SZIGETVÁR – Csavaros és több mint tíz évet átölelő ügy ért a tetőfokára, és egyben a nyugvópontjára is a héten Szigetváron. Ne ijedjenek meg, olvassanak tovább, igyekszünk egyszerűen és érthetően megírni az ügy lényegét. A héten, egy zárt képviselő-testületi ülésen alakult ki vita a tudomásunk szerint a polgármester és az egyik fideszes képviselő között. Értesülésünk szerint azért, mert véletlenül kitudódott, vagy legalábbis sejthetővé vált, hogy valójában egy szigetvári városházi képviselő jelentette fel a szigetvári önkormányzatot.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kerestük az érintett képviselőt, aki röviden csak annyit mondott, hogy erről az ügyről nem kíván nyilatkozni. A feljelentés egyébként tavaly, az év utolsó harmadában született meg, nem sokkal azt követően, hogy a szigetvári önkormányzat tavaly nyáron, jogerősen pert nyert a számlavezető bankjával szemben. Az ügy, ami miatt a per elindult, a 2006-os fürdőberuházáshoz kapcsolódik, s tulajdonképpen egy elszámolási vitából ered.
Leemelte várostól a pénzt a bank
A bank ugyanis, akkori, 2006-os értéken mintegy 150 millió forintot inkasszált le Szigetvár bankszámlájáról, egy vállalkozói követelés miatt. A vállalkozó tudtunkkal a korábbi kivitelezője volt a fürdőépítésnek, és benyújtotta az igényét a pénzre, amiről úgy vélte, neki az megjár, de nem kapta meg a várostól. A szigetvári önkormányzat azonban vitatta a követelést és az inkasszálás körülményeit, szerintük a bank nem emelhette volna le az összeget a számlájukról. Emiatt később pert indítottak.
Megnyerték a pert, 350 milliót ért
A fürdőberuházás is minden bizonnyal érdekes ügy, de itt most egy nagyot ugrunk az időben. Isten bírósági malmai ugyanis lassan őröltek, de végül csak meglett a jogerős bírósági ítélet, 2016 nyarán. Abban kimondták, hogy az inkasszó nem volt rendben, a banknak jót kell állnia emiatt. A banknak vissza kell fizetnie a pénzt az önkormányzat részére, kamatostul, ezért mintegy 350 milliót kell visszautalniuk.
A pénz miatt tettek feljelentést
Na de, nem ezért tett feljelentést tudtunkkal a szigetvári városházi fideszes képviselő, hanem amiatt, mert szerinte a pénzt, amit a bank a jogerős döntés után átutalt, azt a szigetvári önkormányzat nem jó helyre tette. Szerinte – és állítólag ez egyébként valójában elhangzott valamikor – a város számláján kellett volna hagyni azt, ám nem ez történt. A pénzt végül a várost képviselő, amúgy pécsi székhelyű ügyvéd letéti számlájára helyezték ugyanis.
Jogerősen nyertek, de?
Amiatt döntöttek azonban így, mert ugyan az ítélet jogerős volt, így végre kellett, és végre is hajtotta a bank, magyarul elutalta az összeget, de a pénzintézet nem hagyta annyiban a dolgot. Tovább mentek harmadfokra, a Kúriához nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Márpedig úgy okoskodtak Szigetváron, ha később úgy ítéli meg a fellebbviteli bíróság, az ő álláspontjukkal és az előző döntéssel ellentétben, hogy mégsem jár nekik a pénz, akkor kb. cseberből vederbe kerülnek. Merthogy, ha a város számlájára teszik, az bekerül a rendszerbe, s a többség akár megszavazza annak vagy egy részének elköltését, és mégiscsak vissza kell utalniuk, akkor nagyobb gondban lehetnek, mint tíz évvel azelőtt. A Szabad Pécs ezen információját a pénz ügyvédi letétbe helyezéséről meg is erősítette a Szabad Pécsnek Szigetvár korábban MSZP-DK támogatással megválasztott független polgármestere, Vass Péter.
Aztán mégis úgy döntöttek
Végül aztán, pár hónap elteltével mégiscsak ráutalták a banktól kapott pénzt a szigetvári önkormányzat számlájára, év végén ugyanis mínuszba került volna a város költségvetése, ami nem megengedhető az államháztartási törvény szerint. Szigetvár hiába kérte, nem kapott az év végén a szokásos önkormányzati önhikis pénzesőből semmit. Ez az a támogatás, amivel kisegítik az éppen mínuszos önkormányzatokat, amelyek ellátják a kötelező és vállalt feladataikat, de saját hibájukon kívül nincs rá elegendő forrásuk egy adott évben. Állítólag azzal az indoklással mondtak nekik nemet, hogy a kormány tud róla, hogy van nekik ez a 350 milliójuk, azt kellene használni, nem pénzt kunyerálni az államtól.
Pedig volt rá magyarázatuk
Azonban, mint mondtuk, a harmadfokú ítéletig Szigetvár virtuális pénzként, sőt nem létező pénzként tekintett az ölükbe hullt 350 millióra. Hitelt nem akartak a költségvetési lyuk betömködésére felvenni, és ezek szerint az ismert pécsi trükköt, az ingatlanok eladásából befolyó valamikor majd talán bejövő (tehát erősen virtuális) bevételt sem akarták alkalmazni e célra. Kénytelen kelletlen hát, a kormányzati elutasítás után mégiscsak ráutalták a 350 milliót a számlára – így jogszabályilag is rendesen, nem mínuszosan fordultak rá 2017-re. Ez viszont valójában már hazárdjáték volt, hiszen ha ellenük döntenek később, akkor a pénzt be kell tenniük valahonnan. Nem így történt, idén tavasszal a Kúria is nekik adta az összeget, de ez már más történet.
A motiváció nem derült ki
Az egyik legérdekesebb kérdésre nem tudjuk sajnos a választ, legfeljebb sejtéseink lehetnek, arra, hogy vajon valójában miért jelentette fel a helyi fideszes képviselő az önkormányzatot, illetve, bár ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, valójában a polgármesterét. Gyanítjuk egyébként, hogy ez nem a saját ötlete volt, és sokkal inkább politikai oka van, mint racionális. Ésszerűen az ember úgy gondolná ugyanis, és ez most itt a cikk szerzőjének a véleménye, hogy a feljelentés helyett a fideszes politikusnak inkább lobbiznia kellett volna azért a kormánynál, hogy igenis megkapják az önhiki-támogatást, s esetleg cserébe azt megígérni, hogy ha a 350 milliót is megtarthatják, akkor arra már az önhikis pályázati pénz igénylésekor letesznek egy programot, hogy pl. milyen, akár munkahelyeket teremtő fejlesztési programra költik el a 350 milliót, avagy azt, hogy abban az esetben az önhikis pénzt leírják a következő évben az önkormányzat állami támogatásából.
Vége lett
Vass Péter polgármester érdeklődésünkre csupán annyit kívánt elmondani az ügyről, hogy valóban érkezett egy büntető feljelentés az önkormányzat ellen a pénz elhelyezésével kapcsolatban, és nyomozás is indult. Amiatt érezte rosszul magát, mert korábban soha nem volt része ilyen eljárásban, ahol kvázi gyanúsítotti szerepben van. A nyomozás egyébként lezárult, bűncselekmény hiánya miatt.

19? Lapot!