Pécs és a bányászat kapcsolata ma gyakorlatilag nem jelent sokkal többet annál, minthogy minden évben megemlékeznek a Bányász napról. A Bányászati múzeum földalatti része évek óta zárva tart. Viszont szembeötlő a külvárosi épített örökségünk – olyan kihasználatlan ipari műemlékkel rendelkezünk, mint például a gróf Széchenyi István akna – az egyre fogyatkozó számú, egyre idősebb, egykori bányászréteggel pedig már kevéssé törődnek, éppen ezért meglepő kezdeményezés az Oberon Társulat darabja, a Jó szerencsét.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros program hivatalos megnyitójába – amely látványosra sikerült, rendezte: Káel Csaba– valamilyen rejtélyes ok miatt nem fért bele a város bányászati múltjának taglalása. Ellenben 2010 májusában, a szintén EKF-es keretből létrejött háromnapos szcenírozott társadalmi performance-nak nevezett majálist a szépemlékezetű Kréta Kör hozta létre – ami akkor már nem színházként határozta meg önmagát, hanem „professzionális művészeti alkotóműhely és produkciós iroda, amely a társadalomtudományok bevonásával hoz létre közösségi eseményeket”. Schilling Árpád akkor még Magyarországon is dolgozott, maradjunk annyiban, nem ez volt élete főműve, és ez a performansz jellegű majális az alkotókon kívül nem sok mindenkiben hagyott maradandó élményt. Ahogy végiggondoltam a szeptember 2-án, éjjel megélt színházi premier élményeit, arra jutottam, hogy mintha a 13 évvel ezelőtti vállalás teljesítődött volna be. Azzal együtt, hogy nem összevethető a két produkció, csak a téma és a társadalmi vonatkozások okán.
A Jó szerencsét helyszíne Pécs belvárosától negyedórányi autóúttal megközelíthető kültelki bányatelepen volt, Pécs-Vasason, a Petőfi akna területén, az S utcában (a darabot később is műsorra tűzi a társulat, de mivel nem rendelkeznek állandó játszóhellyel, nem feltétlenül ugyanezen a helyszínen). A betűvel jelölt utcát ismerte a GPS, de mégsem talált oda teljesen, már az előadás részének tekinthetően az út szélén, a kanyar előtt útmutatással fogadták a szervezők a nézőt.
Érzékelhetően volt abban valami vadromantikus, ahogy összezsúfolódott az előadásra váró tömeg a fekete éjszakában az egykori szocialista nagyvállalat romjai között burjánzó bokrok között, néhány földre tett lámpa mutatta az utat a susnyásban a helyszínre. Az eredetileg Szabolcs tárón, az Árpád tetőtől 300 méteres erdei sétával megközelíthető helyszínen lett volna a premier szabadtéren, de az oda tervezett bemutatót az időjárás bizonytalansága tető alá kényszerítette, összességében talán ez nem is jelentett bajt. Az egykori ipari épületből hitelesítő hatású díszlet vált, megemelte a produkció összhatását.
Fotók: Érdi Róbert – Fotók forrása: Oberon Társulat / Déryné Program
Az előadást író, rendező, s producerkedő Ákli Krisztián is kivette a részét a közönség mozgatásából, majd a játék előtt rövid előbeszédében részben élő programfüzetként, részben jósként is működött. Mert beígért egy denevért!
Az alkotók az előadást „drámai feltárás bányászdalokkal, visszarablással és (meg)fejtéssel” műfajmeghatározással látták el. Készültek a még élő bányászokkal interjúk – ezek garantálták a szófordulatok, élethelyzetek hitelességét, és végeredményben kaptunk egy életkezdési krízis szituációba oltott szociodrámát, amelybe beemeltek a kabaré-varietté és szkeccs műfajiságú jeleneteket, egy kis „felhúztuk Icát a negyedikre”- hangulatot, s mindezt gyors tempójú, asszociatív szerkesztésmóddal tárták a nézők elé.
Az Oberon Színház darabjának története a klasszikus apa-fiú konfliktusra épül, a fiú döntésképtelensége szorongásban jelenik meg a színpadon (Arató Máté remekül hozza a figurát). Ez a fajta egzisztenciális határhelyzet meglepő a bányában, emellett megjelenik a bányászfeleségek életlehetősége is, és az improvizált szövegekre épülő darab befejezése még magában hordoz egyfajta meglepetést.
Az előadás leghatásosabb részét a kórusban előadott bányászdalok jelentették. Gyönyörűen szólaltak meg több szólamban ebben a különös akusztikájú épületben. Nem csoda, hogy a nézőtéren előttem ülő egykori bányász és a felesége többször is sírtak az előadás közben. Ákli Krisztián színházi látomásának erejét a bányászati tevékenység színpadi megjelenítése adta. A fizikai színházat megidéző plasztikussággal a dobogók keretét (szakszóval a trepnit és a trepni tetejét) használták a színészek arra, hogy megjelenítsék a vájatot és a vájatvéget, mindezt úgy, hogy a trepnikből trapéz alakban építkeztek a bánya kevés fényét megidéző világításban. A jelenetek dinamikája, koreográfiája, a szuggesztív zene felmutatta a színház erejét, szinte nulla költségvetésből bányát és bányaomlást varázsoltak.
A második előadását láttam a Jó szerencsét-nek, ami azzal járt, hogy még nem volt minden elemében kész a premier után. A bányász tematikájú előadásban jó eltalált karakteralakítások sorát láthattunk, de érdekes módon a nők emelkedtek ki leginkább. Gál Éva öt karakterében hol a humorát, hol a mozgáskultúráját, hol a dinamikáját mutatta meg. A darabban a főszereplő feleségét, Adélt alakító, árnyalatokat megmutatni képes Martos Hanga akár még nagyobb terhet is elviselt volna.
A Jó szerencsét dialógusait tematikus improvizációk alapján írta Ákli Krisztián, ennek a metódusnak az erényei és a gyengeségei is megmutatkoztak, utóbbi főleg a két hagyományos színházi módszert alkalmazó jelenetben volt érzékelhető, de ez nem egy kőszínházi produkció. Viszont a szöveg, a létrejött drámai szituáció némi bővítéssel nemcsak alternatív színházi körülmények között élne meg. Lehetne némi rokonságot találni Háy János szövegvilágával, vagy Székely Csabáéval, de Ákli sűrítése egyedi. Amikor végigkövettük főhősünk lelki szenvedését, s úgy tűnt, megússza kezdődő alkoholizmusát, s valóban felnőtté válik: döntött a bánya mellett, akkor jön a hidegzuhany. Bezár a bánya. Tehát a történet igazából akkor kezdődik. Ákli játszott is a nézővel, kettős véget írt a darabnak. Amikor a néző már tapsolni vágyott, a Jó szerencsét még akkor is folytatódott.
Ja, és a rendező által beharangozott „színházi” denevér tényleg megjelent. Az előadás azt is elviselte, hogy ott repkedett, körözött összevissza az a patkós vagy pisze orrú bőregér pár méterrel felettünk, sőt, néhány szárnycsapása után már el is feledkeztem szegényről. Izgalmasabb volt a produktum.
A további előadásokról tájékozódhatnak az Oberon Társulat Facebook-oldalán.
Oberon Társulat
Jó Szerencsét!
Drámai feltárás bányászdalokkal, visszarablással és (meg)fejtéssel
Játsszák:
Feri – Arató Máté
Adél – Martos Hanga
Endre, Cseh Tamás, Klubvezető – Lőrincz Sándor
Finomkezű, Lalibá, Zolibá,
Szöllősi Elvtárs, Kisendre – György Zoltán
Dávid Erzsi, Karolina, Évike, Elvtársnő, Mv – Gál Éva
Mátyás – Tatai Gergő
Binyó, Elvtárs – Agócs Andor
Lacika, Ferike – Martos Kende
Bányamester – Inhof László
Zene: Eklics Dániel
Konzulens: Dr. Bánkuti Gábor
Technika: Tóth Péter, Budai Kornél
Jelmez/Kellék: Szijártó Éva
Asszisztens: Hullay Viktória
Író-Rendező: Ákli Krisztián
Az előadás a Déryné Program támogatásával valósult meg.
Az alkotók köszönetet mondanak a Janus Egyetemi Színháznak, a Szent Borbála Egyesületnek, a Vasasért Egyesületnek, a Béke Egyesületnek, Szokoly Károlynak, Dr. Gőzsy Zoltánnak az előadás megvalósításához nyújtott segítségükért.
