Dél-Dunántúl A Magyar Narancs online írta meg, hogy a Somogyi Hírlap régi, eddig hűséges olvasója ugyan próbálta megszokni a propagandát, de nem ment neki. Ezért lemondta, de nem is akárhogyan. Elfogott levele kordokumentum.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ma már mindenki tudja, hogy Orbán Viktor jóbarátja, szülőfalujának polgármestere, Mészáros Lőrinc vásárolta meg a magyarországi megyei napilapok jó részét, köztük a baranyai, somogyi és tolnai napilapot is birtokló Mediaworks-öt.
Azóta, hogy Mészárosék ezt a tényt már nem is titkolhatják tovább, még nagyobb sebességbe kapcsolat a kormányzati propaganda gépezet, illetve ennek kiszolgálása a vidéki napilapoknál. Egyebek mellett megírnak mindent, amit most nagyon nyom a Habony-művek és Rogán Cini helikopterező férje, folyamatosan írnak az országra leselkedő veszélyekről, Soros György viselt dolgairól, és arról is, hogy ország elképesztően erő és hatalmas fejlődésnek indult.
Csak – mint a Magyar Narancs írja – ezt nem mindenki hiszi el. A hetilap birtokába került ugyanis egy olyan levél, amelyben a Somogyi Hírlap egyik korábbi előfizetője hosszan kikel az új irány ellen, és egyúttal lemondja az előfizetését. A Magyar Narancs megkereste a Somogyi Hírlapot is, de egyelőre nem kommentálták a megjelenteket.
A levélíró hozzájárult levele közléséhez. Mi is átvesszük innentől kezdve szó szerint. Hosszú, de sajnos tényleg érdemes elolvasni.
?Tisztelt Irodavezető Úr!
Őszintén sajnálom, hogy immár másodszor azonos szándékkal – az előfizetésről való lemondással – kényszerülök Önhöz fordulni!
Nem az ára miatt szakítunk, hanem a tartalma miatt, ami hetek óta hol dühít, hol végtelenül elszomorít, esetleg mindkettőt egy időben. Én ?megpróbáltam szeretni?, mindhiába, ma a nemzeti konzultációs oldalakkal már betelt a mérték. Hiába külön oldalszámozott, mégiscsak ?egy tőről fakad? mindkettő.
Számomra teljesen elfogadhatatlan az a mértéktelenül népbutító, végletekig egyoldalú, megosztásra törekvő, ellenséggyártó szándék, melyet a tulajdonosváltás óta a lap sugároz. Nem leszek elegáns, mert fiatalok mai szóhasználatával élek: (szinte szégyellem leírni) ?behányok tőle?.
A ?többet adunk? helyett – közvetett módon – megrabolnak bennünket. A propaganda, a kormányhirdetések gátlástalanul áradnak minden lehetséges formában, számolatlanul eltékozolva adóforintjaink milliárdjait, ahelyett, hogy azt a közjóra fordítanák. Valamit magára adó, tisztességes megyei napilap nem lehetne kormánypártok szócsöve. A kormány kétkulacsossága mára minden képzeletet felülmúl! Nem akarok még külön fizetni is érte.
A migránsozást tekintve: talán nem tévedek, mikor azt mondom, itt Somogyban egy év alatt magyar magyar ellen több bűnt követett el, mint ők az egész folyamat során, több tízezernyien. Emlékezzünk a ?magyar virtusra?, ami az osztrákokat MAGYAR! NE LOPJ! szövegű feliratok kitételére késztette. Arról nem is beszélve, hogy egyre gyakoribbak és brutálisabbak a magyarok által elkövetett gyilkosságok, ezekkel mégsem töltenek meg egész oldalakat, mert akkor a ?mit miért? vizsgálatakor tükörbe kellene nézni. (Lehet, hogy a felsőbb körökre hivatkozó, igen magabiztos csecsen valójában már kipengette a letelepedési kötvénye árát, csak éppen elfelejtették odaadni neki?)
Olyan undorító megnyilvánulásból, mint amit Schmidt Mária megengedett magának, vagy a már nevüket sem adó ?sorosozók? fröcsögéséből nekem bőven elég volt ennyi. Egy féloldalas cikkben említésre sem méltatják, hogy egyedül csak a vörösiszap-katasztrófa kárvallottainak megsegítésére mekkora összeget utalt át Soros, számos támogatásnak korrekt ismertetése helyett csak ilyen sunyiságra futotta:
?csaknem 251 milliárd forint – szétosztását Soros alapítványára bízták. A pénz nagy részét itt is az úgynevezett nemi egyenlőségért, valamint a melegek, biszexuálisok és transzneműek jogaiért küzdők kapják.? (L. Somogyi Hírlap, 2017. 04. 29.)
Ez a szöveg már több mint szégyen, ez már gyalázat, mert a célja – ez nyilvánvaló – az érintettek elleni tömeghisztéria generálása. Felvilágosult körökben közismert, újságírók esetében elvárható tudás (!), melynek közreadása lenne kötelessége a művelt embereknek, hogy a nemi irányultság, a homoszexualitás (ami nem keverendő a szexuális perverzióval, melyet Sorosék 100%, hogy nem támogatnak) nem holmi választott magatartás, hanem a génekbe van kódolva ugyanúgy, mint a kék szem és a szőke haj. Bizony ezeknek az embereknek is vannak jogaik, és lehet jogos igényük arra, hogy akár a Somogyi Hírlap és testvérlapjai által szándékosan félrevezetettek, uszítottak ellenében jogvédelmet kapjanak.
A rászorulók, akik nem képesek felismerni az alapigazságot, megkapják tőlem ?ajándékba?: A célszerűség azt diktálná hogy hagyjuk embertársainkat békében élni, hogy mindenki vele született hajlama szerint választhasson társat, környezete elvárásából, külső nyomásra senkinek ne kelljen kényszerkapcsolatba lépni. (?)
Üdvözlettel: (?)?

19? Lapot!