Az érintett intézményvezetőknek semmi beleszólásuk nem volt az őket érintő döntésekbe.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kunszt Márta, a Demokratikus Koalíció pécsi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón mondta el véleményét a pécsi kulturális intézményeket érintő, a gigahiány okozta spórolási kényszer miatti átszervezésről. Igazából Szabad Pécs-tájékoztató volt, mivel rajtunk kívül egy médium sem jött el a városházára, pedig érdekeseket mondott az ellenzéki képviselő, például a délelőtti kulturális bizottsági ülésről.
A kulturális átszervezés lényege röviden:
A Vincze János vezette, Uránvárosban működő Harmadik Színházat a Pécsi Nemzeti Színházba olvasztanák be.
A Pannon Filharmonikusok a Zsolnai Örökségkezelő Nkft-n (ZSÖK) belül működne tovább.
A Pécsi Horvát Színházat átadnák az országos horvát önkormányzatnak.
Kunszt Márta elmondta, a városvezetés célja annak idején az EKF-pályázattal az volt, hogy Pécsnek húzóágazata legyen a kultúra, hiszen a városnak ez volt az egyetlen sajátossága, ami kiemelte a nagyvárosok közül. Szerinte a kultúrfővárosi évad és az új intézmények létrejötte országosan értékelhető teljesítmény volt.
Most, így a képviselő, az eddig minőségi teljesítményt nyújtó kulturális intézményeket próbálja összevonásokkal lerázni magáról a város.
Kunszt Márta szerint az egész átszervezést kizárólag pénzügyi szempontok vezérlik, az érintett kulturális műhelyek teljesítményét nem vizsgálták semmiféle szempontból.
Mint mondta:
?Egy színvonalasan működő rendszert rendelnek alá a pénzügyi érveknek, ez életveszélyes az intézmények szempontjából.?
A képviselő úgy véli, a ZSÖK finanszírozásában már 80 százalékban állami, így aa a pécsi önálló intézményeket besorolják ide, akkor nem a pécsi, hanem a minisztériumi szempontokat fogják előre sorolni a működtetés során.
Hozzátette:
?Amíg pécsi kötődésű a kulturális államtitkár, addig nagy baj nem lehet, de ez nem lesz mindig így.?
Kunszt Márta a délelőtti kulturális bizottsági ülésről elmondta: ott kiderült, a városvezetés nem egyeztetett az érintett intézményvezetőkkel, nem kérdezték meg, mi a javaslatuk.
Nagy vita volt például arról, mondta, hogy a nyári színházzal mi lesz, sem a Nemzeti, sem a Horvát, sem a Harmadik Színház igazgatója nem lett beavatva a részletekbe. Nem tudni például azt sem, vezetői pozíciókat, egyéb álláshelyek hogyan érint az összevonás. A bizottsági ülésen az igazgatókat felszólították, kezdjék meg az egyeztetést, viszont úgy nem lesz könnyű, hogy nem kaptak érdemi tájékoztatást a részletekről.
Bár Kunszt Márta szerint
?nincsenek is igazából részletek, senki sem tudja, mi lesz?.
A képviselő szerint a Harmadik Szníház esetében például az átszervezés gazdaságilag is teljesen logikátlan. Vincze Jánosék évente 80 milliót pályáznak össze, a pécsi közgyűlés 12 millióval támogatja a színházat. Ha betagozódnak a Nemzetibe, akkor ezt a 80-at nem tudja megpályázni, mert elvesztik önállóságukat.
Ahogy Kunszt Márta fogalmazott:
?12 millióért feláldozunk 80-at és egy színházat. Ez még gazdaságilag is logikátlan.?
Az ellenzéki politikus úgy véli, azért a kulturális intézményekhez nyúlt a Fidesz először, mert azt hiszik, a ?kultúra visszafogása? kevesebb társadalmi kárral jár, hosszú távon viszont szerinte ez a legrosszabb, mert a kultúra az embert formálja és anélkül ?látjuk, hova jutunk?.
?Hosszú éveken át dolgoztunk azon, hogy ennek a városnak húzóágazata legyen a kultúra. Ezt a húzóágazatot fejezik le éppen? – mondta.
A képviselő rámutatott, a kultúra a városi költségvetésnek mindössze 8 százalékát jelenti, a sport 2 százalékát, érthetetlen számára, miért ezeken kezdik a spórolást.

19? Lapot!