HIRD – Péntektől él a lehetőség.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Bizonyára sok kutyatartó felkapja a hírre a fejét, mely szerint megnyílik Pécs első kutyastrandja. Ebből ugyanis eddig nagy hiány volt nemcsak a városban, de az egész megyében.

Lássuk is a részleteket.

Hol?

A kutyastrand a hirdi horgásztónál lesz. Megközelítés autóval: Hird, Nádas Dűlő 2., a régi 6-os úton. Busszal: 13, 14, 15-ös járatokkal.

Mikor?

Nyitás július 28-n, pénteken. A tervezett nyitva tartás: 10-től 19 óráig, minden nap (ez az érdeklődés függvényében változhat). A szezon addig tart majd, amíg a jó idő, tehát akár szeptemberben is lehet még fürdeni.

Mennyiért?

A belépőjegy (napijegy) ára 1000 forint kutyánként, a gazdiknak ingyenes, mivel ők nem fürödhetnek – vagy csak saját felelősségre.

Körülmények, előzmények

A tulajdonosok kutyaruhák készítésével is foglalkoznak, sok állattartóval kerültek kapcsolatba. Sokszor elhangzott a panasz, hogy kevés a kedvenceknek a fürdési lehetőség, ezért döntöttek végül úgy, hogy a horgászok által nem igazán (ki)használt halastavat megnyitják a kutyások előtt. A tó két éve lett kikotorva, ekkor alakítottak ki egy “tengerpartos” részt, ahol fokozatosan mélyül a víz, tehát az ebek könnyedén be tudnak sétálni. Érdeklődtünk, előfordulhat-e, hogy maradtak-e horgok, egyéb veszélyes holmik a parton, a vízben, de a tulajdonosok állítják, kitakarították a partszakaszt, így nem lehet gond. A teljesen körbekerített tóparton padok és mobil WC is van, emellett egy kisebb büfé is üzemel sörrel, üdítővel és kávéval. 

 

Frissítés!

Saját szemünkkel és négy kutyamanccsal teszteltük a kutyastrandot. 🙂 Még nincs nyitva, de éppen sikerült elcsípni a tulajokat. 

Amint az a felvételen is látszik, hűvös idő ide vagy oda, a kutyákat nem zavarja.

 

 

KategóriákMETÁL