VÁLASZTÁSOK – Házi közvélemény-kutatásunk eredménye szerint csak az ellenzéki összefogás hozhat kormányváltást. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



A napokban végeztünk egy nem reprezentatív közvélemény-kutatást arról, vajon az olvasóink szerint lesz-e kormányváltás jövő tavasszal, és ha igen, mi lehet a feltétele. 

A következő eredményeket kaptuk:

– a szavazók 47 százaléka szerint lehet kormányváltás,  de csak akkor, ha az ellenzék összefog,

– a szavazók 27 százaléka úgy látja, marad kormányon a Fidesz-KDNP,

– a szavazók 12 százaléka úgy véli, nem lesz kormányváltás, de sok új kis párt jut majd be,

– a szavazók 7 százaléka viszont azt gondolja, lesz kormányváltás, ha minden ellenzéki párt külön indul, 

– a szavazók 5 százaléka szerint nem lesz kormányváltás, és a jelenlegi pártok jutnak be újra, 

– a maradék 2 százalék pedig egyik állítással sem értett egyet.

 

Vagyis, a válaszadók nagyobbik része szerint lehet kormányváltás jövőre, ha az ellenzéki pártok összefognak.

Nos, könnyen lehet, hogy nem csak ők gondolják így. Kiderült például, hogy az LMP tárgyalásokat folytat a Gémesi György vezette Új Kezdet nevű párttal, de a fizetésmaximalizálás miatti népszavazás mögé is beállt jó néhány párt az ellenzék oldalán. Ami azt is jelentheti, hogy egy nagy közös ügyért hajlandóak együtt dolgozni az amúgy nem mindenben egyetértő pártok. Kivétel egyelőre a Momentum és a Jobbik – ők többször hangsúlyozták, hogy nem kívánnak senkivel szövetségre lépni.   

KategóriákMETÁL