Évek óta Bosznia-Hercegovinán át megyünk Pécsről a horvát tengerpartra és jövünk haza onnan. Kevesebb kilométer, nincs autópályadíj, jobban fogyaszt az autó, lényegesen olcsóbb a benzin, fantasztikusak a folyók és a hegyek. Viszont tud szívás is lenni az út, ha nincs szerencséd vagy ha nem vagy elég körültekintő. Ez a cikk azoknak a spórolósoknak szól, akik nem szeretik az uncsi autópályákat, viszont azt igen, ha az utazás is élmény, még ha néha kicsit kellemetlen is.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Mivel idén tovább emelkedett az eddig is magas horvát autópályadíj, nem volt kérdés, hogy idén is Bosznián át csorgunk le a tengerig.

A dalmáciai Drvenik (Makarskától néhány km Dubrovnik felé) volt az úti cél, ami azt jelenti, hogy attól függően, melyik útvonalat választod, vagy hányszor tévedsz el (a GPS a gyávák mankója), 530-550 kilométert kell autózni. Mi a Barcs-Virovitica- Gradiska-Banja Luka-Jajce-Kupres-Makarska-Drvenik vonalon mentünk, a tengertől 20-30 kilométerre erdőtűz miatt eltereltek minket, így egy kisebb kerülővel sikerült leérnünk a Magistralára, azaz a tengerparti főútra. Ha körbe megyünk, azaz végig Horvátországon át, 760 kilométert kell lenyomni Pécstől, amennyiben a Zágrábig legrövidebb és legolcsóbb Barcs-Virovitica-Belovar-Zágráb útvonalon repesztünk, majd onnan az autópályán.

Tehát oda-vissza legalább 420-460 kilométert nyerünk, de nem csak ezért fogy kevesebb benzin, hanem mert 90-100-nál nem nagyon lehet gyorsabban menni (illetve nem érdemes, de erről majd később), így a fogyasztás visszafogottabb, mint autópályás tempónál.

Ha valaki még délebbre igyekszik, mondjuk Plocétől délre, annak érdemes a Drávaszabolcs-Slavonski Brod-Doboj-Zenica-Szarajevó-Mostar-Metkovic-Klek útvonalon menni a tengerig. Dubrovnikig például így 620 kilométer az út, míg ha a Makarska után véget érő autópályát választjuk, akkor 875. Ötszáz kilométer mínusz azért nagyon nem mindegy.

A benzin és a gázolaj lényegesen, közel 50 forinttal olcsóbb Boszniában, mint Horvátországban vagy itthon. A tank méretétől függően 2-3000 forintot lehet fogni egy teletankon..

A legtöbbet egyértelműen az autópályadíjon spóroltunk, kb. 500 kunát, azaz húszezer forintot. Még akkor is jók vagyunk, ha véletlenül 5-10-15 eurót ott kell hagynunk egy egyenruhásnál, aki azt állítja, hogy ötszáz méterrel arrébb belefutottunk egy traffipaxba. Egyébként sem tavaly, sem idén nem állítottak meg rendőrök, lefelé nem is láttunk egyet sem belőlük, pedig pár éve még előszeretettel vadászták a külföldi rendszámú autókat.

Összességében tehát egy boszniai kalandon simán foghatunk minimum 30 ezer forintot de inkább többet. Így még az is belefér, hogy a megspórolt pénzből egy nappal megtoldjuk a nyaralást és megszálljunk út közben valahol, megnézünk egy-két várost vagy nevezetességet, megállunk kajálgatni, kávézni a számunkra olcsó éttermekben, kávézókban. (Bevásárolni is érdemes, mondjuk a horvát többségű Hercegovinában, ahol már kaphatók ugyanazok a termékek, mint a tengerparton, de sokkal-sokkal olcsóbban. Egyébként nem tudom, mi történt, de nagyon rossz lett a Karlovacko.)

Ha előzetesen kicsit informálódunk és szerencsénk is van, olyan gyöngyszemeket fedezhetünk fel magunknak minimális, néhány száz méteres kitérők révén, mint például ez a működő, patakra épült vízimalom pár kilométerrel Banja Luka után, a hegyekben.

Tavaly Szarajevóban aludtunk, ami szuper hely, érdemes rászánni minimum 1-2 napot, idén pedig az észak-hercegovinai, 1150 méterrel a tengerszint felett fekvő, 5000 lakosú Kupresben, ami egy majdnem száz százalékban horvát település, akkora katolikus templommal, amibe egy ötször ekkora város hívői is simán beférnének. Nyilván a szomszédos muszlim többségű településeknek is szólnak ezek a méretek. A szállásunk egy 1300-1500 méteren lévő sípályától nem messze volt. Reggel nyolc fokban indultunk tovább, fűteni kellett az autóban július közepén, igaz, ebben egy kisebb hidegfront is közre játszott.

A hercegovinai Kupresben, az 1100 méteren fekvő ötezres településen nem volt túl meleg, fújt a szél és 10-12 fok volt. Fűteni kellett a szálláson, aztán másnap reggel az autóban is FOTÓ: Mongol Tibor

Szót kell még ejtenem az utak minőségéről. Bosznia-Hercegovina nagyon szegény ország, valahogyan mégis sikerült megoldaniuk, hogy a főbb és kevésbé főbb útjaik is egészen jó minőségűek, sokkal jobbak, mint egy átlag magyar autóút, ha az autópályákat nem számítjuk. Ez egyébként Horvátországra még inkább igaz. Ahogy visszafelé átérsz Barcsnál a határon és elkezdesz zötykölődni a 6-oson, felmerül benned, hogy talán ha kicsit kevesebb pénzt loptak volna el az urak az elmúlt 10-15-20 év útépítései során, és mondjuk nem sokmilliárd forintba kerülne egy kilométer autópálya megépítése, akkor lényegesen több szakaszon tudnánk kellemesebb körülmények között autózni országszerte.

Sajnos az éremnek két oldala van, az örömbe üröm is vegyül, egyszer hopp, másszor kopp, és a harminccal döcögő furgonok mögé a hegyi kanyarokban beszorult türelmetlen magyar autóst hamarabb utolérik, mint a sánta bosnyák kutyát. Szóval beszéljünk kicsit arról is, melyek az árnyoldalai a spórolásnak és tájnézegetésnek. Például az, hogy nehezen kiszámítható, milyen hosszú lesz az utazás. Meg lehet tenni ugyanazt a távot szerencsés esetben 8, de akár 11-12 óra alatt is, ha pechesek vagyunk. Ki gondolta volna például, hogy visszafelé, vasárnap este, hét óra utazás után két órába fog telni, míg átjutunk Gradiskánál a bosnyák-horvát határon, csak mert pont műszakváltás van a határőröknél és ilyenkor jó fél órára megáll az élet. Vagy hogy belefutunk egy valószínűleg focidrukkereket szállító négyszáz éves kisbuszokból álló konvojba, ami 30-40 km/h sebességgel araszol a hegyek között, ahol 40-50 kilométeren keresztül esélyed sincs előzni a családod életének kockáztatása nélkül, mert egyszerűen nincs egyenes szakasz, csak kanyarok. Aztán miután megelőzöd nagy nehezen őket, és százra gyorsulva fellélegeznél, megérkezel egy turistabusz mögé, ami olyan lassan kaptat fölfelé a Jajce környéki emelkedőkön, hogy ha Gázi Huszrev szandzsákbég 1527-ben ezzel próbálta volna megközelíteni a még most is létező, gyönyörű fekvésű jajcei várat, sose ért volna oda, és nem tudta volna elfoglalni azt a szultán dicsőségére.

Két nagy tanulság van tehát: SOHA ne utazz hétvégén, mert nagy a forgalom és nagyon kevés a lehetőség az előzésre a hegyekben (márpedig hegyből arrafelé nagyon-nagyon sok van), és ne műszakváltáskor érj a határátkelőkhöz, bár ez utóbbit nem tudom, hogyan lehet kivédeni.

Amúgy meg: nyugodtan menjetek Bosznián át, magyarok, nagy élmény!

KategóriákMETÁL