Egy nyár, négy trafikrablás, félmilliós nyomravezetői díj, egy feltételezett elkövető. A legfontosabb számok eddig a fegyveres-maszkos pécsi sorozatbűncselekmény krónikájából.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hogy miért is írunk most erről újra? Egyrészt, mert továbbra sincs meg az elkövető, s nem árt újra közölni például a feltételezett rablóról, egy szemtanú által mondottak alapján grafikát. Másrészt bár eddig nem bántott senkit, senkinek nem esett baja, legalábbis fizikai bántódása, korántsem biztos, hogy ha újra bemegy valahová, ez nem fog változni, láttunk már olyat, hogy rosszabbra fordultak a dolgok.
Illetve, habár megírtuk az utolsó, negyedik, hétfő este a Szigeti úton történt rablás után, hogy a rendőrség egyesítette az ügyet, s továbbra is érvényben van a harmadik eset után kitűzött félmilliós nyomravezetői díj, azt csak sejteni lehetett, hogy a rendőrség egyetlen elkövetőben gondolkodik, most viszont ezt a Szabad Pécs kérdésére meg is erősítette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, nem zárva ki persze teljesen azt a lehetőséget sem, hogy többen is lehettek mégiscsak, de azt sem, hogy kapcsolatban álltak egymással, az ügyeket azonban az egy elkövető-elmélet miatt egyesítették elsősorban. Amiatt szerettük volna ezt tisztázni, mert a tanúvallomások alapján két, de inkább három különböző személyleírást adtak meg az elkövetőkre, legalábbis ami a magasságot illeti. Az első esetnél jóval magasabb rablóról volt szó, mint később, de a rendőrség is azt mondta lapunknak, amit egy ilyen helyezetekre is felkészítő, ún. stresszoktatás szervezője, hogy szélsőséges esetekben akár 20-25-30 centimétert is tévedhetnek a szemtanúk a magasságot illetően.
Nézzük ezek után a rablásokat sorban
2017. június 7.
Az első rablás június 7-én, szerdán történt, az Uránvárosban, az Esztergár Lajos úton. A rabló itt is, csakúgy mint később mindegyik esetben, nem sokkal a tíz órai zárás előtt ment be és követelte a pénzt. Itt is, csakúgy mint a következő esetekben, készült videófelvétel a rablásról, a rendőrség az összeset nyilvánosságra is hozta. Az első felvételnél egyáltalán nincsen hang (illetve nem közölték), a rabló kb. 26-27 másodpercig volt az üzletben, és egy, a pultra kitett 500-asokból álló pénzköteget már el sem vett, csak a nagyobb bankjegyekből összerakottat, a zsákmány itt lehetett a legnagyobb. Úgy tudjuk, hogy az első esetben több szézezer forintot vihetett el, a többi esetben ennek csak a töredékét, már csak a váltó pénzt. Nem egy későbbi esetben értetlenkedik is, hogy csak annyit kapott.
Az elkövető személyleírása itt még a következő volt: 30 év körüli, körülbelül 185-190 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor fekete maszkot, fekete-fehér kapucnis kabátot és szürkés melegítőnadrágot viselt.
2017. július 18.
A második rablás és az első közt nagyjából egy hónap telt el, azt követően sűrűsödtek meg az elkövetések. A második eset az Egyetemváros és a belváros határán, a Petőfi utcában történt július 18-án, kedden.
Ide a bevételt, nagyon gyorsan, ne nyomd a gombod, ne nyomd a gombot! A rabló 25 másodpercet töltött az üzletben.
Erről az elkövetőről azt mondták, hogy 25-30 év körüli, körülbelül 165 – 170 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor sötétkék maszkot, sötétkék kapucnis pulóvert, és sötétkék vagy fekete melegítőnadrágot viselt.
2017. augusztus 2.
A harmadik rablás augusztus 2-án, szerdán este történt, s megint csak az Esztergár úti dohánybolt volt a célpont. Itt azt is látjuk-halljuk, hogy a rabló illedelmesen nyit be az üzletbe, ugyan fegyverrel, meg maszkban,d e előbb jó estét kívánva. Az eladó először nem is látja, ki érkezett, visszaköszön, majd elkezdődik a szokásos jelenetsor, egyenesen feltartott kézzel tartott pisztollyal való, gyors ?kiszolgálást? sürgető rablás. Ez volt az eddigi leghosszabb jelenlét, 34 másodperc kb.
Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs
2017. augusztus 14.
A negyedik rablás pedig, mint említettük most hétfőn, augusztus 14-én történt, a Szigeti úton, nem messze az orvosi egyetemtől. A rabló itt most nem egy hagyományos üzletet, hanem dohányboltos bódét választott ki magának, és vagy elkésett, vagy taktikát váltott, mert látható, hogy az eladó éppen bevette a nyitva táblát, és éppen akarta bezárni a boltot, amikor odalépett az elkövető, és terelte vissza az üzletbe a kiszolgálót, a fegyvert csak később vette elő, mindez 30 másodpercig tartott.
Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

19? Lapot!