BARANYA Halálos közúti balesetet okoztak és még segítséget sem nyújtottak, emiatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészég két férfi ellen, akik egy kerékpárost gázoltak el 2016 októberében.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Halálos közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a nyomozóhatóság, áll a Baranya Megyei Főügyészség szerdai közleményében.

A vád szerint  két férfi 2016 októberében,  az esti órákban Kórósról közlekedett Szaporca irányába. 

A gépkocsivezető az autót óránkénti 70 kilométeres sebességgel vezette, azonban az autóval indokolatlanul áttért a menetirány szerinti baloldalra, mikor vele szemben közlekedett a sértett kerékpárjával. 

A gépkocsivezető vészfékezést hajtott végre, azonban így is, mintegy 50 km/h sebességgel elütötte a sértettet, aki az úttest melletti árokba esett.  A két férfi a gépkocsival megállt, azonban nem nyújtottak segítséget a baleset során sérülést szenvedett kerékpárosnak, a balesetről nem értesítették a mentőket, rendőrséget, hanem továbbhajtottak és otthonukba távoztak. 

A sértett halála a baleset következtében néhány percen belül beállt, ezért életének megmentesére akkor sem lett volna lehetőség, ha azonnal szakszerű ellátásban részesül. 

A gépkocsi vezetőjének a cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása, míg utasa a segítségnyújtás elmulasztása, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés. 

 

KategóriákPOP