PÉCS Új attrakció lesz a Pécsi Állatkertben, amit most bemutatnak az újságíróknak, ígérte a szombat délelőtti sajtóeseményre szóló meghívó. Bevallom, minimum egy hiúzra számítottam, vagy akár egy tasmán ördögre, ehhez képest azonban meglepőt húzott a pécsi zoo, mikroorganizmusokat mutatnak, olyan apró állatokat, amelyeket leginkább csak mikroszkóp alatt lehet megfigyelni.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Ugyanakkor senki sem bolondult meg az állatkert vezetésében, mert igencsak fontos és tanulságos a vízi világban berendezett új akvárium élővilága, amely joggal lehet majd az egyik kedvelt különlegesség a pécsi zoo-ban. A sajtótájékoztatón kiderült ugyanis, hogy az új attrakció sok lehetőséget is rejt, ráadásul azt a Tettye Forrásház adományozta a zoo-nak. És nem is először jótékonykodtak, van köztük egy hosszútávú együttműködési megállapodás, például már avattak ivókutat is az állatkertben, e héten pedig – a Víz Világnapja apropóján – számos rendezvényt tartottak közösen iskolásoknak.

Az új bemutatóhelyen planktonok, algák, férgek láthatóak, ha nagyon figyelmesek vagyunk, de egy mikroszkóp általi nagyításra épülő videó is fut az akvárium felett egy képernyőn. A sajtótájékoztatón Decsi István, Pécs alpolgármestere is beszélt, elsősorban arról, mennyire örül annak, hogy két önkormányzati cég ilyen szépen összefogott. Siptár Dávid, a zoo igazgatója azt mondta, fontos a felnövekvő generáció szemléletének formálása, a zoopedagógiai foglalkozások is ezért indultak.

A mikrovilágot részben olyan lények lakják ugyanis, amelyek a Tettye Forrásház biológiai szennyvíztisztítójában nagyon fontos feladatot látnak el, a biogázüzem megindulásával pedig nem csak a szennyvíz tisztításában vesznek részt, hanem a telep ellátásához szükséges energia előállításában is. A gyerekek így látják, megérthetik, hogy ahhoz, hogy tiszta és egészséges víz jöjjön, például az otthoni csapokból, nagyon sok munka kell – egyebek mellett a természetben megtalálható, és egyébként amúgy többségben lévő, szabad szemmel nem látható élőlények ?munkája? is.

Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója is erről beszélt. Azt mondta, hogy a szennyvízből energiát nyernek az évmilliókkal ezelőtt keletkezett mikroorganizmusoknak köszönhetően.

KategóriákPOP