PÉCS – A Szabad Pécs kérdésére Páva Zsolt pécsi polgármester péntek délután tagadta, hogy valójában Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak kívánt kedvezni a pécsi képviselő-testület egy helyi építési szabályzat módosításával. Az ugyanakkor egészen biztos, hogy a politikusok döntésével egy magáncég az eddigieknél jóval nagyobb társasházat húzhat fel egy adott telken, azaz még több lakást építhet, azaz sokkal több pénz kerülhet zsebekbe, miközben az esetleges versenytársaiknak a jövőben nehezebb dolguk lehet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A telek a Pécsi Tudományegyetem jól fizető külföldi hallgatóival telezsúfolt orvosi karának szomszédságában áll. Márpedig Pécsett ők az albérletbizniszben utazók első számú célpontjai. Az ingatlan tehát kincset ér, ha tulajdonosa rendelkezik legalább egy minimális üzleti érzékkel.

Ha valakinek nem lenne helyismerete, érzékeltetjük: gyakorlatilag akkor lehetne csupán jobb helyen egy társasház építésére alkalmas telek Pécsett, ha a helyiek által csak gyufás skatulyának csúfolt orvosi elméleti tömb tetejére építenék azt meg.

Minden út a Magasházhoz vezet

A fent említett cég tehát már az ingatalanszerzéssel is éppen elég szerencséset húzott, amin a politikusok lendítettek egy nagyot, amint arról a HVG.hu elsőként számolt be.
A Szabad Pécs pedig ehhez teszi hozzá, hogy abban is kifejezetten szerencsés volt a vállalkozás tulajdonosa, Czéh-Tóth Márk, hogy az ingatlant egy banki követelés megvásárlásával szerezte meg. A telek ugyanis annak az ingatlancsomagnak a része, amit még a szocialisták adtak el, és amelynek a Magasház is része volt. Márpedig az ilyen, bankok által árult ingatlanok általában jó áron kelnek el.

Szerencsés trafiknyertesek

A HVG.hu azt is leírja, hogy az ingatlant tulajdonló U-CampUs Zrt. tulajdonosa 2013-ban öt trafik-koncessziót is nyert Pécsett, pedig addig jellemzően építőiparban utazott, kereskedelemmel, dohánnyal (mármint cigarettával) nem foglalkozott. A HVG megemlíti azt is, hogy Czéh-Tóthnak egy másik nagy pécsi trafiknyertessel, Hamar Endrével is voltak közös bizniszeik. Márpedig Hamarnak volt közös érdekeltsége Tiborczcal.
Azt már megint csak mi tesszük hozzá, hogy tudomásunk szerint Czéh-Tóth és Hamar évek óta jó baráti viszonyban van Tiborczcal. Mindenesetre ezt Czéh-Tóth Márktól nem tudtuk megkérdezni, ahogyan ingatlanfejlesztési terveiről sem faggathattuk, mert azt mondta megkeresésünkre, hogy nem kívánja kommentálni a megjelent hírt.

Modern Városok, modern egyetem

A Modern Városok Program pécsi kampányállomásán Orbán Viktor a PTE-nek 24 milliárdos támogatást ígért meg. Mindezt annak érdekében, hogy a Pécsi Tudományegyetem fizetős külföldi hallgatóinak a számát megduplázzák, két és fél ezerről ötezerre növelik. Ez a cél vagy álom természetesen egyezik a pécsi egyetem és Pécs vezetésének álmaival is, és a pécsi albérletbizniszben utazók álma is, valószínűleg annál inkább az, minél közelebb tudnak építkezni az orvosi karhoz.

És akkor nézzük, mit is mondott Páva Zsolt a Szabad Pécs kérdéseire pénteken délután

SzabadPécs – A POTE-val szembeni telek egy olyan vállalkozó tulajdonába került, aki jóban lehet Tiborcz Istvánnal. Ennek a cégnek nagyon kedvező döntést, helyi szabályváltoztatást hozott nemrég a pécsi képviselő-testület. Tiborcz Istvánnak akartak kedvezni?

Páva Zsolt – Nem ismerem ezt a döntést. Nem tudom, mire utal ez a kérdés, milyen szabályváltoztatásra.

SzP. – Ami után a POTE közelében egy telken a korábbiaknál jóval nagyobb házakat lehet építeni. Nem volt ott ennél a döntésnél a polgármester úr?

PZS. – Ez egy olyan program, amelynek során – amint azt többször hangoztattuk már – 24 milliárdos fejlesztést hajthat végre a pécsi egyetem. A program lényegi elemeit ők határozzák meg. Tehát ők döntik el, hogy mire költik azt a forrást, amit a kormány biztosít számukra. A cél is közismert, a Pécsett tanuló külföldi hallgatók számának jelentős mértékben történő emelése. Az, hogy ez milyen módon történik, milyen épületekkel, projektekkel, az az egyetemnek a dolga.

SZP. – De hát ez nem egyetemi projekt, hanem egy magáncég biznisze. Amely céghez a HVG.hu cikkének sejtetése szerint Tiborcz Istvánnak is lehet köze.

PZS. – Ezt a hírt nem ismerem, nem ismerem ennek a hátterét, nem tudok erre mit mondani. Az viszont nyilvánvaló, hogy az önkormányzati módosítás az azért történt, hogy az előbb már említett cél (vagyis a külföldi hallgatók számának növelése) meg tudjon valósulni. Az a telek ugyanis, amelyre utalt, az az orvosi kar közvetlen szomszédságában van, vagyis az egyetem szempontjából egy stratégiai ingatlanról van szó.


 

 

KategóriákMETÁL