Két nagy, összesen legalább 15 milliárdos fejlesztési és beszerzési programot indít a Pécsi Tudományegyetem. Mint arról pénteken a Szabad Pécs elsőként beszámolt, az egyik egy új fogászati klinika felépítése lesz. Arról az orvosi karral szembeni telekről sokat és részletesen írtunk korábban, amelyre felépítik az új pécsi klinikát. És a másik, több, mint tízmilliárdos építési programról is, amelynek a végén új elméleti tömbbel gazdagodik a PTE Általános Orvostudományi Kara – a jelenlegi mögötti egyetemi kézben lévő területen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az új pécsi fogászati klinikát tehát azon a, nem is olyan régen még Tiborcz István egyik pécsi ismerőse tulajdonában álló telken építi fel a pécsi egyetem, tisztán állami (telek) és uniós (épület, terep) pénzügyi segítséggel. A telekről ITT írtunk korábban.

A fogászati klinika építését – mint akkor azonnal és elsőként megírtuk – pénteken jelentette be a PTE kancellárja. Jenei Zoltán a tervezett fejlesztésről azon a sajtótájékoztatóval egybekötött ceremónián beszélt, amelyen a PTE Általános Orvostudományi Karának új elméleti tömbje építését elnyerő vállalkozás, a ZÁÉV Zrt. vezetői írták alá a szerződést a PTE vezetésével.

Jenei Zoltán a Szabad Pécsnek azt mondta, hogy a jelenlegi orvosi elméleti tömbtől délre eső, azzal szemben lévő telek még nem került állami tulajdonba. Hiszen ez folyamatban van, mint ITT olvashatták.

Csak azt követően írják majd ki az építési kivitelezési közbeszerzési eljárást. Addig is módosítani kell arra a területre vonatkozóan a már rendelkezésre álló terveket.

Orbán Viktor írta alá az állami felvásárlást

A fogászati klinikának a jövőben helyet adó telket azonban ? mint azt megírtuk – néhány hónapja eladta, egy építési beruházásokkal foglalkozó cégnek. Azt követően döntött úgy az állam (a kormánydöntés a Magyar Közlönyben jelent meg Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával), hogy megvásárolja a telket az egyetem részére, s annak a PTE lesz a kezelője. Azt, hogy a telket mennyiért veszi meg az állam a tulajdonostól, egyelőre nem lehet biztosan tudni, de a piaci szereplők szerint ennek értéke akár a 2-2,5 milliárd forintot is elérheti majd.

A POTE-óvoda helyén lett volna

A jelenleg a pécsi történelmi belvárosban, a Dischka Győző utcában lévő fogászati klinika elköltöztetése ugyanis már egy régi elképzelés. Eredetileg úgy volt ugyanis, hogy az orvosi campuson, a kerítéseken belül alakítanák ki (ekkor nem lett volna szükség egy plusz telek megvásárlására), ám a POTE-óvoda szép, neobarokk épületét épületét kellett volna ehhez feláldozni.

Háttérként érdemes tudni, hogy a jelenlegi orvosi kari főépület belül üres gyufásskatulya-alakú kubatúrája mögött is az egykori pécsi Magyar királyi honvéd hadapródoiskola /egyben az egykori egyik legszebb pécsi épület/ falai bújnak meg. Azt  ugyanis 1965-1970. között átépítették, előtte ?45 után még a Dózsa Tisztképző működött itt néhány – ezért is hívják még ma is az idősebbek közül jónéhányan az orvosi kar udvarát Dózsának.

De szerették volna megtartani

A főépülettől keletre lévő, az óvodának is helyet adó épületet azonban az egyetem vezetése – ideértve a kancellárt is – szerette volna megőrizni, ahogyan az elsősorban az orvosi kar, illetve az egyetem dolgozói gyermekeit fogadó óvodát is megtartani. Jenei Zoltán érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy az állam által a pécsi egyetem részére megvásárolandó, a PTE kezelésébe kerülő telket az ingatlan előző tulajdonosa is felajánlotta már.

Nagyon, nagyon nagy szerencséje lehet a telek “közbülső” vevőjének

Akkor azonban még azonban nem született meg a kormánydöntés az ingatlan megvásárlásáról.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy most már, utólag gondolkodva, a korábbi tulajdonos, a pécsi Czéh-Tóth Márk sem adta volna el a telket. Ő egyébként a Szabad Pécsnek EBBEN a cikkkben mondta azt, hogy volt üzleti kockázata a tervezett befektetésnek, ami miatt megvette annak idején a telket. Mivel pedig azt már nem akarta vállalni, túladott rajta. A vevő egyébként egy, a Magyar Építő Zrt.-hez köthető, a z ő tulajdonukban álló cég. A Magyar Építőt természetesen kerestük hetekkel ezelőtt ebben az ügyben, de nem méltóztattak válszolni a sajtó érdeklődésére egy olyan ügyben, amelyben milliárdokat /akár 3 milliárdot is egyes nem hivatalos értesülések szerint, így a két projekt a beszerzésekkel együtt akár 20 milliárd forintos összeget is meghaladhatja végül/ fog nekik valószínűleg kifizetni a kormány mindannyiunk pénzéből, és amelyben az a minimum, hogy gyanakodunk arra emiatt, hogy talán, esetleg, mégiscsak lehet abban a pletykában valami igazságmorzsa is /ami persze pletyka maradt mindezidáig, és talán örökké az is marad/, hogy mégiscsak köze lehetett a nemzet vőjének és családjának ehhez az üzlethez./ Nem egyszerű a történet, az biztos, de van legalább ennyire érdekes másik, MVP-pénzből fizetendő pécsi egyetemi fejlesztéssel kapcsolatos ügy is, AMELYBEN egy kambodzsai fiatalembernek jut főszerep, elviekben.

via GIPHY

Most viszont, hogy a valószínűleg nagyon szerencsésnek mondható új, “közbülső” tulajdonostól az állam megvásárolja a telket, mégpedig az egyetemnek, megnyílt az út egy olyan forgatókönyv végrehajtása előtt, hogy az új fogászati klinikát a volt lovarda helyén építsék fel, és a ?POTE-óvodának? is helyet adó épület is megmaradhasson.

Állami pénzből vett telekre, tisztán uniós forrásból 

Az új fogászati klinika megépítése 2 milliárd forintba kerül majd. A 2 milliárdos fejlesztési forrás az építkezésre már el van különítve, az egyetem korábbi nyertes, uniós, EFOP-os pályázatából finanszírozzák majd.

A költözés elkerülhetetlen volt

A jelenleg is működő régi fogászati klinika  a megyeszékhely belvárosában, jóval nehezebben megközelíthető helyen, jelentős korszerűsítésre szoruló régi műemléki épületben van, ezért volt az elköltöztetése már régóta tervben. Fel sem merült, hogy a belvárosi ingatlant próbálják meg korszerűsíteni, ráadásul így a költözésig az fog üzemelni, azaz nem kell gondoskodni ideiglenes heéyről sem egy átmeneti időszakban.

Parkolónak használják majd az elején

A leendő vadonatúj fogászati klinika egy 2500 négyzetméteres épület lesz, s a nemrégiben ÚJRAVÁLASZTOTT pécsi egyetemi kancellár szerint, ha minden úgy halad, ahogyan szeretnék, akkor 2018 nyarán akár elkezdhetik ezt az építési programot is. Vagyis egy időtől kezdve párhuzamosan zajlanak majd az építkezések – ahogyan a volt rendőr dandártábornokból lett kancellár arra utalt is a másik építési programról szóló szerződés ünnepélyes aláírása előtti beszédében.

Mivel azonban az új orvoskari elméleti tömb kivitelezését elnyerő ZÁÉV Zrt. addigra már rég megkezdi a saját projektjének az építését, egészen biztos, hogy korlátozásokra kell majd számítani a területen, a jelenlegi orvosi egyetemi épületeknél. Éppen ezért az biztos, hogy addig, amíg arra lehetőség van, a volt lovarda, később, a rendszerváltás előtt ?kisegítő iskola?, majd 1993-ig kereskedelmi és vendéglátóipari szakközép- és szakmunkásképző iskola helyén fognak parkolni az egyetem dolgozói.

Igyekeznek összehangolni az építési programokat

Jenei Zoltántól megkérdeztük azt is, hogy tudnak-e valamit arról, hogy megépítik-e a Szigeti és a Tüzér utca kereszteződésébe régóta ígért körforgalmat, és össze lehet-e ezt a három építési programot úgy hangolni, hogy egyrészt meglegyen mindegyik a kitűzött időre, másrészt logikusan kövessék egymást a munkafolyamatok, és ne legyen hosszabb ideig szinte élhetetlen a környék a forgalom miatt. Jenei Zoltán úgy felelt, hogy a körforgalom-építés városi terv, nyilván nekik nincsen ebbe emiatt beleszólási lehetőségük, de egyértelmű, hogy fognak egyeztetni az ütemtervekről, és ha lehetséges, akkor egymáshoz időzítik a munkafolymatokat is.

Azért is jegyeztük ezt így meg, mert az orvosi karhoz közel eső területen, kelet-nyugati irányban a nyár végére bevezetett forgalmi újítások, felfestések sok bírálatot kaptak. Például az, hogy azon a területen, ahol a legtöbb biciklis közlekedik ? a külföldi orvostanhallgatóknak köszönhetően – az amúgy is szűk keresztmetszetű közlekedési utat tovább szűkítették több helyen, parkolási lehetőséget kihagyva autóknak – s ott sem elsősorban az üzleteknél sokkal inkább a gomba módra szaporodó új házak közelében, amelyekben meg kell, hogy legyen az építési szabályok szerint megfelelő mennyiségű parkolóhely.  A nem hivatalos információnk az, hogy annyi a baj ezzel, hogy most éppen gyorsak voltak, előreszaladtak kicsit, ugyanis a tervezett kelet-nyugati kerékpárút megépülése után ennek az egésznek már igenis lesz értelme. Szóval van friss példa is arra, hogy nem mindig szokták azokat a projekteket összehangolni, amiket amúgy érdemes lenne.

A több, mint 24 milliárdból több mint 10 milliárd megy el rá

Az új orvoskari tömb felépítését abból a valamivel több, mint 24 milliárd forintból finanszírozza a PTE, amelyet a Modern Városok Program részeként kap meg a pécsi egyetem. A pénzt a pécsi egyetem elsősorban olyan infrastruktúra-fejlesztésre és beszerzésekre kapja, amelyek segítségével biztosítható a Pécsett, fizetős képzéseken tanuló külföldi diákok létszámának megduplázása.

Orbán Viktor 2015 tavaszi bejelentésekor 2300 külföldi tanult Pécsett, a cél 2020-ra az ötezres szám elérése, nemrégiben azonban a négyezres külföldi hallgatói létszámot is elérte a PTE.

Jenei Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy  az új, több, mint 11 ezer négyzetméteres orvoskari egyetemi épületet 10,5 milliárd forintból építheti meg a közbeszerzési pályázatot elnyerő ZÁÉV Zrt. 

A ZÁÉV-ről amúgy köztudomású, hogy önállóan, vagy konzorcium részeseként folyamatosan sikeresen szerepel az elmúlt években a nagy állami és önkormányzati építési pályázatokon.

A pécsi egyetemi kancellár kérdésünkre azt is elmondta, hogy a 10,5 milliárd forintos vállalási árban nem csak a teljesen új épület felépítése van benne, hanem egy nagyon komoly tereprendezés, az energetikai hálózat előkészítése, s rengeteg közmű-kiváltás és -építés is. Vagyis a pontos négyzetméterár ebből az összegből nem számolható ki – felvetettük ugyanis, hogy mivel telket sem kell vásárolni, hiszen egyetemi területen épül meg az új épület, a 10,5 milliárd soknak tűnik. Főleg, hogy azt most a kancellár is elismerte lapunknak, amit korábban is írtunk, hogy valóban jóval kevesebb összeggel, nagyjából 8 milliárdos árral kalkuláltak, illetve szerették volna ebből már nagyjából a régi épület részleges felújítását is megoldani.

Az viszont tény, hogy az építőiparban emelkedtek a munkaerő-költségek, s így a vállalási árak is.

Az új elméleti oktatást szolgáló, ötszintes hipermodern épületet 30 hónap alatt kell felépítenie a(zegyik) kormánykedvencnek tűnő ZÁÉV-nek. A mostani pécsi orvoskari tömb mögött épül meg,  és a sajtótájékoztatón kihelyezett látványtervek szerint egy igazi modern egyetemi campust alakítanak ki a medikusoknak.

Még egy lapáttal, ha futja rá 

E program fejlesztési összege akár további 2,8 milliárd forintos tétellel is növkedhet – feltéve, ha sikerül hozzá pénzügyi forrást találni, fogalmazott Jenei. A ZÁÉV-val megkötött szerződésben ugyanis opciósan a jelenlegi orvosi egyetemi tömb részleges felújítása is szerepel, 2,8 milliárd forintos vállalási áron. A régi épület teljes korszerűsítése amúgy 10 milliárd forintba kerülhet nagyjából, miközben egy kisebb nagyságrendű részleges felújításon már átesett korábban, például nyílászárókat is cseréltek korábban az épület egy részén.

A berendezés értéke is milliárdos nagyságrendű lesz

Az új orvoskari elméleti tömb berendezése is MVP-pénzből megy majd, mintegy 1,6 milliárd forintba fog kerülni, és arra is el van már különítve a forrás.

Miért csak Csizi? Páva Zsolt és alpolgármesterei nélkül “ünnepeltek”

Nagyon érdekes, a jelenlegi helyzetben pedig különösen sokat sejtető körülmény volt, hogy az egyetem és a cég vezetése mellett Csizi Péter országgyűlési képviselő vett részt az ünnepségen (beszédet is mondott), a meghívott vendégeknek biztosított székek egyikén Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke is helyet foglalt, Pécs önkormányzatának vezetői közül azonban senki sem volt jelen.

via GIPHY

Habár mint tudjuk, Csizi Péter vezeti azt, az augusztus végén megalakított irányító, döntéshozó és tanácsadó testületet, amely elvileg a városi ügyeket irányítja. Habár igaz, e testületnek kétséges a felhatalmazása, jogszerűsége. A pécsi Fidesz ugyanis, a közgyűlés megkerülésével, gyakorlatilag pártszervezet-belügyként döntött egy olyan testületről, amely olyan ügyekben dönthet, befolyásolhat, amelyekben demokratikusan választáson részben ezen ügyekben való döntésre felhatalmazott városi képviselőknek, vezetőknek kellene. És igaz azért az is, hogy Csizi több alkalommal is szerepelt már úgymond Páva Zsolt helyett, pontosabban olyankor, amikor egy mit sem sejtő naív választópolgár Pécs polgármesterére és nem Pécs egykori alpolgármesterére számít, mégha országgyűlési képviselője is a város egy részének és több Pécs-közeli településnek. Például, amikor ő jelenti be a hiány aktuális állását. Még akkor is, ha kisebbíteni próbálja saját szerepét, és jelentőségét – amúgy példamutató módon. (Viszont van a kialakult helyzetre ésszerű magyarázata.) És még akkor is, ha néha (bizonyára) csalóka módon azt érezni, Csizi Péter Kertváros képviselője akar igazából lenni.

via GIPHY

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK 

KategóriákMETÁL