Nehezebb lesz egy menedékkérőnek jogi segítséget adni, mint egy bűnözőnek – felbontotta háromoldalú megállapodását az ORFK a Helsinki Bizottsággal és az ENSZ-szel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Úgy tűnik, mintha a hivatalos szervek rászállták volna a Helsinki Bizottságra – írta meg a Magyar Narancs.

Nemrég attól volt hangos a sajtó, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) egyoldalúan felmondta a 18 éve élő megállapodását a Magyar Helsinki Bizottsággal, most pedig az derült ki, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is felmondta a Magyar Helsinki Bizottság, a Határőrség Országos Parancsnoksága és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Regionális Képviselete (UNHCR) közötti, a menekültekkel kapcsolatos magyarországi helyzet monitorozásával összefüggésben 2006-ban kötött együttműködési megállapodását. A magyarnarancs.hu értesülését mindkét érintett szervezet megerősítette, az ORFK nem reagált a lap megkeresésére.

Lassan sehova sem mehetnek be

A Magyar Helsinki Bizottságot levélben értesítette az ORFK arról, hogy a megállapodást szeptember 21-én (október 5-i hatállyal) felmondták. Mint kiderült, ez a döntés főként őket érinti, mert így nem kereshetik fel a határőr-kirendeltségeket. Ráadásul – ahogy azt érdeklődésünkre elmondták – a tranzitzónába sem mehetnek be, csupán az ügyvédeik. Erre is csak akkor kerülhet sor, ha egy, a tranzitzónában fogva tartott menekült maga kéri a jogsegítséget pontosan megjelölve az ügyvéd nevét. A szervezetnél úgy fogalmaztak, nehezebb ma egy menedékkérőnek jogi segítséget nyújtani, vagy a kapcsolatot felvenni vele, mint egy bűncselekmény elkövetőjével. Holott előbbi semmilyen bűnt nem követett el.

A menedékkérők helyzete tehát mindenképp nehezebb lett, arról nem is beszélve, hogy azokkal, akiket a rendőrök szabálytalan belépőként elfognak, és azonnal visszavisznek a határra, a Helsinki Bizottság már nem is tudja felvenni a kapcsolatot, hiába lenne köztük potenciális menedékkérő. Ugyanez lesz a helyzet a ferihegyi reptéren is, ahova ezentúl szintén nem mehetnek be a Bizottság munkatársai. A reptéren is van ugyanis a rendőrség által működtetett idegenrendészeti fogda, ahova jellemzően olyan külföldi személyek kerülnek, akik kitoloncolás előtt állnak, és a végrehajtás előtt állnak néhány nappal. Köztük is lehetnek olyanok, akik potenciális menedékkérők. ?Ha nem vagyunk ott, ez sohasem fog kiderülni. Ez a helyzet október 5-e óta? – fogalmaztak a szervezetnél.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A Magyar Narancs kérdésére a Helsinki elmondta, előzetesen nem értesítették őket a döntésről. A felmondás indoka mindössze annyi volt, hogy változtak a jogszabályok, amelyek értelmében menedékkérő ?már nem tartózkodhat rendőrségi őrzött szálláson?.  Vagyis, az ORFK szerint az Helsinki Bizottság jelenléte már nem indokolt ezeken a helyszíneken.

Ezzel szemben a Helsinki Bizottság álláspontja az, hogy a törvényi változások valójában nem érintik a háromoldalú megállapodást, mert az a menedékjog iránti kérelemnek a lehetőségét nem a menekültügyi eljárást követően, hanem annak megindulta előtt vizsgálja, amely esetében továbbra sem a menekültügyi hivatalnak, hanem a rendőrségnek van kulcsszerepe. A gyakorlatban ma is kerülnek potenciális menedékkérők a határrendészeti kirendeltségekre.

A velük való kapcsolattartás viszont ezzel a döntéssel szinte kivitelezhetetlenné válik a civil jogvédők számára.

Menekültek beremendi határátkelőnél 2015 szeptemberében – fotó: K. E. 

 

AZ ENSZ-nek ?magasabb szintű? engedélye van

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Regionális Képviseletén (UNHCR) kérdésünkre elmondták, a határmonitorozásról szóló Egyetértési Nyilatkozat még a mostani, szigorított jogszabályi környezetet, és az ebből következő szigorított határellenőrzést és menekültügyi eljárást megelőző helyzetben született, így ezt a gyakorlatban a felek már egy ideje nem alkalmazták.

Arra kérdésre, hogy a háromoldalú megállapodás felmondása hatással lesz-e a napi munkájukra, nemmel válaszoltak. Hangsúlyozták, az UNHCR tevékenységét világszerte az ENSZ Közgyűlésétől kapott mandátuma, és az ez alapján megfogalmazott, 1951-es Menekültügyi Egyezmény 35-ös cikkelye szabályozza. A Menekültügyi Főbiztosság magyarországi jelenléte ezen kívül a kormány kifejezett hozzájárulásával is rendelkezik.

A tranzitzónába való belépésük tehát továbbra is biztosított, ahogy a többi feladatuk ellátásában sem korlátozhatja őket a döntés.  Így a továbbiakban is beléphetnek a menekültekkel kapcsolatos összes intézménybe és folytathatják tevékenységüket. (Ellenőrizhetik többek között, hogy megfelelő-e tájékoztatás a határnál, az életkörülmények a menekültközpontokban, a jogi tanácsadás, az oktatás, az egészségügyi ellátás elérhetősége, a munkalehetőség, a menekültügyi eljárás hossza, vagy a mozgás szabadsága.)

A szervezet azonban egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a Menekültügyi Egyezmény nemcsak erre terjed ki, de szabályozza azokat a kötelezettségeket is, amiket az egyes országoknak a nemzetközi védelemért folyamodó emberekkel szemben teljesíteniük kell. Ezen az alapon szólították fel már többször a magyar kormányt, hogy tegye elérhetőbbé a menekültjogot, és szüntesse meg a menedékkérők automatikus és kötelező fogva tartását.

Hozzátették, szándékukban áll, hogy megvitassák a hatóságokkal egy új, a határmonitorozási munkánkat elősegítő egyezmény lehetőségét. Kérdésünkre elárulták, az ORFK őket sem értesítette előzetesen a döntésről.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a magyar menekültügyi rendszerről tárgyal a magyar hatóságok illetékeseivel a röszkei tranzit zónában. – UNHCR/Kitty McKinsey

 

Süket fülek?

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nemrég személyesen látogatott el a határra, majd az ott tapasztaltak alapján felszólította Magyarországot, hogy növelje a menedékkérők esélyeit, hogy beléphessenek az országba és elinduljon a menekültügyi eljárásuk. Egyben szüntesse meg a határon az úgynevezett ?tranzit zónákat?, amelyekben, miként fogalmazott, gyakorlatilag fogva tartják a háború és üldöztetés elől menekülő embereket.

?Menedéket kérni nem bűncselekmény? – szögezte le Filippo Grandi. – ?A menekültek, akikkel találkoztam, egyszerűen csak biztonságot keresnek Európában, és most nagyon aggódnak a jövőjük miatt.? A főbiztos arra kérte a magyar kormányt, enyhítsen a menekültügyi rendszere szigorán, annak érdekében, hogy az országba belépő menedékkérők ne akadályokba ütközzenek, hanem induljon egy tisztességes menekültügyi eljárás az ügyükben, összhangban Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival.

Az ORFK lépése aligha segíti elő mindezt.

 

KategóriákMETÁL