Gyorshír: Miseta Attilát, a PTE Orvosi Karának dékánját javasolta hétfőn a PTE Szenátusa. Ha a miniszter is rábólint, 2018 nyarától ő vezetheti a pécsi egyetemet, Bódis József után tehát ismét az Orvosi Karról érkezhet az új rektor.
A cikk a hirdetés után folytatódik
23:18 arányban győzött Miseta Attila a második körben Betlehem Józseffel, a PTE Egészségügyi Karának dékánjával szemben. Bachmann Bálint már a szavazás előtt visszalépett, Gábriel Róbert harmadikként az első kör után kiesett.
Bachmann Bálint, a PTE Műszaki Karának dékánja hétfőn, írásban vonta vissza a pályázatát. Azzal indokolta a lépést, hogy a kampány alatt ideje volt felmérni a támogatottságát, ezért úgy gondolja, nincs értelme az indulásnak. Továbbá a programja nagy részét a többi jelölt, és beépítette, így az általa képviseltek képviselve lesznek mások által is.
Az idő túl rövid volt a pályázatok bemutatására, mindannyian az összefogás fontosságát hangsúlyozták a jelöltek.
1984 óta oktat
Miseta Attila 1960-ban született Kaposváron. 1984 óta oktat a Pécsi Tudományegyetemen. 1995-ben szerzett PhD fokozatot, 2000-ben habilitált, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia Doktora. 2010-ben lett dékán az Általános Orvostudományi Karon, 2013 óta igazgatója a Laboratóriumi Medicina Intézetnek. Fő kutatási területe a molekuláris biológia. Elnyerte többek között a Markusovszky díjat, az erdélyi magyar nyelvű orvosképzés támogatásáért a Báthory István díjat, a Bálint Péter díjat, míg 2014-ben Pécs Megyei Jogú Város a Pro Communitate díjjal jutalmazta.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!