PÉCS – Néhány tíz nem cigány és cigány származású pécsi egyetemista vett részt hétfőn délután egy rasszizmus ellenes villámcsődületen. A flashmobot azért szervezték meg, mert rövid időn belül már másodszor festett valaki rasszista, az egyetem cigány hallgatóit gyalázó feliratot egy, a PTE Bölcsészettudományi Karának közelében álló ítzemeletes panelépület homlokzatára. Utóbbit már azt követően, hogy az előző ?művét? lefestették.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A szervező PTE Wlislocki Henrik Szakkollégiuma közleményében azt írta, hogy Müller Péter Sziámi gondolatai hívták életre a flashmobot, amelyben közös énekléssel üzenik: létezik egy olyan értelmiségi réteg Pécsett, akik a demokratikus értékek mentén, egymás különbözőségeit értékként kezelve élik az életüket, szerveződnek és alkotnak egy közösséget az ilyen kirekesztő megnyilvánulásokkal szemben.
A flashmobon részt vett és velünk együtt énekelt a demonstrálókkal Müller Péter Sziámi, illetve a Gandhi Hagyományőrző Együttes diákjai.

19? Lapot!