Pécsről Budapestre, vagy Budapestről Pécsre menni manapság nem egyszerű. Időnként pedig még nehezebb. Igaz történet következik.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Garland Matilda és egyik barátja tudta, hogy manapság nem könnyű út a Budapest-Pécs vagy Pécs-Budapest táv leküzdése közösségi közlekedéssel, de belevágtak, arra azonban nem számítottak, ami rájuk várt. Történetüket, mivel rendszeres olvasói a lapnak, a 444.hu-nak mesélték el.
A lap pedig le is közölte Matilda levelét, és a hozzá csatolt fotókat. Mi is idézzük ezért a 444.hu-cikk alapján.
?Mivel Pécsre a vonatok hosszított menetidővel közlekednek, a barátnőmmel gondoltuk volánbusszal megyünk le, mert így egy órával gyorsabb az út. Megkerestem a legkomfortosabb -azaz legdrágább- buszt, hogy normális körülmények között le tudjunk menni, hiszen számítottam rá, hogy a rosszabb járatokon nem lenne túl kényelmes 3 és fél óra utazás. Meg is vettem a volánbusz honlapján elővételben két jegyet, amihez kötelezően kellett helyjegyet is venni, hiszen távolsági. Logikus.
Ma reggel 10:50-re érkeztünk meg a buszpályaudvarra, ahonnan elvileg 11:05-kor indult a busz. Tehát 15 perccel indulás előtt megérkeztünk. A busz előtt sor várakozott, aminek a végére beálltunk. Mire feljutottunk a járműre, láttuk, hogy nem csak, hogy az előre lefoglalt helyünkön ülnek, de egyetlen egy darab üres hely nincsen, sőt kb. 5 ember áll a buszon, mert nem tudnak leülni. Ezek után a sofőr még cirka 4 embert felengedett a buszra, így már 8-an maradtunk a buszon, akik csak állni, vagy a földön ülni tudnak. Próbáltam közölni a sofőrrel, hogy nem vagyok hajlandó 3 és fél órán keresztül állni egy buszon, pláne nem akkor, ha előre lefoglaltam és kifizettem már a jegyet és helyjegyet. A sofőr annyit válaszolt, hogy nyugodtan leszállhatok a buszról és elmehetek a következővel, ami 4 és fél órás menetidővel közlekedik és persze nyilvánvalóan erre is kellet volna fizetnem még egy jegyet. Ezt követően a busz elindult úgy, hogy 8 utasnak nem volt helye. Szekszárdon, 2 és fél óra utazás után tudtam csak leülni, mert itt leszállt néhány utas.
Embertelen körülmények között jutottunk le Pécsre, arról nem is beszélve, hogy milyen veszélyes állva utazni egy buszon, ami 120-szal megy az autópályán.
Amikor felhívtam őket közölték, hogy biztos nem fogják visszafizetni a jegyem árát, de attól még írhatok panaszlevelet. Írtam is nekik. Eddig nem érkezett válasz.?
A 444.hu az üggyel kapcsolatban az alábbi kérdéseket küldte el a buszos cégnek, de a cikkük megjelenéséig nem reagáltak.
1. Szabályos, hogy ülőhelyet váltó utasok állva kénytelenek utazni?
2. Ha igen, a Volánbusz szabályzatának és a hatályos jogszabályoknak is megfelel, hogy mindez az autópályán is így volt?
3. Protokoll szerint történt, hogy a panaszossal, aki visszakérte a jegyárat, közölték, nem fogják, de írhat panaszlevelet?
A Volánbusz helyközi járatainak zömén állva is lehet utazni, kivéve azokat, amik autópályán is haladnak, és expresszjáratnak számítanak. Az utazási feltételeket összefoglaló szabályzat szól arról, hogy szabálytalan volt, ami a Pécs-Budapest járaton történt:
??A csak ülő utast szállító autóbuszjáratok elsősorban a járat indulása előtt, a külön meghirdetett időpontig elővételben megvásárolt helyjeggyel (helyfoglalást is tartalmazó menetjeggyel) vehetők igénybe. Az ezzel nem rendelkező utasok – az előzetes kötelező helybiztosítás esetét kivéve – csak akkor szállhatnak fel, ha a lefoglalt, valamint a távolabb felszálló és helyfoglalással rendelkező utasok részére fenntartott ülőhelyeken kívül az autóbuszon még van szabad ülőhely és csak ezeket foglalhatják el.?
??Ha valamely autóbuszjáratot olyan hatósági korlátozású autóbusz végez, amellyel álló utas nem szállítható, továbbá a csak ülő utas szállítására meghirdetett autóbuszjáratokon csak az utasok számára kialakított ülőhelyet elfoglalva szabad utazni.?
A végén a lap újságírója megjegyzi, hogy nem elszigetelt esetről van szó, mivel két éve, a Pécs-Budapest járaton pont ugyanez történt.

19? Lapot!