Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt  emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a pécsi férfi ellen, aki még 2017 tavaszán, a Pécsi Egyetemi Napok egyik rendezvényén úgy meglökött egy fiatalembert, hogy az a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett, tudatta keddi közleményében a Baranya megyeui vádhatóság.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A vádlott a Pécsi Egyetemi Napok egyik rendezvényen biztonsági őrként dolgozott. A későbbi sértett, egy budapesti egyetemista is részt vett az eseményen. A hallgató sokat ivott, emiatt   az éjszaka során ki is kellett vezetni a rendezvény helyszínéről, mert ?tánc közben többször a levegőbe boxolt?.

Az egyetemistát az egyik barátja és a vádlott vezették ki a biztosított területen túlra. Miután a vádlott elengedte a sértett karját, az indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt. A vagyonőr ekkor ököllel a diák fejére ütött, homloktájon találta el, a fiatalember hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott. 

Az esés következtében az egyetemista nyílt koponyatörést szenvedett, ami életveszélyes állapotnak felel meg, így a biztonsági őr cselekménye életveszélyt okozó testi sértés megállapítására alkalmas. A bűncselekményt a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákPOP