PÉCS – Kilenc stációt járnak végig Pécsett  nagypénteken a katolikus Sant?Edigio közösség által szervezett fáklyás keresztúton részt vevők.  A szervezők várnak minden csatlakozni vágyót.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A húsvét a keresztények legfontosabb vallási ünnepe, hiszen minden ott és akkor, Jézus keresztre feszítésével kezdődött – nyilatkozta a Szabad Pécsnek Nagy János, a katolikus Sant?Edigio közösség pécsi felelőse, egyben a  pécsi Sant?Edigio közösség alapítója.

Krisztus azonban nem halt meg, hanem feltámadt, és az ő szeretete azóta is áthatja ezt a világot, még akkor is, ha erőszakos cselekedetek vannak a világban. Az ő szeretetének az erejét nem sikerült megszüntetni, mert nem is lehet megszüntetni, véli az amúgy a Pécsi Tudományegyetemen angol-német szakos nyelvtanárként dolgozó Nagy János.

A közösség terve, hogy a jövőben rendszeresen, akár minden évben szerveznek húsvétkor Pécsett városi keresztutat. A mostani alkalomra is több barátjuk érkezett más városból és külföldről is, akik velük töltik a nagypéntekis eseményt, s ezt a ?szent három napot?. A keresztútra nem csak a közösség tagjait, hanem bárkit szeretettel várnak. A keresztút este héttől indul a pécsi Irgalmasok templomától fel a Kálvária dombra. A gyülekező háromnegyed héttől lesz.

Nagy János úgy folytatja, hogy ez egy városi kersztút, ami azt jelenti, hogy megállnak majd azoknál a pontoknál a pécsi belvárosban, ahol nagypéntekhez hasonlóan szenvedés van. Megemlékeznek azokról, akik betegek, vagy éppen börtönben vannak, de azokról is, akik a háború miatt szenvednek, vagy akik az erőszak áldozatai. Összesen kilenc stációt járnak végig a fáklyás keresztúton, s az evangélium alapján fognak haladni .

1968 óta

A Sant?Edigio Közösség 1968-ban alakult Rómában, ma már a világ hetven országában jelen vannak, sok afrikai országban is. Pécsett már több mint huszonöt éve jelen vannak.

KategóriákPOP