Hét új, alacsonypadlós elektromos meghajtású autóbusz áll forgalomba Komlón, várhatóan az év végéig. A volt bányászvárosban a helyi közösségi közlekedést az állami Volánbusz szervezi. A buszbeszerzés a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Busz Programjának keretében történik.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kisebb és közepes városok, még pontosabban 25 ezer fő alatti települések helyi közösségi közlekedését szolgáló buszflottáinak megújítása volt a célja a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség pályázatának, írja a szervezet sajtóközleménye.
A pályázat elektromos buszok beszerzését és a működtetésükhöz szükséges töltőállomások kiépítését vagy megújítását célozta.
A HUMDA pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Ennek köszönhetően kerülhetnek vadonatúj, elektromos buszok Komlóra is.
A járművek töltéséhez való infrastruktúra kiépítéséhez pedig 80 százalékos támogatást nyert a konzorcium. A pályázat másik oldalán pedig végsősoron az állam áll, mert a Zöld Busz Program legújabb beruházásainak megvalósításához szükséges 4,43 milliárd forintos támogatást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosította.
Új e-buszok és elektromos töltők Komlón túl további hat másik vidéki településre jutnak még: Balatonfüredre 3, Hajdúszoboszlóra 1, Keszthelyre 1, Komáromba 2, Tatára pedig jármű kerülhet.
Komlóra eggyel több érkezik
A korábbi hírek még hat új busz érkezéséről szóltak, de egy friss közlemény szerint Komlóra végül 7 jármű érkezhet, melyek a terv szerint 2024 végén forgalomba állnak. A buszok típusára nem tér ki a tájékoztatás, de van rá esély, hogy a két éve Komlón is tesztelt BYD típusú járművekre lehet számítani, avagy esetleg az Ikarus e-buszaira.
A konkrét gyártó és típus tehát még nem ismert, de azt már lehet tudni a járművekről, hogy háromajtósak lesznek, kamera-, utastájékoztató és utasszámláló rendszerrel szerelik őket, és hogy egyszeri feltöltéssel a hatótávolságuk legalább 300 km lesz.
Komló utcáit 2022 decemberében járta teszt jelleggel egy BYD típusú jármű, ami a Komlón töltött egy hónapja alatt a szilvási és a kökönyösi dombokat is megmászta.
A fentebb már említett sajtóközleményben a Zöld Busz Programról az írják, hogy az tiszta és csendes elektromos autóbuszok forgalomba állításával hosszú évek óta mérsékli a nagyvárosi levegőszennyezést és zajterhelést.
És hozzátették azt is, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért felelős közlekedés zöldítése nélkül nem védhető meg eredményesen a teremtett környezet, és Magyarország a klímavállalásait sem tudná teljesíteni – idézi a közlemény Koncz Zsófiát, az Energiaügyi minisztérium parlamenti államtitkárát.
Dr. Mészáros Virágot, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját is idézi a közlemény, aki többek közt azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a pályázattal hozzájárul a járműállomány modernizálásához és a karbonsemlegesség mielőbbi eléréshez.
Megjegyzik azt is, hogy a HUMDA 2021-től koordinálja a Zöld Busz Programot, amelynek célja, hogy a hazai tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben korszerűsödjön, és folyamatosan haladjon a karbonsemlegesség irányába. A programban eddig 135 autóbusz állt forgalomba.



