Huszonnyolc ponttal készülnek Kővári Jánosék a csütörtöki “csődös” rendkívüli kögyűlésre.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Csütörtökön rendkívüli közgyűlés lesz, ahol többek között a csődhelyzetről és annak következményeiről vitáznak majd a képviselők.

Az Összefogás Pécsért Egyesület tegnap sajtótájékoztatón mutatta be, mivel készülnek az eseményre.

Röviden: egy 28 pontból álló, a város súlyos pénzügyi gondjaira szerintük választ adó javaslatlistával. Ebből néhányat felsoroltak a sajtótájékoztatón.

Kővári János elnök, önkormányzati képviselő és Vozár Pál alelnök elmondták, a városüzemeltetés költségeit csökkentenék, a bevételeket viszont növelnék, erre számos javaslatuk van.

Szükséges szerintük a városi cégek működésének korszerűsítése és kiadásaik csökkentése. Az önkormányzati bérlakásban élők 500 millió forinttal tartoznak a közüzemi cégeknek, ezért majd a városnak kell helytállni. A Pétáv felé 600 millió forint a tartozása pécsieknek, a Tettye felé 70 millió, és 1 milliárd forintnyi be nem hajtott tartozást görget a Tükebusz. Javaslataik: az összes önkormányzati bérlakásban kártyás fogyasztásmérő órákat kell felszerelni. Azt várják a városi cégektől, hogy tegyék le javaslataikat, melyek azok a műszaki megoldások, amikkel megelőzhető a tartozások felhalmozódása.

Konkrét gazdaságfejlesztési lépésekre van szükség a csodavárás helyett – mondta Kővári. A helyi kis- és középvállalkozásokat kell segítenie az önkormányzatnak a piachoz jutásban.

A gazdaságfejlesztésnek szerintük jelenleg nincs gazdája, 3-4 helyről kap információkat egy idetelepülni szándékozó cég. Úgy vélik, a város- és gazdaságfejlesztés koordinációjának a városházán kell történnie.

 

?Hatékony városmenedzsmentre van szükség, nem leépítésekre?

– mondták.

 

Olyan létszámgazdálkodásra, amiben megvan a kompetenciája mindenkinek és a megfelelő eszközök is rendelkezésre állnak a városfejlesztésnél, a gazdaságfejlesztésnél, az adóbehajtásnál. Erre példát is hozott: van több adózó, aki 230 millió építményadóval tartozik a városnak, ám ezt az önkormányzat képtelen behajtani.

Az ÖPE adóemelést nem fog támogatni, sem a kis- és középvállalkozások, sem a bérből és fizetésből élőknél, az óriásplakáthelyek és citylightok, valamint a lakásukat kiadók és a multik adóztatását viszont elengedhetetlennek tartják.

 

?Csak akkor lehet megszorításokat bevezetni, ha van a városvezetésnek hitele, és hitele akkor lesz, ha átláthatóan működik.?

– fogalmaztak.

 

Az ÖPE szorgalmazza, hogy a városvezetés vizsgálja felül az összes tanácsadói szerződést, az önkormányzatiakat és a cégeseket is egy hónapon belül, és szűrjék ki azokat, amelyek fölöslegesek.

A Fidesz által bejelentett irányító testületet illegitimnek tartják, de egy szakértő testületre szerintük igenis szükség van. Ha egy ilyen testület segítené a városvezetés munkáját, az hatékonyabb lenne, mint egy politikai alapon összerakott testület.

A Szabad Pécs kérdésére, hogy a fideszes irányító testület megalakításának és az ÖPE társadalmi tanácsadó testületre vonatkozó javaslatának nem az-e az üzenete, hogy a jelenlegi városvezetés nem képes ellátni feladatát, a város hatékony irányítását, azt válaszolták:

 

?De igen.?

KategóriákPOP