PÉCS-SOMBEREK Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt mondott ki bűnösnek múlt pénteken a Pécsi Járásbíróság két férfit. Felelőssé tehetők ugyanis egy gyermek, 2015 novemberében, Somberek következtében bekövetkezett halála miatt. A kiskorú fiú az udvaron tárolt takarmánykukoricába fulladt. A nem jogerős ítélet szerint nem kell börtönbe vonulniuk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



K. Á. elsőrendű vádlottat 1 év 8 hónap, de végrehajtásában 2 évre felfüggesztett, P. Sz. másodrendű vádlottat 6 hónap, de végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság. A bíróság mindkét vádlottat már előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. 

Az elsőrendű vádlott férfi tulajdonát képezi egy sombereki major és szárító terület, ahol egyéni vállalkozóként folytat mezőgazdasági tevékenységet, mint üzemeltető és munkáltató. A másodrendű vádlott ezen a területen, mint udvaros lát el feladatokat. 2015. november 3-án délután a telephelyen játszott három kiskorú gyermek. A terményszárító berendezés betonozott, szabadtéri területén, az ott felhalmozott, 5-6 méter magas kukorica halomra felmásztak, s ott játszottak. Egyikük felmászott a halom tetejére, majd elmerült a terményben és életét vesztette.

A vádlottak ekkor a telephelyen tartózkodtak, tudtak arról, hogy a gyerekek ott játszanak, így mint munkáltató, illetve munkavállaló foglalkozási szabályokat szegtek, amikor ezt lehetővé tették, illetve őket nem küldték el onnan.

Az ítéletet a másodrendű vádlott tudomásul vette, az ügyész, az elsőrendű vádlott, és védője a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, így a határozat egyelőre nem jogerős.

KategóriákPOP