TAO – Újabb sikeres kezdeményezés, ami baranyai politikus nevéhez fűződik. Csak hogyan?

A cikk a hirdetés után folytatódik



Magyar Nemzet írta meg, hogyan lett látványsport a röplabdából kicsiny hazánkban. Bár látvány-értékét nyilván senki sem vitatja, az út azonban, amely a cím eléréséhez vezette a sportágat, nem mentes némi mellékzöngétől. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy nem a sportág népszerűsége, vagy az elért sikerek miatt fogadták el látványsportnak a röplabdát, hanem azért, mert a javaslatot tevő Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnökének felesége nem más, mint a Magyar Röplabdaszövetség strand- és szabadidősröplabda-bizottságának elnöke. 

“- A teremröplabda mellett a strandröplabda számára is óriási előrelépési lehetőség. Így mind az utánpótlásba, mind pedig az infrastruktúra fejlesztésébe akkora összegek áramolhatnak, amellyel idehaza is olyan rangot vívhat ki a szakág, amilyet a világ más tájain is kiharcolt már magának” – nyilatkozta Bánki Ágnes a parlament döntését követően.

Természetesen, együtt örülünk a sportág űzőivel és szimpatizánsaival, és közben drukkolunk, hogy befolyó TAO milliókat/százmilliókat valóban ők kapják meg. Mindamellett bízunk benne, hogy minden politikus felesége/férje/gyereke, vagy épp ő maga kötődni fog valamelyik sportághoz, és így szépen lassan minden sportoló részesülhet majd a TAO-s pénzekből. 

KategóriákMETÁL