Rendszeresen jár zenélni Pécsre az idén ötéves Elefánt. Szendrői Csabával, a nemsokára első verseskötetével jelentkező frontemberrel a zenekar pécsi születésnapi koncertje előtt beszélgettünk a backstage-ben, a Kereskedők Háza IntimShopja előtt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Ha most kellene egy rövid ötévértékelőt tartanod, mit mondanál?
– Minden jó, és minden egyre jobb lesz.
– Emberévben mennyi ez az öt év?
– Talán 25 év. Már nem vagyunk olyan naivak, mint amikor elindultunk, azért tanultunk, többet is tudunk, mint anno, s sok mindent tudatosabban használunk.
– A Szabó Benedek és a Galaxisok egyik dala szerint: ?aki most huszonöt, az nem tudja, mit akar, lázadni túl öreg, belenyugodni fiatal?.
– Így is lehet persze. A lázadás valamennyire mindig bennünk van, nálunk ez egy folyamatos állapot. Ha más nem marad, formát még mindig lehet majd bontani.
– Idén tavasszal jelent meg a Minden című album, a meghatározásotok szerint a zenekar eddigi legfelszabadultabb albuma. Stabil, sőt növekvő rajongótábor várta már, pedig nem kiszámítható, hogy éppen mi következik a következő számban. Hogyan érzed, pont annyira underground még az Elefánt, hogy sokan tudják szeretni?
– Nem vagyunk stílus-zenekar, nem nyomaszt minket előzetes elvárás. Számunkra azt jelenti az underground, hogy nem befolyásolnak minket nézettségi elvárások, meg médiumokba való bekerülés kényszere. Egyik pillanatban ezt, a másikban azt, itt egy elektronikusabb szám, aztán jöhet egy instrumentálisabb. Érdekes határvidék az underground és az alternatív meg a pop, én igazából csak akkor gondolkodom ezen az egészen, amikor rákérdeznek. Az Elefánt mindig underground lesz picit, de közben meg soha nem is volt az. Már biztos van olyan, aki azért fordult el tőlünk, mert túl sokan járnak a koncertjeinkre. Mi meg csak próbálunk önmagunk szemében egyre jobb és izgalmasabb dolgokat csinálni. A többi menedzsment kérdés.
– Többször hangoztattad, nem azt jelenti undergoundnak lenni, hogy nem nyitok a közönség felé. Az Elefánt soha nem fog mainstreammé válni?
– A mainstream többnyire csak annyit jelent, hogy hányan lájkolnak a Facebookon, és hányan járnak a koncertedre, játszik-e rádió. S közben ez nagyon viszonylagos, mert egy nagy magyar zenekarnak sincs annyi rajongója, mint egy közepesen ismert britnek. A mi olvasatunkban az underground azt jelenti, hogy a zenélés nem a pénzkeresésről szól, a zenekar meg nem a brandépítésről. Nem szól bele egy menedzsment bele abba, hogy mit és hogyan zenélj, hanem azt csinálsz, amit akarsz. De közben meg amit viszont megcsinálunk, azt igen is el kell adni. Minden lehetőség adott, a kérdés, hogy akarsz-e sok embernek játszani vagy nem. Hogy rappel kezdek, aztán hirtelen punkra váltok. Ezek egy vállalkozás szempontjából túl nagy kockázati tényezőt jelentenek, de a zenekar művészi szabadságának szempontjából pont, hogy elemi erejű. Ugyanakkor nem is vagyunk annyira öncélúak, hogy félteni kelljen magunk, valamennyire már most is mainstreamek vagyunk, valahol meg sosem leszünk.
– A gyakorlatban ez mit jelent? Közös, zenekari szintű döntés eredménye?
– Egyfelől igen. Éppen azzal foglalkozunk mindig, ami nekünk fekszik. Nagy közhely, de attól még igaz, hogy ezt az alkotói szabadságot mi tényleg megéljük. És ez ugye baromi izgalmas dolog, mert mind az öten máshonnan érkeztünk, mást látunk a világból, máshogy látjuk, máshogy dolgozzuk fel. Ráadásul egyikünk sem olyan, hogy csak egyfajta zenét szeretne. Ez tevődik össze. Az is egyfajta Elefánt-sajátosság, hogy úgy gondolunk a zenénkről, mint a komolyzenéről.
– Miközben akár számonként váltogatjátok a stílust, hogyan látod a közönségeteket, vevők erre a fajta szabadságra?
– Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy úgy nőtt a közönségünk, hogy nem nagyon veszítettünk el senkit. Inkább az van, hogy megszerettek minket valamikor, és maradtak. Egy-két ember volt, hogy elfordult tőlünk, mert úgy érezte, már nem azt a zenét játsszuk, amiért ő hallgatott minket. De a közönségünk jellemzője általánosan, hogy többnyire eléggé nyitott és befogadó. Sokkal nyitottabb az átlagnál.
– Pedig nagyon szubjektív, szuggesztív, sokszor nem könnyű szövegeket írsz. Átmegy az üzenet, megérti a közönség, hogy éppen mennyire szól ez rólad?
– A színpad az színpad. Nem azt adom elő elsősorban, ami vagyok. Miért korlátozzam le a valóságot, amikor sokkal több dolog van, minthogy egy dalba szorítsam bele? Közben lehet nem is vagyok annyira izgalmas, hogy ennyi ember lássa meg magát bennem. Hogy én magam lássam meg bennük magamat. Közben egyébként is elhatároztam magamat, hogy ne írjak rosszat, mert eddig sok dalom volt önbeteljesítő jóslat. Szóval óvatosan kell témát választanom.
– Rajongóitok írták, hogy a tavalyi Fishing on Orfű-s koncerteteken jegyezték el egymást. Ők biztos átvettek valamit a dalból.
– Ez kurva jó érzés, meg minden. Ráadásul ők pont pécsiek, vagy legalább s itt lesznek a koncerten. Megható és vicces ez a metafmorfózis. Hogy átlép a valóságba egy idea, hogy egy szerelmes dal alatt az emberek szerelmesek leszek, materializálódik amit megénekelsz, anyaggá válik a gondolat. De attól még, hogy meg is történt, túl nagyképű lenne önmagunkra vállalni. Ha úgy kellett lenni, egyébként is összejöttek volna.
– Sok helyen hangoztatod, hogy mennyire grafomán vagy. A zene mellett a nyelvvel is szabadon bánsz.
– Most például elég sok obszcén és káromkodós szövegünk van, és viszonylag gyakran szoktam csúnyán beszélni, de ez ilyen változó dolog, valamikor zavarni kezd és akkor abbahagyom. A trágár szavak az őszinteséget jelölik, nem rég hallottam erről egy beszélgetést, ahol pszichológusok épp erről beszéltek, meg persze nyomatékosító szerepe is van a dolognak, mindamellett hogy roppant vicces is tud lenni, nyilván kell hozzá némi stílusérzék, mikor vicces és mikor alpári a dolog. De ez folyton változik, meglehet két év múlva nem akarok soha többé már csúnyán beszélni. Viszont most jó arra, hogy az embereket meg lehet döbbenteni, fel lehet nyitni a szemüket.
– Hogyan látod? Megdöbbennek, ha bazdmegolsz?
– Meg, főleg ha van egy nagyon lírikus dalszöveged, és hirtelen bumm.
– De amikor ilyen állapotban van a közbeszéd, besokkolja még az embereket?
– Igen, ha úgy és olyan helyen teszed. Ez is a feladata. Hatást fejt ki. Mint a csend a hangos filmben.
– A rajongóitok közül sokan annak a korosztálynak tagjai, akik teljesen apolitikusak, passzívan vagy elutasítóan viszonyulnak a közélethez. Érzel értük felelősséget, mint véleményformáló?
– A példamutatásnál fontosabb nincsen. Nem kell álszentnek lenni. Se szentnek, se rossznak. Vannak olyan univerzális értékek, amelyek mellett minden körülmény között ki kell állni. Egyenlőség és szabadság, ezek egyetemes dolgok. Az, hogy sok ilyen érték nem fér bele a jelen politikai környezetben, az nem annak a hibája, aki ezek szerint él.
– Ha pártrendezvényre hívnak zenélni, elmentek fellépni?
– Politikai rendezvényre alapból nemet mondunk. Bárkié is legyen. Nehéz kiigazodni a káoszban, ami a mai magyar politikát jellemzi. Plusz jó szívvel jelenleg nem lehet odaállni senki mögé. Sajnos eddig itthon még az is elszaródott idővel, ami olyan ígéretesen indult. De nem hiányzik. Megtaláljuk a saját utunkat.
– Meg lehet élni egy Elefánt-méretű zenekarból ma Magyarországon?
– Nem. Mindenkinek van valami munkahelye. Magyarországon néhány nagyzenekaron kívül nem lehet pusztán a könnyűzenéből megélni. Ez sajnos tény. Vagy olyan kompromisszumokat kell kötni, amik szerintem megkötik az alkotói szabadságot. Mi hoztunk egy döntést, így sem panaszkodunk, de van egy szint, ami alá nem süllyedünk az anyagi javak érdekében. A többi meg türelem és munka.
– Te miből élsz meg?
– Kreatív szövegíró vagyok, van egy kis cégem. Tartalmakat gyártunk, mások hangja vagyunk. Izgalmas feladat, szeretem.
– Például?
– A Hello Eventnek például, ami egy elég fontos rendezvényszervező cég, s tök jó, hogy bevonhattam ebbe a világba a kortárs művészetet egy sorozat keretében.
– Hol lesz az Elefánt öt év múlva?
– Pff, nem tudom. Valószínűleg itt is, meg talán az arénában is, lehetőleg egy saját stúdió próbatermében, hogy csak a rec gombot kelljen megnyomni, és nem veszik el semmi.
– Mármint a zenekart tekintve. Lesz egyáltalán Elefánt zenekar?
– Az biztos, hogy működő státuszban leszünk, nem tartom valószínűnek, hogy ne lenne. Annyira élő organizmusként élünk, megtanultuk egymást, mindenki tudja, hol kell áldozatot hozni, tudjuk, hogy mekkora fegyver van a kezünkben, és a legfontosabb, hogy egyre jobban szeretjük, és értünk is ahhoz, amit csinálunk. Mindenre van megoldás. Minden jó, és minden egyre jobb lesz.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITTOLVASHATÓK
19? Lapot!
