Esőhelyszínre kellett vinni az augusztus 20-i pécsi ünnepséget, így a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontjában szegték és áldották meg a Magyarok Kenyerét.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Felszólalásában Páva Zsolt, Pécs polgármestere a kezdeményezést méltatva azt hangsúlyozta, hogy a Magyarok Kenyere abszolút Pécshez kötődik, egyre nagyobb lett évről évre, és mindenki tudja már a határokon túl is, hogy mi is ez pontosan, és támogatják.
Így nézett ki a színpad, műsor nélkül a pécsi Dóm téren
Korinek László jogtudós, a Magyarok Kenyere ötletgazdája elárulta, hogy érezte már a kezdet kezdetén, amikor megálmodta, kitalálta a Magyarok Kenyere mozgalmat, hogy ilyen nagy dolog sül majd ki belőle. És a határon túli aktivitást is kiemelte: elmondta, hogy ő statisztikával is foglalkozott, s kiszámolta, hogy a határokon túl hússzor nagyobb az adakozási kedv.
Győrffy Balázs, a magyarok Kenyere mozgalmat néhány éve koordináló Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke büszkén vallotta be, hogy nagyon jó érzés volt számára is, gazdálkodóként a saját búzájából felajánlást tenni. Ezzel méltatta a magyar gazdákat határokon innen és túl, akik augusztus 20-a után is folytatják a felajánlásokat. Győrffy Balázs mindeközben arra is utalt, hogy a magyar parasztokat sokszor az EU-s támogatások parazitájaként emlegetik, és nem is mindig jó színben beszélnek róluk, miközben ők évről évre megdolgoznak a földeken a sikereikért.
Sokan hazamentek, még többe el sem indultak, de még így is teltház volt a Magtár rendezvénytermében, jónéhányan nem is fértek be, az ajtóban állva követték a műsort
Az új kenyeret dr. Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa áldotta meg. A program a rossz idő ellenére is tart még egész nap, a Pécsi Jótékony Nőegylet Magyarok Kenyere cipókat oszt adománygyűjtés keretében a ?Nekem nincs ebédem? program javára.
Pécsieket is díjaztak az ünnepen
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban. A díjazottak közt pécsiek is voltak.
A Magyar Érdemrend Középkeresztjét vehette át Szabó István, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa. A Magyar Érdemrend Tiszti Kereszt kitüntetéssel tüntették ki Schmidt Pétert, a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatóját. Magyar Érdemrend Lovagkereszt elismerést kapott Pozsgai Zsolt drámaíró. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Bogányi Tibor gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Matkovits-Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke, Oláh András Imre, a PTE Egészségtudományi Kara általános és stratégiai dékánhelyettese, az Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet igazgatója, Szelestei Tamás, a PTE címzetes egyetemi docense, illetve Walterné Müller Judit, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese.

19? Lapot!