonyulni egy korszerű csörlő?
Az eszközben rejlő egyik legnagyobb érték pontosan az, hogy egészen sokféle helyen, illetve változatos körülmények között lehet hasznát venni. Hogy néhány példát mondjunk, szerelő vagy gyártó műhelyekben, építkezéseken, gyárakban vagy raktárakban is jó szolgálatot tehet. Persze ez még nagyon is a felszín, ha az alkalmazás potenciális helyeit vesszük alapul. Elég csak azokra gondolni, akik terepjáróval vagy offroad gépekkel járják az erdőt. Vadászatokon, illetve egy-egy elakadásnál sem árt, ha kéznél van a segítség.
Maga az irányítás egyébként praktikus távirányító segítségével történik, a hogyanjára pedig gyorsan rá lehet jönni. Lényeges, hogy a modern készülékek távirányítói véletlen bekapcsolás elleni védelemmel is el vannak látva a biztonság érdekében.
Hogy történik az eszköz felszerelése és alkalmazása a gyakorlatban?
Maga a felszerelés meglepően egyszerű, bárki meg tudja csinálni, mert nem igényel különösebb szaktudást. Pláne, hogy minden modellhez praktikus készlet is jár rögzítőcsavarokkal és fogantyúkkal.Ezek segítségével maga a felszerelés egy-egy közel lévő karra vagy gerendára, valamilyen masszív tereptárgyra is megoldható. Plusz segítséget jelenthet a jellemzően a szett részét képező 18 m hosszú acélkábel.
Amivel kapcsolatban nemcsak az erő rendkívül hasznos, hanem maga a hosszúság. Hiszen így még fordítócsiga használatával is nem kevesebb, mint 9 méter munkavégzési hatótávolságot lehet elérni.Úgyhogy tényleg a lehető legjobb befektetésnek számíthat, hogyha a felhasználás céljaihoz igazodva rászánjuk magunkat egy korszerű csörlő beszerzésére.