Simicska Lajosról még biztosan hallani fogunk, úgy hiszi, tényleg készül valamire, de ő még nem kapott sem tőle, sem mástól olyan, Orbánról szóló, atombomba szerű titkos dokumentumot, amiről egy idő óta már megy a találgatás a sajtóban – ezt Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje mondta csütörtököjn este, a Pécsi Értelmiségi Klub vendégeként a Vasutas Művelődési Házban. És azt is mondta, hogy Orbán Viktor egy politikai maffiát irányít. A moderátor Horváth Csaba politológus, egyetemi tanár volt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A komolyabb ügyek mellett arról is szó esett, hogy fogalma sincs, miért hozhatta elő a miniszterelnök vele kapcsolatban a szemöldökcsipeszt, hiszen neki olyan sosem volt. Megkapta már, hogy Soros-bérenc, Simicska-csicska, sőt azt is, hogy Terry Black szeretője volt, és fel van készülve arra, hogy lesz még ennél is cifrább, amit rá fognak majd mondani a kormánypárt megmondó emberei.
Szerinte azonban a mai Magyarországon meg kell látni a rosszban a jót, ebben azt, hogy a Fidesz és Orbán Viktor fél, hiába mondja magát erősnek. Sőt, a Fidesz és Orbán felmérései az elmúlt időszakban többször nagyon mást mondtak, mint ami valójában történt. És az is jó, hogy ilyeneket tudnak rájuk mondani, azt nem hogy korruptak. Márpedig akik a kormányon korruptak voltak, azok nem a kormányra kerülésükkor lettek azok, hanem már ellenzékben is azok voltak. Ezt tudja mondani azoknak, akik azt vetik a szemére, hogy ha ők kerülnek oda, akkor ők is lopni fognak. A lopás és a korrupció azonban számára és a Jobbik számára egy vörös vonal. Nem szentek, ők is gyarlü emberek, de a korrupció az arra is jó, hogy zsarolhassák vele a politikusokat, ezért is kell ellenállni.
Ha a Jobbik jövőrte kormányra kerül, Gyöngyösön nem lesz ksivonat (már csak azért sem, mert már van), és ha Gyöngyösre megy kampányolni akár Gyurcsány, akár Orbán, akár más ellenzéki politikus, ő maga visz ki nekik duplasajtos pizzát, mert egy alkalommal azért nem tudtak pizzát rendelni egy fórum után egy vidéki városban, mert a helyi pizzériás félt, hogy ha megtudják, hogy ő sütött pizzát Vona Gábornak, akkor majd elbukhat egy felújítási pályázata. Vonát ez elkeserítette és elgondolkoztatta, nagyon nem szeretne ilyen országban élni, ahol félni kell.
Mint fogalmazott, ő történészként és a görög filozófusok rajongójaként hisz a demokráciában, annál egyelőre nem találtak ki jobbat, még ha vannak hibái is, de az biztos, hogy Orbán Viktor az elmúlt években nagyon megszerettette vele a demokráciát. Még inkább rájött, hogy az milyen érték, amilyen ütemben, részben velük szemben építi le a demokráciát ma Orbán.
Szerinte az ellenzéki pártok nem fognak össze, már csak a pártok logikája miatt sem, de szerinte nem is kell, mert a kormányt leváltani akarók mindenütt megtalálják majd az erős jelölteket. Ő azon dolgozik, hogy ez minél több helyen a jobbikos jelölt legyen, de párttól függetlenül mindenkit, aki a kormány leváltását akarja arra buzdít, hogy a helyben legerősebb ellenzéki jelöltre szavazzon.
Amúgy azt is mondta, hogy az látszik, hogy a kétharmados kormányzás nem tesz jó, eltorzítja a hatalomban ülők személyiségét, ezért ő azon az állásponton van, hogy Isten óvja Magyarországot attól, hogy valaki újta kétharmados többséget szerezzen, a Jobbik se szerezzen.
Lesz elszámoltatás, ha hatalomde ennek a tervezett lépései közül csak egy román példát említett, a korrupcióellenes ügyészséget, ami a visszaélési ügyek mellett magát az ügyészséget is ellenőrzi.
Amúgy Vona Gábor szerint egy új kiegyezésre, nemzeti minumra van szükség sok szakmai kérdésben. A minisztériumok élére csak akkor tenne jobbikosokat, ha azok a legjobbak a területükön, mert Magyarországnak most arra van szüksége, hogy a legjobb szakemberek irányítsák a különböző területeket.
A Jobbik támogatta a kettős állampolgárságot és a külhoni magyarok szavazati jogát is, de az ellen felszólalnak, hogy a külföldön munkát vállaló magyarok nem tudnak levélben vagy elektronikusan szavazni.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

19? Lapot!