PÉCS – KOZÁRMISLENY Homályos magyarázattal szolgált a közelmúltban lemondott, botrányba keveredett papról az iskola vezetése az atya gimnazista tanítványainak, értesült a hírről a Szabad Pécs. Mint megírtuk, információink szerint egy baranyai plébános a közelmúltban tiltott kapcsolat miatt feljelentette saját magát a pécsi megyéspüspöknél, és visszaadta a reverendát.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Rendőrségi nyomozás is indult, tudtunkkal az is önfeljelentés alapján. Mindeközben olyan sajtóhírek is elterjedtek, miszerint nem saját maga vallotta be bűnét a volt kozármislenyi plébános, a Szabad Pécs legújabb információi szerint azonban hivatalosan is ez hangzott el. Abban a pécsi gimnáziumban ugyanis, ahol az atya hittant tanított, nemrég más tanár jelent meg az érintett osztályokban. A diákoknak azt mondták, hogy a plébános magát jelentette fel, egy évekkel korábbi eset miatt. A pap egyelőre fel van függesztve, vizsgálat indult ellene, többet nem tudnak ők sem, és nem is mondhatnak. A gimnazistákat pedig arra kérték, hogy az esetről legfeljebb csak a szüleiknek beszéljenek, amíg nem lehet pontosabbat tudni az ügyben.
Névtelen bejelentés nyomán vonhatták kérdőre a felmentett papot
Mindeközben a Szabad Pécs arról értesült nem hivatalos, de megbízható forrásból, hogy először névtelen bejelentés érkezett a pécsi püspökségre. Az egyházmegye vezetése ennek nyomán rendelte be és vonta kérdőre az érintett papot. Úgy tudjuk, a férfi nem tagadta a levélben foglaltakat, ezért azt tanácsolták neki, tegyen önfeljelentést a rendőrségen.

19? Lapot!