Meg kell ezért gondolniuk minden költést, vissza kell fogniuk magukat a hajléktalanokkal foglalkozó alapítvány munkatársainak.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ez áll röviden abban a belsős körlevélben, amit a hét elején küldött körbe a pécsi Támasz Alapítvány munkatársainak, és vezetőinek a hajléktalan-ellátással foglalkozó szervezet vezetője. Őt próbáltuk hívni, de jelenleg nem tartózkodik Magyarországon, egyelőre nem is hívott vissza. A levélben tehát csak annyit írt le a vezetőség, hogy április óta nem kaptak pénzt a városházától, és most már nagyon oda kell figyelniük a költésükre.

Más munkatárs, köztük középvezetők sem vállalták a nyilatkozatot helyette. Annyit mondott el egyikük név nélkül a Szabad Pécsnek, hogy ő még nem pánikol, mert van érvényes, ez év végéig szóló támogatási szerződésük a pécsi önkormányzattal, s bár az talán szokatlan, hogy ilyen hosszú idő óta nem kapnak pénzt, de arra már a korábbi években is volt példa, hogy nem rendszeresen és azonos összegekben kapták meg az egyébként jelentős, évi 40-45 milliós támogatást. Szóval reménykednek, hogy meglesz. A munkatársak egy része azonban aggódik, azért is keresett meg egyikük minket.

Írtunk az ügyben a városházának szerdán, de semmilyen választ nem kaptunk tőlük. Nem is a Támaszt neveztük meg konkrétan, ugyanis úgy tudjuk, hogy sok szervezet van abban a helyzetben Pécsett. Azaz hogy tavasz, nagyjából április óta nem kapnak egy kanyi vasat sem. Szerettük volna megtudni, az önkormányzat szerint mikor lesz pénz. Az okok amúgy egyébként elég világosak, még ha nem is szeretnek róla beszélni, csak időnként szólnak róla.

A nyár hagyományosan nem a legjobb időszak Pécsett, ilyenkorra már igencsak el szokott fogyni a pénz az önkormányzatnál, a mostani anyagi-pénzügyi szempontból zűrös évnél jobb esztendőkben is, és alig várja mindenki, hogy jöjjön a szeptember, amikor fizetik a pécsiek és az ide bejelentett cégek a helyi adókat.

Az ország talán legjobb, de mindenképpen az egyik legjobb hajléktalan-ellátó rendszere Pécsett működik, és a város nem garasoskodik, nagyon régóta. Úgy tudjuk, például Debrecenben a 40-45 milliós pécsi dotációnak csak a töredékét, néhány milliót áldoz erre támogatásként az önkormányzat. Persze lehetséges, hogy ott az egyéb támogatók száma meg magasabb. Viszont bármi negatív változás Pécsett a korábbiakhoz képest visszalépés lenne, hiszen a hajléktalan-ellátás kötelező önkormányzati feladat, amit Pécsett a városháza helyett a Támasz végez el, példaértékűen, szeretnek is ezzel villogni a politikusok.Mint írtuk az előbbiekben, ebben az esetben még jogosan is.

Na, most ez a bezzeg cég nem kapott április óta pénzt, és ahogyan a Trónok harcában mondják:

KÖZELEG A TÉL!

KategóriákMETÁL