A bíróság szerint a politikus vallomása ellentmondott a tényeknek, de a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a cselekmény nem bűncselekmény.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Még az önkormányzati választási kampányban írta meg a Népszava, hogy egy pécsi egyetemista megverése miatt indított perben Vári Attila fideszes ex-polgármesterjelöltet is meghallgatta a bíróság. A Pécsi Sport Nzrt. volt vezetője bíróságon tett vallomását – a kihirdetett ítélet szerint – a tények egyértelműen cáfolták. Többek között ez volt az indoklásban:

“Vári Attila tanú vallomásában további valótlan elem annak hangoztatása, hogy az alagsor irányából ajtórugdosás, őrjöngés hallatszott fel, melyet a korábban már hivatkozott rendőri jelentés mellékletét képező fényképfelvételek egyértelműen cáfolnak.

Kiemelendőnek tartja a bíróság azt is, hogy a helyszínen az intézkedő rendőröknek Vári Attila elismerte, hogy ő utasította a két biztonsági őrt, hogy menjenek a WC-be megnézni, hogy mi történt, mely utasítás megtételét a tárgyaláson Vári Attila már határozottan tagadta.”

A Népszava cikke kapcsán a legfőbb ügyésznek írásbeli kérdést tett fel Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő, amit Polt Péter hamis tanúzás miatti feljelentésként értékelt és továbbította az ügyet a nyomozóhatóságnak. Néhány nappal az önkormányzati választás után el is indult a nyomozás, amire a Pécsi Stop januárban ismét rákérdezett. Választ is kaptak: “a hamis tanúzás miatt folytatott nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. december 11-én megszüntette, mivel a cselekmény nem bűncselekmény.”

Kérdés, hogy az olyan bírósági vallomás, amit a tények egyértelműen cáfolnak akkor vajon micsoda egy politikus esetében?

KategóriákMETÁL