Sűríts össze kb. 2900 napot egyetlen rövid írásban. Beszélj arról, ami egy olyan üggyel kapcsolatosan munkál benned, ami nem is csak egy ügy, nem is csak egy munka, nem is csak egy hivatás, és végképp nem egy termék, hanem majdnem olyan, mint egy gyermek. Lehetetlen. Nem is fog sikerülni. És semmi nem is indokolja, hogy muszáj lenne, kivéve, hogy most olyasmi fordulópont van, mint amit jelentett a kezdet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ma nyolc éve indult a Szabad Pécs, egy hétfői napon. Habár az internetes oldal csak három héttel később indult el, a FB-oldal ekkorra már megvolt, pár nappal korábban össze lett rakva, és mi már dolgoztunk a híroldal összeállításán (köszönöm annak, aki az IT-hátteret biztosította, akihez pár hónappal korábban bekopogtattam, miközben alig ismertem, hogy tudna-e segíteni – tudott, önzetlenül).
A Szabad Pécs első FB-posztja jelent meg napra pontosan 8 évvel ezelőtt – egy pap és egy diák kapcsolatáról. Ami ráadásul nagyon hangos anyag lett, bármely más, és bármely országos lapnak is kifejezetten erős anyaga lett volna. Mégsem vagyok rá büszke, még arra sem, hogy az azt megelőző 12,5 év munkájának köszönhetően nagyon gyorsan sikerült az információt több helyről ellenőrizni, amivel már kérdezni lehetett.
Soha nem volt még ilyen fontos az olvasók támogatása, adománya. A Szabad Pécsnek ebben is szüksége van rátok. PayPalon is utalhattok egyszeri segítséget, akár bankkártyával is: KATT IDE.
Már akkor is volt morális problémám az anyaggal, ami ennyi újságírással eltöltött év alatt többször is előfordult velem. Hogy teljesen egyértelmű volt, hogy hír, amit megtudtam, hogy meg lehet, sőt meg is kell írni, de közben a hírek mögött mindig emberek vannak, és lehet tudni, de minimum sejteni, hogy milyen hatásai lehetnek vagy lesznek egy adott cikknek. Ennek is volt, habár azt hangsúlyozni kell, hogy nem a Szabad Pécs írása miatt mentették fel a papot – mi már csak azt írtuk meg, hogy megtörtént.
Egy normális világban egy ilyen ügy – azok után, hogy a hír megjelent – tovább él, szakértőkkel végigbeszélik, feldolgozzák, leginkább talán a köztévében, hogy mindenkihez elérjen – és ezek után már kevesebb „nagy téma” marad kibeszéletlen ügy. Az elmúlt nyolc évben viszont e téren csak rosszabb lett a helyzet, a propaganda maximális fordulaton pörgött sokszor, és még nem készültünk fel mi sem arra, ami várhatóan jön majd: az újságírás a mellőzöttből üldözendő ügy lett a hatalom számára, a másság és az az elleni fellépés pedig eszköz a hatalom kezében. És ne legyen kétségünk, ők nem fognak moralizálni magukban, gátlástalanok és szívtelenek, a jóindulat és a jóakarat hiányzik belőlük, hiába verik a mellüket ájtatosan.
A Donablyn keresztül is tudtok nekünk segíteni – IDE kattintva.
Nem lehet összefoglalni 2920 nap és több ezer cikk történetét. Egy lap ráadásul nem is az eltelt napok száma, nem a megírt cikkek összesítése. Emberek és történetek vannak mögötte. Akik dolgoznak benne, akik segítik őket, akik hátteret adnak, akikről szólnak az írások, akik nyilatkoznak, akik információt adnak –és leginkább az a közösség, aki olvassa, megosztja, kommentálja, dicséri, kritizálja. És sokan közülük, akik támogatják vagy támogatták.
Problémás ilyet írni, ráadásul a hiúság a kedvenc bűne a „közvádlónak”, mint tudjuk, de büszke vagyok az elmúlt 8 évre, még ha nagyon sok mindent szerettem és szerettünk volna jobban és többet adni.
Bevallom, bele sem gondoltunk, én sem, a Szabad Pécset alapító három újságíró egyike, akit még nem sodort el innen az élet, hogy a napokban megkezdett adománygyűjtő kampányunk idejébe a születésnapunk is beleesik – csak a sajtó napjához szerettünk volna kötődni, mert az szimbolikus. És tényleg, annak idején is azt szerettük volna, hogy akkor induljon, de nem indult, mert nem éreztük még késznek magunkat az indulásra, és az oldalt sem raktuk még össze; arra sem emlékszem már, miért hoztam létre már akkor, majd’ készen a Facebook-oldalt – 8 éve és pár napja.
Az viszont biztos, hogy a mi történetünk is bizonyítja, milyen fontos egy történelminek megélt pillanat, egy nagy lökés, vagy az, amikor valaki felismeri, hogy vannak pillanatok, amelyek nem akkor jönnek el, amikorra azt mi tervezzük. És azzal tesszük a legjobbat, ha megragadjuk a pillanatot – és ha tehetjük, el sem engedjük.
19? Lapot!
