Mégsem egyben tartják meg a 650 éve, Pécsett alapított első magyar egyetem előtt tisztelgő pécsi egyetemi ünnepi szenátusi ülést, és a Pécs városnapi ünnepi közgyűlést. Na de, hogy jön ide Orbán Viktor?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nyitókép
Páva Zsolt ül a második sorban, előtte Csizi-képviselő, és néhány még fontosabb ember. Aztán utóbbi pezsgőzik a külügyminiszterrel, az állami krónikás ezt meg is örökíti. Bejelentik Budapesten, hogy Pécsett repülőgépgyár épül, az állam egy láda pénzzel támogatja, a hivatalos és mindenkinek könnyen elérhető állami fotókon Csizi örül, meg a nála fontosabbak.
A fontos embereket előre kell tolni, néha olyat is, akinek éppen más helyett kell beugrania – Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Csak a polgármester Facebook-oldalán találtuk meg ezt a fotót
Expozíció
Arról, hogy Páva is ott volt, a polgármester saját Facebook-oldaláról tudunk, a híradásokban nem szerepelt, a kiadott fotókon nem volt rajta. Páva azonban most jól járt, a repülőgyár hírét politikusok asszisztálásával kb. két hete jelentették be, akkor, Pécsett Páva ott sem volt, vagy ott sem lehetett.
Előhívás
Már megírtuk akkor, hogy a politikai kommunikáció komoly és kegyetlen dolog, s van egy természete, abból, aszerint olvasni lehet, az apró jelekből is, a nagyobbakból még inkább. Akik ezt irányítják, bárhol a világon, tudják, ki van fenn és lenn, kiket kell mutatni, előretolni, kit kell éppen kihúzni a VIP-listáról, vagy az asztal szélére ültetni, hátha lemarad a fotóról. Illetve, hogy lemaradjon.
Nagyítás
Egyértelmű, hogy Páva Zsolt pályája a pécsi csőd-botrány miatt manapság nem felfelé ível. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy a Fidesz belső, bizalmi köréhez tartozott volna valaha is, kimaradt az igazi politikai vérkeringésből eddig is. Hogy miért alakulhatott ez így, most szinte mindegy is. Ma viszont biztosan nem vele, nem rá kell politikai kommunikációt építeni, akármilyen kegyetlenül is hangzik ez. Képzeljék el, ha filmes karakter lenne, mihez kezdene vele Frank Underwood. Hát, felejthetné a második sort is, az biztos.
Fényképalbum
Na ezek után érdekes az, ami a jövő pénteki nagy pécsi nappal történt. Megírtuk, meg amúgy is sokan tudják: Pécsre jön Orbán Viktor, hogy részt vegyen az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulójáról megemlékező ünnepi egyetemi szenátusi ülésen. Amelynek eredeti meghívójában, sőt még a minap a sajtónak kiküldött egyetemi anyagban is az szerepel, hogy egyben tartják azt a városnapi ünnepi közgyűlési üléssel. (Ahogyan tavaly elkezdődött egy akkor kb. örökké tartónak beharangozott folyamat, a város és az egyetem nagy összeborulása, az városnap és az ünnepi szenátusi ülés közös rendezvénnyé alakítása. Nagyon helyesen! És nagyon nem helyesen ám azóta ez a bicepsz nem izmosodott sokat.)
9×13
Szóval az első magyar, Pécsett alapított egyetem ünneplése után azzal a résszel folytatták volna, ahol már nem Bódis-rektor, és a Pécsre érkező Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a két főszereplő – persze a meghívott miniszterelnök és az utána szintén köszöntőt mondó pécsi polgármester szereplése mellett. Hanem totális hardcore-ban a pécsi polgármester, Páva Zsolt. Akiről már nem a magyar Moszkvát 2009-ben a nemzetnek visszahozó nagy visszatérő politikus jut az emberek eszébe, sokkal inkább azonosítják mostanság, és az előző képnél sokkal-sokkal erősebben magával a pécsi csődközeli helyzettel. Az élet igazságtalan, biztosan nem ő az egyedüli felelőse ennek, sőt. Bárhogyan is, de az előbbiek miatt Páva – szigorúan politikai kommunikációs szemszögből – maga a nagybetűs bukás.
10×15
Így hát az eredeti program egy fontos és jelentős részében vele, a kétlábon járó Működési Hiánnyal kellett volna Orbánnak együtt szerepelnie, például a városi díjakat átadnia vele együtt. Annak az Orbánnak, aki választást akar nyerni jövő tavasszal, és bár ma papíron utcahosszal vezet a Fidesz, azért azt hallani, hogy nem teljesen nyugodtak a NER kitalálói az esélyeiket illetően. Szóval Páva mellett kellene mutatkoznia, fényképezkednie Orbánnak jövő pénteken, miközben nem hivatalosan a kampány éppen szeptember elsején fog kb. elindulni.
Ez volt az eredeti program meghívója, illetve volt korábban is változás, de arról majd még lejjebb szólunk
15×20
Egyáltalán nem csodálkozhatunk azon ezek után, amiről a Szabad Pécs értesült, nem hivatalosan, nem megerősítetten (vagyis ezt ne vegyék készpénznek) persze: hogy nem véletlenül rúgták fel az utolsó pillanatban a menetrendet és változtattak nem is kicsit a forgatókönyvön. Hanem azért, mert leszóltak Budapestről, hogy jobbnak látnák, ha változtatnának azon a forgatókönyvön, akárhány hónapja is dolgoztak rajta és csiszolgatták. Merthogy mégsem együtt lesz megtartva a Kodályban az egyetem ünnepi szenátusi ülése és a városnapi önkormányzati közgyűlés. Hiába szerepelt ez még a minapi szép, díszes egyetemi meghívón is. Páva Zsolt és a város képviselői jövő pénteken majd délután ünnepelnek úgymond saját jogukon, az E78-ban. Ott lesz a városnapi közgyűlés, ott adja majd át a polgármester a városi díjakat.
20×30
Megkérdeztük persze az egyetemet, hogy mi az oka a változtatásnak. A válasz nyilván szép, hihető, sőt tényleg igaz lehet, és nem is bánt meg igazán senkit. Ha összevont ülésre került volna sor, akkor túl hosszúvá vált volna az egész ceremónia, négyórás monstreműsor lett volna. A programot különválasztva azonban jelentősen lehetett rövidíteni a műsoron. Habár az még így is mintegy 100-110 perces lesz majd, ami már így is próbára fogja tenni a megjelentek tűrőképességét, de ennyi, itt a vége, ennél rövidebb már nem lesz.
30×40
Na persze a csúnya, sőt otromba következtetésre és végkövetkeztetésekre maga Orbán Viktor is ?válaszolhat”, megcáfolhatja, amire külön háttérinfó nélkül, önmagában is gondolhatnánk a mozaikdarabkák összeillesztése után. Hisz, ha minden rendben van, nincs valami oltári fontos dolga, minden bizonnyal részt vesz majd a város ünnepi közgyűlési ülésén is, az E78-ban, jövő pénteken, szeptember 1-jén délután.
30×90
És ezzel akár még Brüsszelnek is üzenhetne Orbán, és megcáfolhatna egy nyilván alaptalan híresztelést, ami meg már rá nem vet jó fényt. Mert onnan meg az a csúnya pletyka érkezett, hogy az Európai Tanács lengyel elnöke, Donald Tusk is érkezett volna Pécsre az egyetemalapítás szép kerek évfordulója miatt (meg talán azért is, mert az egyetemalapító Nagy Lajos 1370-től lengyel király is volt). Vissza is jelzett, amennyire tudjuk, de aztán sajnos lemondta. A végén pedig, főleg a fenti politikai kommunikációs kisokos után még azt hihetnénk, hogy neki is vannak politikai tanácsadói, akik mindenfélét sugdostak a fülébe.

19? Lapot!