Szeptember elseje Pécs Város Napja. Idén is ünnepi közgyűlést tartottak ezért tegnap ez alkalomból. Pinczehelyi Sándor képzőművész lett Pécs új díszpolgára, és március 15-e helyett most adták át Pécs Város Kulturális Nagydíját is, amit idén Lakner Tamás kapott. Péterffy Attila pedig arról beszélt, hogy szakítani kíván a korábbi, átpolitizált városnapi ünnepi beszédekkel.   

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egy minden szempontból megkérdőjelezhetetlen pécsi all star válogatottat biztosan ki lehetne állítani azokból a neves, itthon és külföldön is ismert és elismert pécsiekből, akik tegnap, a Pécsi Nemzeti Színházban megtartott városnapi ünnepi közgyűlésen kitüntetést vehettek át.

Még akkor is, ha Pécs olyan szerencsés helye az országnak, ahol ezt több évben is ki lehetne jelenteni, ha ismét arra lenne akarat, hogy hasonlóan erős névsor álljon a városi kitüntetések mellett.

Pécs közgyűlése idén úgy döntött, hogy adományoz a 2021-es esztendőben díszpolgári címet. Pécs Díszpolgárává 2021-ben az ebben az esztendőben 75. életévét betöltött képzőművész, Pinczehelyi Sándort fogadta Pécs Megyei Jogú Városa.

Így adta át a díszpolgári címet Pinczehelyi Sándornak Péterffy Attila.

A hatvanas évek végén alakult Pécsi Műhely egyik legismertebb tagjával, a Pécsi Galéria korábbi vezetőjével, nyugalmazott egyetemi docenssel nemrég lapunk külsős munkatársa, Balogh Robert készített podcast-adást – akiről egyébként a későbbiekben még szót kell ejtenünk. A podcast-adásban Pinczehelyi Sándor arról is beszélt, hogy ma is aktív, alkot és új műveivelk reagál a körülötte lévő világra.

Hagyományosan a díjazottak közül a város új díszpolgára mond beszédet a kitüntetés átvétele után. Így tett Pinczehelyi Sándor is, aki azt emelte ki, hogy ő is és alkotótársai is mindig a közösségért, Pécsért és az országért akartak dolgozni. És amellett, hogy akkoriban is voltak sikereik és eredményeik, úgy tűnik, az a munka, amit például a Pécsi Műhelyben a hatvanas évek végén elkezdtek, mostanra ért be, mert a világ számos pontján nem csak ismerik, hanem kifejezetten keresik is őket.

Pinczehelyi Sándor, Pécs Díszpolgára – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Pinczehelyi Sándor beszéde

Az idei év első néhány hónapja sajnos még a covid-járványról szólt, hosszú évekre visszamenően a leghalálosabb hónapok voltak a tomboló pandémia miatt, ezért a szokásosan március 15-én átadandó Pécs Város Kulturális Nagydíját csak most, Pécs Város Napján adták át: Lakner Tamás, a Bartók Béla Férfikar karnagya, a Szélkiáltó Együttes egyik alapítója, a PTE Művészeti Kar dékán emeritusa kapta a kitüntető címet.

Köszöntőbeszédében, még az elismerések átadása előtt Péterffy Attila, Pécs polgármestere egyebek mellett a pécsiségről beszélt. Ami egy nekünk kedves és sokat jelentő fogalom, de mint ilyen nem megfogható dolog, és mindenkinek talán egy kicsit mást is jelent, de az biztos, hogy a pécsiség egy nagy múltú város, Pécs sokszínű közösségének büszkesége is.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere az ünnepi közgyűlésen – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Péterffy Attila azt is kiemelte, hogy nem akar olyan beszédet mondani, amit a politikusok hagyományosan szoktak Pécs Város Napján. Nem akar eredményeket és számokat sorolni, az elért eredményeket és a kitűzött újabb célokat, nem akar politikai beszédet mondani, mert szerinte a Város Napján annak nincsen helye.

Pécs városa Pro Civitate-díjjal ismerte el Koltai Dénes professor emeritust, a PTE korábbi, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának alapítóját, egykori dékánját és több évtizedes oktatói-nevelői, iskolaszervezői munkásságát.

A pécsi Pro Civitate emlékérem egy életmű elismeréseként, annak a pécsi polgárnak adományozható, aki a város gazdasági, tudományos, kulturális, művészeti, oktatási, sportéletében, avagy a közélet más területén hosszú ideig, kimagasló tevékenységet végzett. Így tüntették ki Pro Civitate-díjjal dr. Szabó István szülész-nőgyógyász, professor emeritust is, a pécsi Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika volt vezetőjét. Ezt a címet kapta Gyöngyösi Zoltán testnevelő, aki évtizedek óta a PTE-PEAC NB I-es röplabdacsapatának vezetőedzője és a csapat korábbi játékosa, valamint a PSN Zrt. Sportiskolája szakmai tanácsadója.

Victor Vasarely-díjjal, Pécs város művészeti díjával tüntették ki Uhrik Teodóra táncművészt, táncpedagógust, a 60 éves Pécsi Balett ügyvezetőjét, egyik alapítóját.

Pécs tudományos díját, Vilmos püspök-díjat vehetett át prof. dr. Helyes Zsuzsanna, a PTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára, a Szentágothai János Kutatóközpont elnöke.

Abay Nemes Oszkár-díjban részesült Molnár Ferencné dr. Kiss Margit Mária testnevelőtanár.

Pro Communitate-díjat kapott Módosné Iván Lili, a PSN Zrt. úszóedzője, a Jelenkor irodalmi folyóirat alapítványa (a díjat Ágoston Zoltán főszerkesztő vette át) és a Pécs Bike Maffia kezdeményezés.

Városháza Emlékérmet kapott dr. Modrovits Sándor pécsi aljegyző és Molnár János, a Mecsek Táncegyüttes művészeti vezetője.

Aidinger János-díjat, Pécs közszolgálati díját kapta Szalontai Csongor, a Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referense, munkássága, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezésben betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon többszörösen díjazott fiatal pécsi filmes, Százados-Kolozsváry Ábel a város ifjúsági díját, a Csonka Ferenc-díjat vehette át.

A Csorba Győző-díjat, Pécs közművelődési díját Mendöl Zsuzsanna művészettörténész, tanár, könyvtáros kapta.

Pécs Város Szociális Díját a TÁMASZ Alapítvány háziorvosa, dr. Pytel Ákosné dr. Németh Dóra kapta.

Rajczi Péter-díjjal, vagyis Pécs oktatási díjával ismerték el prof. dr. Barakonyi Károly rector emeritus részére adományozták.

A város sajtódíját, a Várady Ferenc-díjat idén Balogh Robert író, költő, újságíró, az UnivPécs ügyvivő szakértője és tartalommenedzsere, a Szabad Pécs külsős munkatársa kapta.

Balogh Robert, író, költő, újságíró, lapunk külsős szerzője az ünnepség és a városi sajtódíj átvétele előtt

Pécs nemzetiségi díja közül kettőt is kiosztottak, a tavalyi és az idei kitüntetést, így ebben az évben Faluhelyi Ferenc-díjat vehetett át Petrov Anatolij úszóedző és Kollárné Aladzsity Magdolna pedagógus is.


Pinczehelyi Sándor képzőművész (Szigetvár – 1946. július 8.)

A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségizett 1964-ben festő szakon. Két évig katona volt, közben díszítő-festő szakmunkás vizsgát tett. 1966-ban beiratkozott a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-rajz szakára, ahol 1970-ben tanári oklevelet szerzett. A főiskola utolsó évét levelező tagozaton végezte, mert 1969 októberétől a pécsi Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályán dolgozott, mint grafikus, kiállítás rendező és grafikai restaurátor. 1977 augusztusától kinevezték a Pécsi Galéria igazgatójává. A galéria profilját ő alakította ki, célja az volt, hogy csak a legfrissebb hazai és külföldi kortárs művészetet mutassa be. 1999 decemberéig, – 22 esztendeig – vezette a galériát, több mint 500 kiállítást rendezett itthon és külföldön.

1991-től óraadóként tanított a pécsi felsőoktatási intézményekben, de csak 2000 januárjától dolgozott teljes állásban a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán egyetemi docensként, festészetet és tervezőgrafikát oktatott. 2000 és 2005 között a Vizuális Művészeti Intézet igazgatója volt. 2006 júliusától nyugdíjas.

A több évtizedes napi, közalkalmazotti munkája mellett folyamatos képzőművészeti alkotótevékenységet végzett, művei az akkori Magyarország és Kelet-Európa ikonikus művei lettek. A hatvanas évek végén megalakult Pécsi Műhely tagja.

Ettől az időtől kezdve a magyar művészet legfontosabb hazai és külföldi kiállításain szerepelt alkotásaival. A világ számos országában megfordult, mint kiállító művész. 1988-ban Bukta Imrével és Samu Gézával a Velencei Biennálé magyar pavilonjának nagysikerű kiállítója volt. 2010-ben az ő életmű kiállításával nyitott meg Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben létrehozott M21 galéria. 

Fontos tervezőgrafikai munkássága is, sok arculat, plakát, könyv tervezője. A Magyar Plakát Társaság elnöke volt 2010 és 2015 között. 

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Plakát Társaságnak.

Műveit számos magyar, európai, amerikai és japán köz – és magángyűjtemény őrzi.

2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 1989-ben  Munkácsy-díjat kapott, 2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést vehette át, 2009-ben a Magyar Köztársaság Kiváló Művészének választották. 2018-ban  Tüke díjat kapott.

KategóriákMETÁL