Na, de a kormány lassan győzedelmeskedik a gonosz milliárdos felett. Biztos, hogy ezért lehetett végre ismét tűzijáték augusztus 20-án Pécsett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Igaz, egyelőre még nem a főtéren, ahol volt korábban, hanem a Kertvárosban, és igazából nem is elsősorban a nemzeti ünnep miatt tartott programon, hanem egy igazi családi napon.
Persze voltak rögtön többen is, akik azonnal szóvá tették ezt, mert semmi sem jó nekik, ami pécsi, semmiben sem látják a jót, mindÉg csak a rosszat keresik, főleg, ha az az igazi nemzeti oldalhoz kötődik.
Ezek a Soros által fizetett, Pécsre helikoptereztetett ügynökök még azt sem átallták mondani, hogy a kertvárosi tűzijáték csakis Csizi Péter miatt volt. Méghogy ez a tehetséges fiatal politikus a dicsőséges nemzeti ünnepet használta volna fel rútul az ő alantas aktuálpolitikai céljaira, a remélt választási sikere miatt.
Csakúgy mint a permetkapu esetében. Hát nem! Ez egy családi nap volt a Kertvárosban, tízezer emberrel, aminek örülni kellene, végre valaki oda is szervez rendes jó programot. Egyébként Csizi csak kvázi díszvendég volt, védnök, de olyan, aki el is ment, részt is vett az amúgy alulról szerveződő, civil (na de milyen civil, jó civil) kezdeményezésen. Ahogyan a tűzijátékot is egy szponzor felajánlásának köszönhették. És olyan tűzijáték volt szerencsére, amilyen még máskor sem szokott nagyon lenni, a belvárosban sem. Szóval ennyi a hír, és ez a színtiszta igazság.
Csizi Péter itt, a permetkapu-avatások napján is bebizonyította, hogy az ő szíve elsősorban Kertvárosért dobog, és még egy kis csóka is érkezett az avatásra, kifejezetten miatta
Sajnos, bevalljuk, ezek a migránssimogató Soros-kémek minket is megtévesztettek. Szégyelljük, de így van! Még levelet is írtunk a városházának, hogy megtudjuk, miért és milyen okból szervezték az augusztus 20-i tűzijátékot a belváros helyett Kertvárosba. Mea maxima culpa!
Még szép, hogy nem kaptunk választ, a fentiek ismeretében mi magunk sem küldtünk volna magunknak levelet. Pfújj!
Még szerencse, hogy a PécsMa nem röstellt egy újabb cikkben beszámolni ezek után, ismételten tehát a kertvárosi családi napról. A második cikkecskében azt írták, hogy a családi nap programja az idén, a kertvárosiak kérésére
?mivel Pécsett augusztus 20-a alkalmából nem szoktak ilyet rendezni sem a belvárosban, sem a városrészekben?
kisebb tűzijátékkal is bővült egy szponzori felajánlásnak köszönhetően.
Szóval nem szoktak tűzijátékot rendezni augusztus 20-án, sem a belvárosban, sem a városrészekben.
Nem szoktak! Értsék meg!

19? Lapot!