Csalás miatt emelt vádat az ellen egy, korábban ügyvédként dolgozó pécsi nő ellen a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A nő a vádhatóság szerint 2009. és 2011. között két ügyfelét több, mint 20 millió forinttal károsította meg, írják a Baranya Megyei Főügyészség csütörtök reggeli sajtóközleményében.
A vádlott és az egyik sértett korábban munkatársak voltak, közöttük jó ismerősi viszony alakult ki. Erre tekintettel a vádlott ügyvédként közreműködött a sértett számos, ingatlanokkal kapcsolatos jogügyletében. Mivel a sértett gyakran vásárolt, illetve értékesített ingatlanokat, a vádlott azt javasolta neki, hogy az ingatlanvásárlásra szánt, illetve az értékesítésből befolyt összegeket helyezze el nála ügyvédi letétbe, mivel annak magasabb a kamata, mint a piaci kamat, továbbá a letétbe helyezett összegre védelmet nyújt az ügyvédi felelősségbiztosítás.
Az ügyvédnő a letéti szerződésként nevesített, ténylegesen azonban színlelt szerződések alapján 2009-2011. között különböző összegeket vett át volt kollégájától, valamint annak lányától. A pénzt azonban a valóságban nem letétként kezelte, nem fektette be a sértettek által engedélyeztett módon, hanem azt saját céljaira fordította.
Az ügyvédnő a fenti módon több, mint 20 millió forint kárt okozott a sértetteknek. Cselekménye jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének minősül, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

19? Lapot!