MOHÁCS – Jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette és tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt a Mohácsi Járásbíróság március 21-én O. K. vádlottat bűnösnek mondta ki, ezért 8 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani. Na de mi történt pontosan?

A cikk a hirdetés után folytatódik



A vádlott 2015-ben ismeretlen személytől CANNABIS magokat szerzett meg – vajon miért? – természetesen azért, hogy azokból CANNABIS növényt termesszen, majd azt elfogyassza. (Már itt érzed, hogy ennek nem lesz jó vége.) A magokat 2016. március elején – jó gazdához illően – udvarán elültette, gondozta, nevelte. (Milyen szép lenne mindez, ha nem CANNABISról lenne szó! Jön is a fordulat. ) A nyomozó hatóság 2016. május 15-én házkutatás során 130 tő kendernövényt foglalt le. (Vajon ki nyomta fel K-t?)

Ennyi? Nem, van még itt valami.

A vádlottat a Mohácsi Járásbíróság jogerős ítéletével, 2013. október 1. napjától kezdődő hatállyal gyermeke után havi 20.000 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte. A vádlott a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének önhibájából nem tett eleget (talán nem CANNABIS magokat kellett volna vásárolni!), ezért gyermektartásdíj hátraléka 2016. szeptember hónapig bezárólag 379.000.- Ft volt.

A vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, az ítélet nem jogerős. Forrás: Pécsi Törvényszék

KategóriákMETÁL