PÉCS-BUDAPEST Június 22-23-án tartották Budapesten, a Lágymányosi-öbölben a VI. Magyar MAPEI Betonkenu Kupát, 8 egyetemi és 6 vállalati csapat részvételével. A versenyt a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) nyerte. A pécsiek az épített hídra és a kitartó munkára a legbüszkébbek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A rangos versengést már évek óta meghirdetik, egyetemeken szerveződő műszaki szakmai csapatoknak, illetve céges szakmérnöki csapatoknak. A versenyen a mérnöki tudás mellett a játékos sportteljesítményt is pontozzák.  A PTE MIK csapata tavaly vett részt először a megmérettetésen.

A versenyszámok közt volt betonkenuval való futam, de ? a MIK csapatának szívéhez legközelebb álló – hídkészítési verseny is. Utóbbi során egy, maximum 80 kilogramm önsúlyú, cement kötésű hidat kellett készíteni úgy, hogy 6 centiméternnél hosszabb szálakat nem tartalmazhatott a szerkezet. Ez azért nehéz, mert a betonnak csekély húzószilárdsága van. A megépült szerkezetnek 75 kilogramm terhelést kellett elbírnia. A PTE Műszaki és Informatikai Kar építőmérnökökből álló csapata egy mintegy 4,5 méter hosszúságú hidat készített, azzal a legnagyobb fesztávú hídnak járó különdíjat is elnyerték.

A nyertes pécsi csapat oktatói tagja Kárpáti Kinga, a MIK mesteroktatója volt. A csapat tagjai Lőke Luca, Németh Szimonetta, Papp Katalin, Tuzok Ramóna, Dömötör Viktor, Kruzslicz István, Kulman Balázs, Leitner Roland, Máté Attila, Nagy Tamás, Balogh Levente, Fuchs Dániel, Füzy Marcell és Rácz Attila voltak.

Második a Debreceni Egyetem, harmadik a győri Széchenyi István Egyetem csapata lett.

A pécsiek által a versenyre készített híd és a kenu is megtekinthető lesz a Kutatók Éjszakáján, 2017. szeptember 29-én, a Műszaki és Informatikai Kar Boszorkány úti aulájában.

A csapat részvételét a Pécsi Tudományegyetem mellett több cég is támogatta: Csomiép Kft., Duna-Dráva Cement Kft., Lafarge Cement Kft, Lambda Systeme Kft., Sika Hungária Kft., Tytan Professional, Vertikor-Alpin Kft.

KategóriákPOP