PÉCS – Harminc zsák galambürüléket hoztak ki a szomszédomtól a napokban – fakadt ki Facebookon egy pécsi nő a napokban. Az önkormányzat állítja, kétévente ellenőrzik a bérlakások állapotát, de van olvasónk, akinél 48 év alatt egyszer sem jártak. Ezren-ezerötszázan várnak lakásra, miközben 200 ingatlan üres.   

A cikk a hirdetés után folytatódik



Facebookon terjedtek el a fotók és a kiírás, amely szerint Pécsett, a Nagy Ferenc tér 9-10-ben, a III/56-ból harminc zsák galambürüléket vittek ki. Az ott lakók szerint a lakás önkormányzati, és évek óta nem laknak benne. Vagyis de: a galambok. A szomszédok szerint jó ideje küzdenek már a házban a madarakkal, de itt nemcsak az erkélyen, de a lakásban is minden összepiszkítottak a galambok. A tetemes mennyiségű guanót végül maszkos, védőruhás takarítók gyűjtötték össze.

Érdeklődtünk a Városházán, valóban önkormányzati lakásról van-e szó. Ha igen, mi az oka, hogy az ingatlan évek üresen áll.  Arra is rákérdeztünk, most kik és miért mentek be a lakásba, hogyan zajlott a takarítás/fertőtlenítés, és hogy mi lesz a lakás sorsa. 

A Városházán elmondták, valóban önkormányzati bérlakásról van szó, amelynek azonban van bérlője. Az önkormányzat bejelentést kapott a lakás használatával kapcsolatos higiéniai problémákról, ezért igyekezett felkutatni a bérlőt. Mivel nem volt elérhető, “az önkormányzat a közegészségügyi szempontok figyelembe vételével, tulajdonosként intézkedett a bent felhalmozódott galambürülék eltávolíttatásáról, a lakás fertőtleníttetéséről.” Az önkormányzat, mint tulajdonos viszont csak jogerős bírói ítélet birtokában, önálló bírósági végrehajtó közreműködésével veheti ismét birtokba ingatlanát. Ha ez megtörtént, a lakás további hasznosításáról az önkormányzat szakbizottsága dönt majd.

 

Nem ellenőrzik?

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A válaszokat olvasva további kérdések merültek fel, amelyeket szintén feltettünk az illetékeseknek. Így például, hogy milyen időszakonként ellenőrzi az önkormányzat a kiadott bérlakások állapotát, mennyibe kerül a bérleti díj, hány önkormányzati lakás van Pécsett, és ebből mennyi üres jelenleg. Azután is érdeklődtünk, van-e várólista, és ha igen, mennyien várakoznak most. 

A Városházán elmondták, kétévente ellenőrzi az önkormányzat a kiadott bérlakások állapotát, ezzel azonban néhányan vitatkoznának. Van ugyanis olvasónk, aki állítja, ők már 48 éve (!) laknak ugyanabban a bérlakásban, de még egyszer sem voltak náluk az önkormányzat emberei. Sőt, olyan esetről is tud, amikor egy szemétgyűjtögető bérlőhöz a bejelentés ellenére sem mentek ki.

A bérleti díj az önkormányzat elmondása alapján 633 Ft/m2

Pécsett jelenleg 4017 bérlakás van. A felújítások folyamatosak, de rossz műszaki állapot miatt most 200 lakás üres. (Erről a számról is megoszlanak a vélemények, de ez egy másik cikkünk témája lesz). A várakozók száma időről időre 1000 és 1500 között mozog.

 

Házi praktikák galambok ellen

A galambok elleni védekezés mindig a tulajdonos, a bérlő dolga, még akkor is, ha nem egyszerű feladat. A szirti galamb sziklákon, kiálló szirteken keres fészkelőhelyeket. A házi galamb ugyanezt teszi, csak épített környezetben: padlásokon, erkélyeken keres menedéket. Ezért, ha ezt szeretnénk megelőzni, célszerű minden repedést, hézagot betömni, a hiányzó cserepeket, téglákat pótolni. Az erkélyről színes szalagokkal, drótokkal, hálóval, vagy akár felfüggesztett CD lemezekkel, szélcsengővel lehet elriasztani őket. Más kérdés, hogy a galambok hamar megszokják ezeket, ezért érdemes a védekező módszereket váltogatni. Ha látjuk, hol van az épülő fészek, mindig bontsuk le, így egy idő után a madarak feladják a próbálkozást. Ételt, tápot ne tartsunk az erkélyen, mert az odaszoktatja a madarakat. Amennyiben semmi sem segít, szakembert kell hívni. 

 

Okozhat betegséget, de nem jellemző

A guanó maró hatású, emiatt célszerű minél előbb letakarítani az erkélyről, autóról, majd fertőtleníteni a területet. Egy-két galambpár ürüléke azonban nagyobb bajt nem tud okozni. Az érintett társasházban élők egyelőre nem is hallottak arról, hogy bárki megbetegedett volna, de a félelmük, hogy a sok guanó fertőzéseket terjeszthet, nem alaptalan. A galambok ugyanis székletükkel együtt ürítenek bakteriális kórokozókat is, például salmonellát, amely fertőzés- és járványveszélyt jelenthet. Főként ott, ahol a megszáradt galambürülékpor közvetlenül bejuthat a lakásba, például nyílászárókon, szellőzőkön keresztül. A fertőzések azonban akkor fordulhatnak elsősorban elő, ha több száz madár gyűlik össze egy helyen, hatalmas mennyiségű a guanó, esetleg elhullott példányok is vannak. 

A képeket elnézve a Nagy Ferenc téri lakás erkélye elég komoly kockázati tényezőt jelentett, így éppen ideje volt eltakarítani a guanóhalmot.  

 

A lakó eltűnt, galambok költöztek a szobájába

Nem ez az első eset, hogy a galambok átveszik a hatalmat az üres, vagy keveset használt lakások erkélyén, vagy akár a lakásokban. A gondot az jelenti, ha az ingatlan nem önkormányzati, a tulajdonos pedig nem elérhető. Ez történt 3 éve Komlón is. A Dózsa György utcai lakás ajtaját december 18-n törték fel, miután az alatta lakó ismét leázott. Ő értesítette a közös képviselőt, hogy az ablakon ki-be járnak a galambok, valami biztosan nincs rendben. Hosszas utánjárást követően végül tanúk és szerelők jelenlétében a társasházkezelő ment be a magára hagyott lakásba. A kép, ami fogadta őket, megdöbbentő volt.

Az előszobai fogason ingek lógtak, a konyhaasztalon sodort cigik hevertek, a hamutálcában néhány elnyomott csikk, a hűtőben felismerhetetlenné vált ételek. Mindent vastagon beterített a por, egyedül a nagyszobát nem, ahol a nyitva hagyott ablak miatt a galambok vertek tanyát. 

 

A madarak ürüléke több centis bevonatot képezett minden bútoron, a félig bevetett ágyon, a tévén, a könyveken.

A szomszédok attól tartottak, fertőzést kaphatnak, de az ÁNTSZ levelében tájékoztatta a közös képviselőt, hogy bár a galambfészkek eltávolítása, és a visszaköltözést gátló eszközök elhelyezése indokolt, a galamb nem minősül egészségügyi kártevőnek, a felvázolt állapot pedig nem jelent nagy tömegeket érintő fertőzésveszélyt. A lakást emiatt egy darabig úgy hagyták, illetve tovább keresték a tulajdonost, valamint a rokonokat, akiknek a feladatuk lett volna a fertőtlenítés. Úgy tudjuk, végül rábukkantak a férfira, aki ezután intézkedett. Ha nem így lett volna – tulajdonos és örökösök hiányában – az ingatlan az államra szállt volna, és hivatalból rendeltek volna ki takarítót. 

 

 

 

KategóriákMETÁL