Úgy tűnik, az új állami szemétcég nem fogja megadni azokat a kedvezményeket, amiket a pécsi önkormányzat eddig biztosított.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A kormány elhatározta, hogy államosítja a hulladékgazdálkodást, ezért létre hozta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-t (NHKV Zrt.), ami a tervek szerint idővel az országban mindenhol átveszi a hulladékgazdálkodás irányítását és a számlázást is. Pécsett és a megye városaiban viszont jelenleg még a Biokom leányvállalata, a Délkom végzi a hulladékszállítást és bocsátja ki a számlát az ügyfeleknek.

Pécsett helyi rendelet ad kedvezményt a szemétdíjból az egyszemélyes háztartásoknak és a nyugdíjasok egy részének. A Szabad Pécs információi szerint az NHKV Zrt. nem fogja megadni ezt a kedvezményt. Ez azt jelenti, hogy vagy az önkormányzat átvállalja majd azt az évi 40 millió forintot, ami eddig nem folyt be a szolgáltató kasszájába a kedvezmények miatt (például a város és a NKHV közti külön megállapodás útján), vagy sokaknak emelkedni fog a szemétdíja a városban. A város anyagi helyzetének ismeretében mi inkább az utóbbi forgatókönyvre tippelünk. Információink szerint novemberben változhat is a helyi szemétdíj-rendelet, már ennek az új koncepciónak a jegyében.

 

Egy összegben

Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Megyei Szövetségének elnöke az új rendszer egyik nagy problémájának tartja, hogy egyelőre nem látható, mi lesz azokkal a társasházakkal, amelyek eddig egy összegben fizették a szemétdíjat. A közös képviselők a lakásszámtól függően a díj minimum öt százalékát kaptak cserében azért, hogy a szolgáltatónak nem kellett fogyasztónként számlázni és postázni. Most a tervek szerint mindössze 3 százalékot kapnának, ami a LAKTÁSZ szerint elfogadhatatlan, ragaszkodnak az eddigi, jól bevált rendszerhez.

KategóriákMETÁL